A holdra szállás híressé tette Armstrongot, de az ohiói haditengerészet pilótája nem szeretett reflektorfényben tetszelegni, és egészen 2012-ben bekövetkezett haláláig elhárította a dicséretet a történelmi Apollo–11 küldetésben játszott szerepéért. Fordulatokban gazdag élete kevesek számára ismert, így a Hold világnapján – mely éppen e nagy esemény előtt tiszteleg – felidézzük élete legfontosabb állomásait.
Előbb volt vezetői engedélye repülőre, mint autóra
Neil Armstrong mindig is repülni akart. 1930. augusztus 5-én született Wapakoneta közelében, Ohio államban, kevesebb, mint 100 kilométerre a Wright fivérek daytoni műhelyétől, akik az elsők voltak a gyakorlatban működő repülőgép megtervezésében és megépítésében. 1936-ban, amikor még csak hat éves volt, a kicsi Neil első repülőgépén, egy „Tin Goose” Ford hárommotoros utasszállító gépen ült, és azonnal a rabjává vált.
16 évesen Armstrong megszerezte a pilótaengedélyét, még mielőtt autóvezetői engedélye lett volna.
1947-ben a Purdue Egyetemre járt haditengerészeti ösztöndíjjal, ahol repüléstechnikát tanult. Ösztöndíjának részeként a haditengerészet vadászpilótává képezte ki Floridában. Főiskolai tanulmányait a koreai háború kitörése kettévágta, melyben Armstrong 78 harci küldetést hajtott végre. Repülőgépe, az F-9F Panther volt az egyik első sugárhajtású vadászgép, amely repülőgép-hordozóról indult.
Armstrong a NASA tesztpilótája lett
A főiskola befejezése után a Nemzeti Repülési Tanácsadó Bizottsághoz (NACA) ment dolgozni, amelyből 1958-ban a Nemzeti Repülési és Űrkutatási Igazgatóság (NASA) lett. A jó modoráról ismert ohiói gyerek a legmerészebb képzett tesztpilóták egyikévé vált a NASA Repüléskutató Központjában (jelenleg Armstrong Flight Research Center) az Edwards Légibázison, Kaliforniában.
Tesztpilótaként hét év alatt 200 különböző repülőgépen repült, amelyek túllépték az addigi sebességi és magasság határokat.
Magasan a kaliforniai sivatag felett Armstrong több mint 4000 mérföld/órás sebességet ért el, és az űr peremére vitte az X-15 rakétahajtású kísérleti repülőgépet. Armstrong biztos keze nagyban hozzájárult a NASA első Mercury űrhajósainak sikeréhez. Nem sokkal ezután már ő is közéjük tartozott.
A Gemini programban mindenki veszélybe került
1962 az öröm és a szívfájdalom éve volt az Armstrong család számára. Neilt beválasztották a NASA houstoni űrhajósképzési programjába, de feleségével, Janettel második gyermeküket, a kétéves kislányukat, Karen-t elveszítették egy nem megoperálható agydaganat következtében.
Armstrong beleásta magát a Gemini programra készülő munkájába, amely a NASA következő lépése volt a Hold elérése érdekében tett kísérleteknek. 1966-ban Armstrongot a Gemini–8 küldetés parancsnoki pilótájának választották, és
ekkor történt meg először, hogy a NASA űrhajósai megpróbáltak két űrhajót összekapcsolni az űrben, amit dokkolásnak neveznek, és amely rendkívül nehéz és veszélyes manőver.
1966 márciusában Armstrong és másodpilótája, David Scott pályára állt, és sikeresen dokkolt az Agena űrhajóval, de a dolgok hirtelen rosszra fordultak. A Gemini–8 kapszula egyik tolómotorja meghibásodott, és a két összekapcsolt űrszonda elkezdett letérni az irányáról. Hogy elkerülje a földi légkörben való elégést, Armstrong leválasztotta a Geminit az Agenáról, de miután annak súlyától megszabadultak, a Gemini kapszula ellenőrizetlen pörgésbe kezdett.
Már mindkét űrhajós az eszméletvesztés határán volt, amikor Armstrong aktivált egy sor másodlagos tolóerőt, és visszanyerte az uralmat a kapszula felett. Kétségtelen, hogy Armstrong kötélidegei mentették meg mindegyikük életét.
Majdnem meghalt egy gyakorlat során
Armstrongot ezután beválasztották az Apollo programba. 1968. május 6-án Houstonban hajtotta végre a 22. próbarepülését a Lunar Landing Research Vehicle-lel, egy szokatlan gyakorló repülőgéppel. Az LLRV azonban teljesen váratlanul irányíthatatlanná vált. Armstrong katapultált, és még másodpercekkel azelőtt, hogy a lángokban álló repülő felrobbant és lezuhant, biztonságosan ért talajt az ejtőernyőjével.
Armstrongot ez az újabb halál közeli élmény sem tántorította el, és folytatta kiképzését. A NASA pedig az Apollo–11 űrszonda parancsnokának választotta, mely küldetésben a Holdra kívánták juttatni az első embert. A legénység másik két tagja – akiknek nevét méltatlanul kevesen ismerik – Michael Collins, a Hold körül keringő parancsnoki modul pilótája és Buzz Aldrin, a holdmodul pilótája volt. Ugyan Aldrin keményen lobbizott azért, hogy elsőként ő lépjen a Hold felszínére, de a NASA vezetői Armstrongot választották nyugodt magabiztossága miatt, és mert az egoizmus csírája is hiányzott belőle.
A Hold meghódításának pillanatai
Ezen tulajdonságai 1969. július 20-án is megmutatkoztak, amikor Neil Armstrong a holdmodult a Hold felszíne felé irányította. Veszélyesen fogyóban volt az üzemanyag, és Armstrong kézi vezérlésre váltott, hogy a törékeny űrhajót az autó méretű sziklatömbök között irányítsa, és biztonságosan landoljon a Hold felszínén.
Miközben milliók nézték az élő adást a képernyők előtt, a szégyenlős pilóta leereszkedett a holdmodul létráján, és kimondta ma már híressé vált szavait: „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.”
A Hold világnapja
Az emberi faj időnként elér valami igazán figyelemre méltót, ez a nap pedig azt az alkalmat ünnepli, amikor először hagytuk a lábunk nyomát a legközelebbi égitest-szomszédunkon.
1961. május 25-én az akkori elnök, John F. Kennedy bejelentette, hogy elindul az Apollo program, és azt is közölte, hogy az évtized végére amerikai ember fog a Holdon tartózkodni.
1968-ban az amerikaiaknak lejátszották a televízióban a legelső képeket a Hold felszínéről, és ekkor láthatták azt is, ahogy az Apollo–8 legénysége 10 keringésnyi időt töltött az űrben, melyben megközelítették a Holdat.
Amikor az Apollo–11 először a Holdon landolt, a világ visszatartotta a lélegzetét. Valójában minden szem három emberre szegeződött, hiszen hárman voltak, akik a Hold felszínére érkeztek. Július 20-án erre a csodálatos, világra szóló napra emlékezünk.
Armstrong élete a Holdra szállás után
Egyik napról a másikra Armstrong lett a létező leghíresebb ember. Négymillió néző sorakozott fel New York utcáin, hogy egy felvonuláson üdvözölje Armstrongot és űrhajóstársait. Armstrong azonban nem a hírnévért és az elismerésekért tette, amit tett. Csendben visszaült az íróasztal mögé a NASA washingtoni főhadiszállásán, majd 1970-ben a Dél-kaliforniai Egyetemen repülőmérnöki mesterfokozatot szerzett.
Armstrong 1971-ben vonult nyugdíjba a NASA-tól, és mérnökprofesszorként dolgozott a Cincinnati Egyetemen, Ohio államban. 1986-ban csatlakozott a Rogers-bizottsághoz, amely a tragikus Challenger űrsikló felrobbanásának okait vizsgálta.
Később Armstrong számos vállalati igazgatóságban dolgozott a repülőgépiparban, és a kongresszus előtt korteskedett az űrprogram fenntartásának fontosságáról.
2005-ben kivételesen beleegyezett egy ritka televíziós interjúba a 60 Minutes-ben, amelyben megkérdezték tőle, hogy nem terhes-e számára a hírnév, amiért ő járt első emberként a Holdon. „Nem, egyszerűen nem érdemlem meg” – válaszolta Armstrong mosolyogva. „A körülmények helyeztek abba a bizonyos szerepbe. Ezt nem tervezte el senki.”
2012-ben Armstrong szívműtéten esett át, melynek során a 82 éves űrhajós a komplikációkba halt bele. Akármennyire is szerény jellem volt Neil Armstrong, mégis csak ő volt az első ember, aki a Holdon járt, ami vitathatatlanul a legnagyobb technológiai vívmány az emberiség eddigi történetében.
Bár az emberiség a Holdat már meghódította, de még rengeteg felfedezni való és érdekes kérdés kerül felszínre az égitesttel kapcsolatban, az egyik ilyen téma, hogy ha valaha átköltöznénk oda, mit ehetnénk ott. Ebből a cikkből ez is kiderül.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
