Öt éve titokban tartotta bizonyítékát a Loch Ness-i szörny létezéséről, most felfedte titkát

GettyImages-166352859 (1)
Olvasási idő kb. 2 perc

Skóciában a múlt hétvégén soha nem látott erőkkel szörnykeresési akció indult. Több mint 300 önkéntes jelentkezett már előre, hogy pontot tegyen egy közel egy évszázados dilemma végére. Három érdemleges észlelést rögzítettek is, de a leghihetőbb bizonyítékot gazdája már öt éve titokban őrizgette.

Az 51 éves Chie Kelly 2018. augusztus 13-án férjével és lányával, skóciai nyaralásukat töltve családi fotókat készítgettek, amikor a nő a háttérül szolgáló tóban azonosítatlan, nagy kiterjedésű, mozgó lény látványára lett figyelmes. 

Azonnal jelzett a család többi tagjának is, s megdöbbenésük ellenére sikerült is lencsevégre kapniuk a lassú, de egyenletes mozgással haladó, Nessinek tartott jelenséget. A fotó, melyet azóta, egészen mostanáig, nem mert a kételkedők gyűlöletkampányától félve nyilvánosságra hozni, két, a tó vizéből kiemelkedő púpot, talán gerincvonulatot ábrázol. Az asszony most a nagyszabású keresőakció hírén felbuzdulva szánta rá magát, hogy felfedje régóta dédelgetett titkát.

Ha ennyire jó valódi képet sikerülne valakinek készítenie a Loch Ness-i szörnyről, az már meggyőző lenne
Ha ennyire jó valódi képet sikerülne valakinek készítenie a Loch Ness-i szörnyről, az már meggyőző lennesimonbradfield / Getty Images Hungary

A keresés augusztus végi hétvégéjén Skóciában tomboló ítéletidő ellenére a több száz lelkes érdeklődő között bogarásztak vagy éppen szörnyülködtek spanyol, francia, német és finn önjelölt kutatók is, hogy végre megpillantsák az első ízben mintegy 90 évvel ezelőtt észlelt monstrumot. Nessi létezését azóta sok száz „szemtanú” vélte kétséget kizáróan igazolni. Igaz, köztük olyanok is voltak, akik szerint valójában egy plezioszaurusz jellegű tengeri őshüllőt láttak, mások óriás angolnáról számoltak be, de akadtak, akik szerint valójában egy cirkuszi elefántot tekinthettek meg úszás közben.

Enterol - probiotikum minden évszakban

A zárt közösségekben gyakoriak a gyomor-bélrendszeri fertőzések. Az Enterol hasmenés esetén védi és helyreállítja a bélflórát.

Vény nélküli gyógyszer. Hatóa.: S.boulardii CNCM I-745. Forg.: MagnaPharm Hungary Kft., 1119 Bp., Fehérvári út 97-99. 4. em.

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek