Rút külsejét levetkőzte, az egész világ csodálja ezt a magyar épületet

Corvin Palace
Olvasási idő kb. 6 perc

Már épültekor is legendásnak számított a sok szempontból unikális, a két világháború között épült fővárosi komplexum. Viszontagságos története során minden társadalmi réteg számára látnivalóval szolgált, manapság úgy tartják, valóságos építészeti csoda.

A Blaha Lujza tér ikonikus épülete volt már a húszas években, és ez később sem változott, bár inkább elrettentő példaként szolgált az egykori Corvin Áruház lassú leépülése. Hosszas tervezést követően végre ismét régi fényében pompázik. 

A hetvenes éveket követően a Corvin Áruház egyfajta szomorú látlelete volt a szocialista társadalmi átalakulásnak. Az ország első mai értelemben vett plázája 1926-ban nyitotta meg kapuit, az akkori építészet trendeknek megfelelő, klasszicizáló épületkomplexum nyitását követően valóságos csoda volt, mely 1967-es átalakítása után már nyomokban sem tartalmazott semmit a letűnt világ csillogó, nagyvárosi életérzéséből. 

Megnyitásakor az egész ország a Corvin Áruház csodájára járt
Megnyitásakor az egész ország a Corvin Áruház csodájára jártWikimedia Commons

Palotából pléhdoboz

A régi Nemzeti Színház közvetlen szomszédságában nyitotta meg kapuit a változatos portékákat árusító, hazánk első plázájaként funkcionáló Corvin Áruház, mely hamar a pesti értelmiség és a magyar nemesi családok közkedvelt bevásárlóközpontja lett. A Reiss Zoltán által tervezett, klasszicizáló épület változatos homlokzata már monumentalitásával is magára vonta a járókelők figyelmét, az apró részletekben elveszve az ember szinte az ókorban érezhette magát. Ez akkoriban egyfajta elvárás volt, a régi népek kultúrája reneszánszát élte. A homlokzat ión oszlopsorát mitológiai alakok törték meg, hatalmas ablakokon áramlott be a fény az épület tágas belsejébe, ahol Magyarország első mozgólépcsője is helyet kapott. Igazán izgalmas látványt nyújthatott. 

Étterme megfizethető fogásokat kínált, üzleteiben egy helyen szerezhettek be mindent, ami csak egy háztartás működtetéséhez kell, divatszalonjaiban a legrangosabb hazai tervezőket és a külföldi ízlést kedvelők is megtalálhatták a nekik tetsző darabokat. 

Egész kis város ez az egyetlen épület, s ma már Európa legelső divatotthonává fejlesztette igazgatósága. Küszöbét nemcsak a főváros vásárlóközönségének ezrei lépik át, de óriási termeiben randevút ad egymásnak a vidék jó pénzért jót vásárolni szerető népe éppen úgy, mint azok a külföldiek, akik tudják, hogy Budapest divatkereskedelme nem marad ízlés, minőség és lelkiismeret tekintetében sem Párizs, sem London mögött. Mert ahogyan Európa divatját Párizs, a fővárosét a Corvin diktálja, és igen szerencsés, mesteri kézzel

írta a Pesti Hírlap 1930-ban a Corvin Áruházról. 

A 60-as években még az eredeti egy sérültebb verziójával szembesülhettünk a Blaha Lujza téren járva
A 60-as években még az eredeti egy sérültebb verziójával szembesülhettünk a Blaha Lujza téren járva

Túlélte a világháborút, de a kommunizmust nem

Bár a második világháború idején kiégett, és a Budapestre özönlő szovjet csapatok 1944 telén a maradékát is kifosztották, mondhatjuk, hogy szerencsésen, nagyjából épen vészelte át a nehéz éveket. A negyvenes évek végére sikerült újra kinyitnia, bár régi fényében ekkor már rég nem tündökölt, 1948-ban államosították. Ekkoriban már Budapesti Nagyáruház néven működött, és az 1956-os forradalom idején ismét, immár komolyabban is megsérült. Ezt követően vette át a működtetését az Országos Áruházi Vállalat, amelynek későbbi, rútabb formáját is köszönhettük, miután alumíniumlemezekkel rejtették el a megmaradt díszeit.

Az 1967-es átépítéskor nemcsak szerkezetileg restaurálták, de a külseje is a kor ízlésének megfelelően alakult át, és nevet is változtatott, immár Centrum Corvin Áruház néven működött tovább a rendszerváltásig, amikor a Skála érdekeltségébe került, és funkciója is megváltozott. Az egykori plázából élelmiszerüzlet, majd ruhabolt lett, és egy idő után megjelentek benne az azóta kultikussá vált szórakozóhelyek ahol a rendszerváltást követő évek ifjúsága töltötte hétvégéit egészen a nemrég befejeződött átalakítások kezdetéig. 

A konzervdobozszerű kinézet uralta a teret 50 éven át
A konzervdobozszerű kinézet uralta a teret 50 éven átKrisztian Bodis

Óvodából szórakozóhely

Nyitásakor a felső szinten óvoda működött, az áruház dolgozói – főként családanyák – számára nagy könnyebbség volt mindig is, hogy gyermekeiket biztonságban és a közelben tudhatták munkaidejük alatt is. Ezt a részt a 2000-es évek elején vették ismét birtokba a fiatalok, igaz, egy másik generáció számára nyújtott, leginkább éjszakai elfoglaltságot. A 2007-ben megnyitott Corvintető legendás szerepet játszott a budapesti éjszakai életben. Budapest egyik első romkocsmája nyitvatartása alatt tömegeket vonzott, kulturális programokkal is várta az ide érkező, szórakozni vágyókat. 

A Corvintetőt 2018-ban záratta be a helyi önkormányzat, és ezt követően sor került a már sokszor ígért első lépésre a restaurációs folyamatban: elbontották a külső burkolatként szolgáló alumíniumlemezeket az épület frontjáról. Az épülettulajdonos magánberuházásaként pedig 2023-ra megvalósult a rég áhított felújítás is, a teljes, korábbi eredeti homlokzatot restaurálták az eredeti terveknek megfelelően, és immár a Blahán járva páratlan szépség tárul szemünk elé, ha körbenézünk. A tér teljes felújítása is kedvez az immár Corvin Palace néven működő épületnek.

Építészeti csodának tartják

De nem csak a hazai járókelők és az építészet iránt lelkesedő honfitársaink lelik örömüket a változásban, az egykori Corvin Áruház megújulása a nemzetközi építészeti fórumokon is tarol újranyitása óta. Egyfajta, a közösségi média szakmai csoportjaiban, követendő példaként számos európai ország egykori műemlék épületeinek helyreállításához. 

Ha érdekel, miként születhetnek újjá múltunk épületeknél apróbb csodái, érdemes ezt a cikket is elolvasnod a restaurátorok reménybeli, következő generációjáról. Mit gondolsz, érdemes áldozni azért, hogy megőrizzük régi kincseinket? Cikkünk alján szavazhatsz is. 

Te mit gondolsz, jót tett a Corvin Áruháznak, hogy visszanyerte egykori szépségét?

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek