Az Aral-tó sorsa a mértéktelen és következmények nélküli emberi tevékenység egyik ékes példája. Amikor a szovjet vezetés elhatározta, hogy a sztyeppén is rizst termesztenek, valószínűleg nem sejtették, hogy ennek a világ 4. legnagyobb tava is áldozatul esik.
Ma Kazahsztán és Üzbegisztán, két közép-ázsiai ország osztozik az egyre inkább sivataggá váló, egykor hatalmas kiterjedésű tavon. De nem volt ez mindig így, a Szovjetunió megszűnése előtt ezt a területet is Moszkvából irányították.
Beláthatatlan következményeket okozott a politikai döntés
A rizs és a gyapot iránti éhség okozta a világ egyik legnagyobb tavának végzetét. A hatalmas világbirodalom megannyi lakója számára értékes növény termesztését számtalan, sokszor kifejezetten alkalmatlan helyen próbálták meg sikerre vinni. A szovjet vezetés foggal-körömmel ragaszkodott terveihez.
Hatalmas öntözőrendszereket létesítettek a Szir-darja és Amu-darja folyók mentén, hogy termővé tegyék a területet. A két folyó korábban a Föld negyedik legnagyobb tavát, a sós vizű Aral-tavat táplálta. Vizüket öntözőcsatornákba vezetve igyekeztek a lehetetlen küldetést teljesíteni. Nem számoltak azonban a technikai és a környezeti problémákkal. A folyók vizének túl nagy részét terelték el, ami miatt az Aral-tó vízszintje rohamosan csökkenni kezdett. A nem megfelelő minőségű öntözőcsatornáknak köszönhetően ráadásul a víz sem oda került, ahova szánták, háromnegyede menet közben elszivárgott.
Az Aral-tó vizének hasznosítására már évszázadokkal ezelőtt is voltak törekvések. A folyó mentén élő emberek ültetvényeik öntözésére használták a tavat tápláló folyók vizét, azonban sosem olyan mértékben, mely befolyásolta volna az ökoszisztémát.
Az orosz forradalom és a Szovjetunió megalakulása után azonban a szovjet gazdaság mindent igyekezett kihasználni és felhasználni céljaira, pedig a pusztaságban rizs-, valamint gyapotföldeket létrehozni már akkor is extrém ötletnek hathatott. 1960-ban az egyre kevesebb beérkező víznek köszönhetően a tó vízszintje csökkenni kezdett. Bár hamar észlelték a bajt, a termelés nem állt le.
Az Aral-tó felszíne húsz év alatt 68 ezer négyzetkilométerről 12 ezerre apadt, 1989 óta pedig egy földsáv szeli ketté a medret: így alakult ki a napjainkban ismert Kis- és Nagy-Aral-tó.
A nyugati tenger felfedezése
Az Aral-tavat már kétezer évvel ezelőtt is megemlítették a kínai források, akkoriban Nyugat tengere néven szerepelt. Mai nevének első írásos emléke 1697-re datálható. A 19. században számtalan expedíciót indítottak a tó feltérképezésére, főként orosz kutatók érkeztek a térségbe. Az akkoriban 68 méteres mélységével büszkélkedő természeti képződmény teljes partvidékét és szigeteit is rögzítették a térképeken. A leghíresebb expedíción még Tarasz Sevcsenko, a híres festőművész is részt vett, több művén megörökítette a tavat.
A magyar kapcsolat
Bár Vámbéry Ármin magához a tóhoz soha nem került közel, ám a környező településeken megfordult, miközben a magyarok őshazáját kereste. Közép-ázsiai utazás című művében megörökítette, milyen kegyetlen természeti viszonyok uralkodnak a lakatlan sivatagban az Aral-tó mellett. Az akkori körülmények váltak aztán sokkal szélesebb területen elterjedtté a környéken.
Nem csak a víz tűnik el
A Kis-Aral-tó legnagyobb vízmélysége napjainkban 42 méter körül van, a Nagy-Aral-tóé 37 méter körüli, az átlagos vízmélység 9, illetve 14 méter. A vízfelület eltűnése a helyi klímára is hatással van.
„A tó csökkenése számos más problémát is felvet, például a kiszáradt medencéből porviharok keserítik meg az emberek életét, valamint súlyos megbetegedések is gyakrabban észlelhetők a térségben. Mára a tó elvesztette gazdasági fontosságát” – összegzi a másik hatalmas problémát Siki Csaba térképész, geoinformatikus.
