Igazi rémálom volt az Óz, a csodák csodája forgatása: 5 botrányos eset bizonyítja

forgatas-botrany-oz
Olvasási idő kb. 6 perc

Idén 85 éves a klasszikus film, amelynek forgatásán azbeszthó hullott, és több embert is felgyújtottak a szóbeszéd szerint: a botrányok elérték a főszereplő Judy Garlandot is.

Amilyen rejtélyes és különleges maga a film, olyan furcsa körülmények között zajlott forgatása is. Ha hinni lehet az összes szóbeszédnek, amely az Ózzal kapcsolatosan elterjedt, ennél riasztóbb munkakörnyezetet nehéz lenne elképzelni. A címszereplő minibárral a táskájában járt forgatni,

Judy Garlandot pedig annyira alacsony fizetés illette meg, hogy szinte csak egyetlen kolléga, a Toto kutyát alakító állat kapott nála kevesebbet.

Ha már ez is felháborítónak tűnik számodra is, érdemes tovább olvasni, mert van még, amin megrökönyödhetsz!

Valódi állatszőrből készült jelmezt hordott a forgatásokon az egyik főszereplő

A gyáva oroszlánról van szó, akinek bőrét Bert Lahr öltötte magára nap mint nap. A harmincas években még nem léteztek szintetikus megoldások, amelyekkel pótolhatták volna a valódi állatszőrt, így hát Lahr jelmezét egy valódi állat szőréből készítették el. Ezzel az volt a probléma – mindazon túl, amit ma állatvédelmi szempontokból mindannyian aggályosnak találhatunk –, hogy a készítők arra jutottak, képtelenség lenne találni egy másik állatot, amelynek épp olyan színű a szőre, és pont olyan a mintázata, mint az eredeti kosztümhöz felhasznált oroszlánnak. Így tehát egyetlen darab volt csak a jelmezből, ami gondokat okozott.

A forgatáson egymást érték a botrányos esetek
A forgatáson egymást érték a botrányos esetekGetty Images / Getty Images Hungary

Egyrészt meglehetősen meleg viselet volt egy állat bundáját magára húzni, másrészt pedig olyan erős fényeket használtak munka közben, hogy még a lazább öltözéket viselő színészek közt is volt olyan, aki a melegtől elájult.

Nem meglepő, hogy amikor Bert Lahr beleizzadt a kosztümbe nap mint nap, azt ipari szárítógépben kellett másnapra használható állapotúvá tenni.

A szagon ez feltehetően nem sokat javított, de mindezek ellenére 3 millió dollárért kelt el 10 éve aukción a jelmez.

A forgatáson mérgező anyagokat használtak

Buddy Ebsen, aki eredetileg a Bádogember szerepét kapta, még a próbafolyamatok során került súlyos állapotba az arcán is alkalmazott, alumíniumtartalmú. ezüst sminktől. Egy éjjel borzalmas görcsökkel ébredt, és amikor már levegőt is alig kapott, felesége mentőt hívott. Kórházba is került, ahol tíz napon át tartották oxigénsátorban a tüdejébe került alumínium miatt. A férfi bőre kékre színeződött a mérgező anyagtól, a stúdió azonban nem úgy reagált a helyzetre, ahogyan azt mi ma elképzelnénk.

Ebsen természetesen ilyen állapotban nem tudott munkába állni, kártérítés helyett azonban dühöngeni kezdtek miatta, lecserélték Jack Haley-re, aki módosított összetevőjű sminkben szerepelt. Azért még attól is szemfertőzése alakult ki.

Ray Bolger, aki a Madárijesztőt alakította, valamivel jobban járt: az arcára helyezett gumiprotézis, amely alatt bőre kicsit sem lélegzett, hegeket hagyott maga után. Margaret Hamilton, aki a nyugati boszorkányt alakította, szintén ijesztő dolgot tapasztalt: bőre beitta a zöld arcfestéket, hónapokba telt, mire megjelenése újra a régi volt.

Elképesztő dolgok történtek a forgatás ideje alatt
Elképesztő dolgok történtek a forgatás ideje alattHulton Archive / Getty Images Hungary

Fokozta a botrányt, hogy azbesztből volt a hó

Hozzá kell tennünk, hogy ez akkoriban azért közel sem számított annyira botrányosnak, mint amilyennek ma hangzik, mivel a harmincas években a karácsonyi dekorációkban is azbesztből készült a műhó.

Számítógépes effektek híján kénytelenek voltak a havat olyasmivel megjeleníteni, ami hihető módon hónak tetszik, és ez a rákkeltő anyag vonta be a színészeket.

A tényekhez hozzátartozik, hogy a negyvenes években sikerült alátámasztani az azbeszt rákkeltő hatását, bár már az 1800-as évek legvégén találtak az azbeszthez köthető furcsa megbetegedéseket, a tüdőben kialakuló deformitásokat.

Felgyújtották a nyugati boszorkányt, másnap már várták a forgatáson

Margaret Hamiltonnak nemcsak a sminkjével, hanem egy pirotechnika bevonásával forgatott jelenettel is akadt gondja. Egy jelenetében már azelőtt meggyújtották a lángokat, hogy el tudta volna hagyni a veszélyes helyszínt: ennek eredményeképp úgy megégett az arca és a keze is, hogy hat hétig nem tudott újra forgatni. A stúdió nemcsak hogy nem segített neki kórházba jutni a balesetet követően, de másnap már elvárták volna tőle, hogy megjelenjen a forgatáson. Ezt természetesen nem tette meg, és amikor visszatért, sem volt teljesen egészséges – keze bőre olyan érzékeny maradt, hogy zöld kesztyűben forgatott festék helyett. 

Akik majdnem otthagyták a fogukat a jelenet kedvéért – valódi sérülések, amik benne maradtak a filmbenAkik majdnem otthagyták a fogukat a jelenet kedvéért – valódi sérülések, amik benne maradtak a filmben

Olykor nem csak tettetik sérüléseiket a színészek: nyolc forgatási baleset, amit a rendező benne hagyott a filmben.

Tovább olvasom

Fontolgatta a pert is, melyre csak azért nem került sor, mert egyedülálló anyaként fontos volt számára a munka.

Amikor újra felvette a munkát, egy másik hasonló jelenet forgatására kérték, amit azonban nem vállalt. Dublőrt vettek fel, Betty Danko 35 dollárért helyettesítette a színésznőt – és Hamiltonhoz hasonlóan szintén felgyújtották.

A főszereplő Judy Garlandot éheztették
A főszereplő Judy Garlandot éheztettékSilver Screen Collection / Getty Images Hungary

Az igazi botrány a Judy Garlanddal való bánásmód volt

Garland mindössze 16 esztendős volt, amikor forgatni kezdte az Ózt, és nemcsak hogy filléreket kapott a munkáért, amely, mint a fentiekből kitűnik, veszélyes volt, de még bántalmazták és meg is alázták. A színésznőnek annak érdekében, hogy hihetően alakítsa a kislányt, szoros fűzőt kellett viselnie. Ezzel, illetve hosszú hajfonataival rejtették el, hogy alakja már igencsak nőiesedik. Emellett folyamatosan kritizálták azért is, hogy túl nagy a súlya, figyelték, mit és mennyit eszik, majd gyógyszert kapott, hogy súlya kontroll alatt maradjon.

Emellett amikor a rendező azt látta, hogy sokadszor neveti el magát egy jelenet felvétele közben, még fel is pofozta a fiatal színésznőt.

Akikkel még megalázóbban bántak, azok a mumpicokat alakító törpenövésű színészek voltak: Leo Singer állítólag gyerekként vásárolta őket össze családjaiktól, hogy egy turnézó szórakoztató együttest faragjon belőlük. A fizetésük még Toto kutya alakítójánál is alacsonyabb volt, és állítólag meglehetősen botrányosan viselkedtek.  

Ha tetszett ez a cikk, talán szívesen olvasol egy másik legendás film, a Ben Hur forgatásáról is!

Tényleg odaveszett egy kaszkadőr a Ben-Hur forgatásán?Tényleg odaveszett egy kaszkadőr a Ben-Hur forgatásán?

A hollywoodi legenda szerint a Ben-Hur forgatásán életét vesztette egy kaszkadőr, és a baleset benne maradt a filmben. Tényleg igaz a történet?

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Mindennapi
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz

Bár most még elkél a télikabát, hamarosan érkezik a tavasz, meleget hoz a légmozgás hazánk fölé.

április 9., 13:35

  • világom
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban

Ezen kívül is sok gond volt még az étteremmel, ruhaszárítón tárolták a piszkos húst.

április 9., 14:36

  • életem
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan

Visszamenőleg is érvényes lesz a nyugdíjemelés.

április 9., 12:10

  • Offline
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz

Különleges látvány élőben megnézni valódi, egykor élt dinók lábnyomait ezen az ősi táncparketten.

április 9., 16:00

  • VIP
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly

Kamillát a britek is megszerették Károly feleségeként.

április 9., 15:10

  • lájfhekk
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük

Pár kattintással megvédheted a számítógépedet a Windows-ra leselkedő vírustól.

április 9., 17:30

  • Offline
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell

Már a műtét lehetősége is felmerült, amikor a macska „közbeszólt”.

április 9., 16:46

  • Offline
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak

A Föld felé száguldó üstökösről friss infromációk derültek ki.

április 9., 12:40

  • Szülőség
Ez a generáció teljesen elveszett? Unalmasnak tartják, hogy beszélgessenek
Ez a generáció teljesen elveszett? Unalmasnak tartják, hogy beszélgessenek

A generáció tagjai számára óriási nehézséget okoz egy szemtől szemben folytatott beszélgetés.

40 perce

  • Offline
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted

Sokan etetik így a kutyájukat, pedig nagy hiba.

április 9., 14:00

  • Offline
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég

Ennyire részletes térkép még nem készült az Antarktisz jég alatti világáról.

április 9., 06:30

  • Offline
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!

Ezek a retró kozmetikai termékek sorakoztak a rendszerváltás előtti fürdőszobákban. Emlékszel még rájuk?

április 9., 06:46

  • világom
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban

Akinél van otthon a visszahívott eszközökből, annak azt tanácsolják, ne használja tovább.

április 9., 10:36

  • Testem
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz

Akár a mindennapi, már beidegződött rossz szokásaink is demenciát okozhatnak.

április 10., 05:46

  • világom
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja

Közelebbről megnézve Diana egykori ruhatárát és Kamilla királyné viseletét, tényleg felfedezhető hasonlóság.

április 9., 06:00

  • életem
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás

Változott a DÁP-ba való belépés, ez a teendőd.

április 9., 11:10

  • Testem
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol

A vacsorára elfogyasztott ételek nemcsak akadályozhatják, hanem segíthetik is az alvásunkat.

április 9., 18:30

  • világom
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban

Az autista fiú testvére állítólag a támadás előtt azt kiabálta a rendőröknek, hogy ne bántsák a fiút, mert „speciális”.

április 9., 11:40

  • Szülőség
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában

Az óvodások nap mint nap kapták az altató hatású szert.

április 10., 06:00

  • világom
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette

Az ördöggel még egy híd esetében sem érdemes lepaktálni.

április 9., 19:30

  • Testem
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz

Az arcon megjelenő elváltozások súlyos betegségre is utalhatnak.

április 9., 07:00

  • Önidő
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja

Korábban csak egyszer kellet elhalasztani a rendezvényt, akkor is járvány miatt.

április 9., 07:46

  • világom
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá

A templomi verekedések nem spontán törnek ki, megszervezettek.

április 9., 07:26

  • Offline
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd

Ha pont úgy viselkednénk, mint az egerek, ennek a kísérletnek az eredményei borzasztóan ijesztőek lennének.

április 9., 08:50

  • Offline
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés

Elindultak az ellenőrzések a palackvisszaváltással kapcsolatban, komoly pénzbírság járhat a szabályszegőknek.

április 9., 09:05

  • Offline
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának

A Trump kivetette vámok miatt ragadtathatta el magát ennyire Elon Musk.

április 9., 09:35

  • Offline
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről

Budapest belvárosában hiába keresnénk a Hal teret vagy a Hímvarró utcát: a századfordulón az épülő világváros nem kegyelmezett a szűk utcácskáknak.

április 9., 08:20

  • életem
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok

Sok magyar település önkormányzata aggódik a leölt szarvasmarhák miatt: a hatóság dönt, hol lesz dögtemető.

április 9., 10:06

  • életem
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja

Jelentős összegű támogatás járhat a hideg miatt, igényelni azonban csak egy adott határidőig lehet.

április 9., 08:06

  • világom
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben

A szemétszállítás január eleje óta akadozik a városban, egy hónapja eldurvult a helyzet, mely már valódi veszélyt jelent.

április 9., 08:36

Érdekességek