katonai repülőgép

A hidegháború idején disszidensnek minősültek azok, akik egy jobb élet reményében Nyugatra szöktek a „gulyáskommunizmus” elől. Ha azonban valaki a Magyar Néphadsereg tagjaként tette ezt, nem úszta meg némi rosszallással, különösen, ha magával vitte a Magyar Népköztársaság milliókat érő, bár kissé már megviselt, szovjet gyártmányú vadászgépét. Erre is akadt példa, az 1960-as végén és 70-es évek elején mindjárt kettő is – ráadásul a két férfi ismerte is egymást.

Az első gépeltérítési kísérletek az első világháború után történtek Magyarországon, 1945 után azonban többen is próbálkoztak a vasfüggöny elhagyásának ezzel a módjával. Ekkoriban még működtek a belföldi légijáratok (ezt használta ki Repülős Gizi is), 1956-ban pedig tragikusan végződött egy ilyen kísérlet: az ÁVH megsejtette, mire készülnek a Szombathelyről felszálló gép utasai, és tüzet nyitottak az elkövetőkre, amibe az egyik menekülni vágyó belehalt.

Disszidálás repülőgéppel 

1969. augusztus 14-én Bíró József őrnagy gyakorlórepülésre szállt fel, de rövidesen Olaszország felé vette az irányt. Az Udine melletti Osappóba kormányozta a gépet, amely azonban landolás közben kigyulladt. Bíró kisebb sérüléseket szenvedett, majd politikai menedékjogot kért. Előbb a trieszti menekülttáborba került – ahol állítólag az életére törtek –, ezután Kanadába emigrált, ahol ismét gépeket vezethetett, pilótaként. Saját bevallása szerint megkörnyékezték az izraeli és amerikai titkosszolgálatok, hogy avassa be őket a szovjet gépek rejtelmeibe, de visszautasította ezeket a felkéréseket. Távollétében, 1970 februárjában halálra ítélték, és csak a rendszerváltás után rehabilitálták, ami után visszaköltözött Budapestre.

A repülés az élete

A Bíró ügyében hozott ítélet után alig néhány hónappal, 1970. április 7-én reggel a 25 éves Zoboki Sándor, a Magyar Néphadsereg főhadnagya várakozott MIG–15-ös gépe pilótafülkéjében. Sorsdöntő lépésre szánta el magát:

a halálos ítélet tudatában határozta el, hogy második felszállása után nem fog visszatérni Taszárra.

Zobokinak gyerekkora óta az volt az álma, hogy vadászgépet vezessen, mégis elégedetlen volt: rosszul érintette, hogy az elismerésekből rendszeresen kihagyják, ráadásul abba az alakulatba sem került be, amelynek tagjai a Szovjetunióban tanulhattak.

Fegyelmezetlen katona, mert felszállás előtt rejtvényt fejt

Felettesei jó képességű, de fegyelmezetlen katonának tartották: többször előfordult, hogy „rendezetlen külsővel” jelent meg, felszállás előtt képes volt keresztrejtvényt fejteni, és többször tűnt fáradtnak és kialvatlannak, mint tettre késznek. A hadseregben az a hír járta, hogy 18 éves felesége túl sok házimunkát végeztet vele (!), ezért felettese, bizonyos Ladányi ezredes meglátogatta a nőt, és megkérte, hogy mentesítse férjét ez alól, hogy minden energiáját a munkának tudja szentelni. (Mindez a szigorúan titkos minősítésű bírósági iratokból derült ki, jóval később.)