A korábban halfeldolgozásból élő helyiek elveszítették bevételi forrásaikat, ráadásul a sivatagi homok és a szelek okozta egészségkárosító hatások is megkeserítik mindennapjaikat. A száraz sztyeppei szél a sós port akár 500 km-es távolságig elszórja, ezzel a tágabb ökoszisztémára is borzasztó hatással van. A környékbeli településeken – több, Magyarországnál is nagyobb területről beszélünk – durván megnőtt a szembetegségek, illetve a gége- és nyelőcsőrákos esetek száma is.
Egyre nagyobb az elvándorlás, a terület, mely egykor virágzó gazdaságáról volt ismert, lassan néptelenné válik.
Az Aral-tó kiszáradása és mindaz, amit a környező településeken élőknek át kellett élniük, előrevetíti korunk nagy problémáját is.
Az egyre melegebbé váló földfelszín, a globális felmelegedés közvetett hatásai már ma is érezhetőek, folyamatosan változik az éghajlat, az elsivatagosodás is egyre nagyobb területeket veszélyeztet. Hazánk is érintett benne.
Próbálnák menteni a menthetőt
A kilencvenes években két alkalommal is gátat építettek, hogy megállítsák a Kis-Aral-tó átszivárgását a déli mederbe, ám mindkétszer átszakadt az építmény. Azokban az időszakokban, amikor ép gát zárta el az útját, érezhetően nőtt a vízszint, és az állatvilág is látványosan erőre kapott. A Világbank segítségével 2005-ben megépült a Kokaral-gát. Ennek hatása azóta még látványosabb, a vízszint emelkedett, a tó már csak alig 25 km-re van az egykor part menti Aralszk városától. Sótartalma is csökkent, a halállomány pedig egyre bőségesebb.
A pozitív jelek hatására létrejött egy nemzetközi összefogás az öt közép-ázsiai ország között. Kazahsztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán jövedelme 1%-át az Aral-tó megmentésére fordítja azóta is.
Növényekkel kötik meg a vizet
A 2018-ban kezdődött, legutóbbi – és sikeresnek tűnő – rekonstrukciós tervnek köszönhetően a tó kiszáradt medrébe erdőt telepítenek. Már 1 millió 730 ezer hektárt borítottak be különböző só- és szárazságtűrő növényekkel. A vezető szakértő, Zinovij Novickij bizakodó.
„A növények gyökereikkel a sót és a homokot a talajban tartják. Ezek a növények oxigént bocsátanak ki, és szén-dioxidot nyelnek el – ennek szintén pozitív hatása van” – nyilatkozta nemrég.
A projekt kulcsfontosságú növénye, a fekete szakszaul a természetes védőpajzs szerepét tölti be. A disznóparéjfélék családjába tartozó, homokos talajt és szárazságot jól toleráló növénynél megfelelőbbet keresve sem találhattak volna.
„A szakszaul mechanikus akadályként szolgál. Egyetlen ilyen növény egy tonna mérgező homokot és sót képes visszatartani. Ha ez nem lenne, mindez a levegőbe került volna, és messzire eljutott volna innen” – mondja Novickij.
Az Európai Unió is látja, mekkora lehetőség nemcsak a Föld élhetőbbé tétele szempontjából, hanem saját jövőjét tekintve is, ha az Aral-tavat sikerül megmenteni. A 2018-ban az ENSZ által létrehozott Aral-tavi Vagyonkezelői Alap egyik legnagyobb adományozójaként nemcsak anyagilag, de szakértőkkel is támogatja a világméretű összefogást az Aral vizének megmentése érdekében.
Az alapnak számos program köszönhető, többek között a lakosság ivóvízzel való ellátása, a mezőgazdasági területek fejlesztése, a vízkészletek hatékony felhasználása, kertek létrehozása. Víztakarékos technológiákkal is támogatják a helyi gazdákat. Azt remélik, hogy az Aral-tó térségének megsegítésére talált megoldások segíthetnek az egész világnak szembenézni a klímaváltozással kapcsolatos problémákkal.
A régió rehabilitációját célzó másik program a Kertem az Aral-tóban. Az egykori déli, part menti kikötőváros, Muynak ma 150 km-re található a Nagy-Aral-tó vizétől. A programterv szerint gyümölcsfákban bővelkedő oázisokkal szeretnének a tó és a város közt minél nagyobb területet benépesíteni, az interneten keresztül bárki vásárolhat és jelképesen elültethet egy-egy fát, aki hozzájárulna a terület rehabilitációjához. A cél 1 millió fa elültetése.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