Eltűnt a radarról

Zoboki a MIG–15-össel 9 óra 12 perckor szállt fel, öt perc múlva azonban eltűnt a radarokról: megszakadt vele minden kapcsolat, a hadsereg pedig azt gyanította: lezuhant, vagy legalábbis kényszerleszállást hajtott végre. Még három helikoptert is bevetettek, hogy felkutassák. Zoboki viszont mindeközben Jugoszlávia felé kormányozta a gépet. Átrepült az Alpokon, végig alacsony magasságban tartva a gépet (így tudta kijátszani a radarokat), és akárcsak korábbi rajparancsnoka, Bíró, ő is Udine felé vette az irányt. Talán hallott Bíró balul sikerült leszállási kísérletéről, így ő inkább a risanói, használaton kívüli repteret választotta, ahová mindössze harminc, levegőben töltött perc után érkezett meg.

Letette a gépet, majd ráérősen rágyújtott, és várta, mi következik.

Amerikába emigrált

A magyar honvédség a pletyka szerint a Szabad Európa rádióból tudta meg, hogy visszahívhatják a keresőhelikoptereket, mert szó sincs lezuhanásról vagy kényszerleszállásról. Zoboki Sándor Bíró Józsefhez hasonlóan előbb egy menekülttáborba került, majd az Egyesült Államokba emigrált. Távollétében őt is hazaárulással vádolták, és halálra, valamint teljes vagyonelkobzásra ítélték. Az egykori pilóta Kaliforniában, San Diegóban telepedett le, ahol előbb műszerészként dolgozott, majd saját számítógépüzletet működtetett.

Zoboki, bár ismerte Bíró főhadnagyot, nem különösebben rokonszenvezett vele: nehezményezte, hogy Bíró itthon hagyta fiát és feleségét, miközben ő maga a jobb élet reményében külföldre távozott.

Végül Zoboki is hasonlóképpen cselekedett: otthon hagyta feleségét és egyéves kisfiát.

Talán azt tervezte, később valahogyan kijuttatja őket, de felesége fiatalon, 24 évesen meghalt, a kisfiú pedig a nagymamához került.

Éveken át próbálta kijuttatni a fiát 

Zoboki Sándor felesége halála után Amerikában újraházasodott, született egy fia is, Andrew. Minden évben benyújtotta a kérelmet, hogy fia kiutazhasson hozzá, de a magyar hatóságok mindannyiszor elutasították a kérelmét, hazaárulásra hivatkozva. 1983 januárjában a Chicago és Környéke című emigráns lap arról számolt be, hogy a férfi

3 napig Washington D. C.-ben, a szovjet és a magyar nagykövetségek előtt tiltakozott a kommunista rezsim eljárása ellen: egy világoskék kisteherautóra a „Communists, let my little son go” feliratot festette.

„Ez az utolsó reményem, mert már teljesen belebetegedtem az ügybe – nyilatkozta az egykori vadászpilóta amerikai lapoknak. Mert ha én bűnt követtem el azzal, hogy kiszöktem és a szabadságot választottam, akkor sem lehet ezért az ártatlan gyermeket büntetni, aki akkor még mindössze egyéves volt.” Zoboki tiltakozó akciója végül sikerrel járt: ügyvédet fogadott, akinek a segítségével Petrán János nagykövet rábólintott a régóta elhúzódó újraegyesítési kérelemre.

1983. március 30-án arról számoltak be az amerikai lapok, hogy ifj. Zoboki Sándor végre megérkezett az Egyesült Államokba. Hazai ízek fogadták: a hajdani pilóta második felesége töltött káposztát készített, és így nyilatkozott: „Úgy érzem, már nagyon régóta ismerjük őt. Mindig része volt az életünknek, havonta egyszer beszéltünk telefonon.” Zoboki Sándor azonban nem élvezhette sokáig az egyesített család örömeit. Kalandos élete 1988 februárjában, 44 éves korában véget ért: síbaleset áldozata lett. Ifj. Zoboki Sándor életútjáról nem találtunk érdemi információt, a most 48 éves Andrew játékfejlesztőként dolgozik. (Borítókép: Fortepan / MHSZ)

Ha szívesen olvasnál még különös történeteket a hidegháború idejéből, az alábbi cikkünket ajánljuk: