A művészeket mindig is körüllengte valamiféle titokzatos vonzerő, aminek ugyan nehéz ellenállni, de igen csalóka lehet. Az irodalomtörténet múzsái saját bőrükön tapasztalták meg, hogy a férfi, aki költőként vagy íróként sikeres karriert futott be, férjként már nem feltétlenül olyan sikeres.
Ki az ággyal, anyuskám!
Vajda János és Bartos Rozália
Vajda János 53 éves volt, amikor egészségügyi sétája alkalmával a Duna-korzón meglátta a tizenkilenc éves Bartos Rozáliát. Azonnal beleszeretett, és attól kezdve mint modern Don Quijote, virággal, ajándékkal, szerelmes levelekkel és versekkel halmozta el az ő Rozamundáját. A szülők nem lelkesedtek az idősödő, különc költő udvarlásáért, ezért megpróbálták eltiltani lányuktól, de Vadja nem tágított. Levélben írta meg szerelmének, hogy ha nem megy hozzá feleségül, öngyilkos lesz. Másnap – négy hónappal első találkozásuk után – megszöktek és összeházasodtak.
A rózsaszín köd azonban már a nászéjszakán feloszlani látszott. Úgy tűnt, Vajda a szerelem fogalmát sajátosan értelmezte. Romantikus együttlétről ugyanis szó sem lehetett. Arra kérte újdonsült feleségét, hogy vigye ki az egyik ágyat a hálószobából, mert attól tart, hogy a lány éjszaka megbolondul. Róza nem értette, mivel szolgált rá férje gyanújára, aki bejelentette, hogy másnap elviszi egy orvoshoz, aki megállapítja, szűz-e még. Eddig ugyanis nem volt még dolga tisztességes nővel, igaz, Rózának nem kell izgulnia, nem feleségként, sokkal inkább fogadott gyermekként vette magához.
Róza átsírta az éjszakát, másnap pedig úgy döntött, hogy hazamegy. Vajda nem örült a bejelentésének, revolverrel fenyegette meg a lányt, aki így maradt, és egyúttal be kellett látnia, hogy egy őrülthöz ment feleségül. A különösebbnél különösebb jelenetek tovább folytatódtak, volt, hogy a költő arra kérte őt éjszaka, hogy amíg verset ír, táncoljon meztelenül. Házasságuk két évig tartott. Vajda nehezen tudta elfogadni, hogy Róza válni akar, ezért a bíróságon megvádolta, hogy egybekelésük előtt prostituáltként dolgozott. Ennek ellenére a lány válásuk után is segítette, ha tudta, később a holttestét is ő azonosította.
„Hogyha nekem pechem van a kártyában, neked szerencséd lesz a szülésnél”
Krúdy Gyula és Rózsa Zsuzsanna
Krúdy Gyulának mindkét feleségét igen hamar sikerült kiábrándítania. Bár első házassága húsz évig tartott, ez talán csak Spiegler Bellának köszönhető, aki három gyermeküket nevelve tűrte, hogy férje kávéházakban vagy prostituáltak karjai között üsse el a szabadidejét. Miután pedig honoráriuma lehetővé tette, elköltözött otthonról. Lakosztályt bérelt a Royal szállóban és szeretőjévé tette a szállodaigazgató feleségét, Váradi Reginát, Rezsánt.
Krúdy akkor még nem tudhatta, hogy nem Rezsán lesz az a nő, akiért végleg elhagyja a családját, viszont fontos szerepet játszik majd abban, hogy rátaláljon a második feleségére. A nő ugyanis nyaranta meghívta az írót siófoki villájukba, és a férfi itt találkozott szeretője lányával, a tizenöt éves Zsuzsával, aki a szüleivel töltötte az iskolai szünidőt. Figyelme hamarosan anyáról a lányára terelődött, de lassan kibontakozó szerelmük csak négy év múlva teljesedett be.
Azon a nyáron Krúdy megszöktette Zsuzsát. Igaz, csak a vasútállomásig jutottak, ahol utolérték őket a felbőszült szülők, és a lányt eltiltották lovagjától. Zsuzsa azonban másodszor is megszökött, és beköltözött a férfi margitszigeti szállodai szobájába. Az apa csak akkor adta áldását rájuk, amikor a lány terhes lett. Krúdy tehát elvált előző feleségétől, és elvette Zsuzsát.
Úgy tűnt, már semmi sem állhat boldogságuk útjába, az író természete azonban nem változott. Hiába várt rá otthon fiatal arája, ő ismét felkerekedett, hogy a kávézókat járja. „Apu eltűnt és három napig nem került elő. Anyu sírt, bánkódott, hogy új büszkeségét, gyermekét nem tudja megmutatni. Mire Apu előkerült, kicsit kapatosan, boldogan mondta: »Nincs egy vasam sem, minden filléremet elvesztettem, oly boldog voltam, mert tudtam, hogyha nekem pechem van a kártyában, neked szerencséd lesz a szülésnél és minden simán megy majd«” – írta később Krúdy Zsuzsa a születése körülményeiről.
Krúdy bármennyire is szerette új feleségét, megszokott életmódját nem tudta feladni. „Kedves Zsuzsikám – írta egy levelében –, én nagyon szeretlek téged. Ha éjszaka elmaradok, mindig lyukas a szívem, a könnyeimmel pedig alig bírok, mikor eszembe jutsz. Bocsáss meg nekem, ha nem jövök rendes időben haza.”
Adyból királyfi
Ady Endre és Boncza Berta
Míg a svájci nevelőintézetben élő lányok arról álmodtak, hogy egy nap eljön értük egy daliás herceg, addig Boncza Bertának, a jövendőbeli Csinszkának sokkal komolyabb elképzelései voltak: be akarta írni a nevét a magyar irodalomtörténetbe. Először a közelben tanuló írót, Tabéry Gézát szemelte ki magának, és levélben próbálta meghódítani. Egy ideig úgy is tűnt, hogy a szavai célba értek, de amikor felajánlotta a férfinak, hogy a szeretője lesz, Tabéry elutasította. Ekkor új férjjelöltet választott magának.
Ezután Adynak írt, közös felmenőikre hivatkozva. A válasz sokáig váratott magára, de Bertának utána egy személyes találkozót is sikerült elintéznie. „Sokat gondoltam magára, Endre, és kezdek kutyahűséggel ragaszkodni a gondolathoz, hogy én akkor is maga mellett maradok, ha maga nagyon öreg és elfelejtett lesz is. De nem lesz az, mert én nem akarom, hogy az legyen” – írta egy levelében.
Berta menyasszony volt, amikor Ady megkérte a kezét. A régi ígéretét elfelejtette, és igent mondott a költőnek. A férfi alakját verseiből alkotta meg önmaga számára, és nem számolt azzal, hogy ha hozzámegy, egy olyan kiégett férjet kap, aki nem olyan régen lábalt ki a Léda-versek ihletőjével való kapcsolatából, és hogy egy beteg ember ápolása nem olyan romantikus, mint ahogyan elképzelte.
Tabéry Géza miután meglátogatta a friss házasokat, így írt kapcsolatukról. „Hathetes házasok se voltak Adyék, amikor 1915 tavaszán felkerestem őket csucsai otthonukban. Kedvesek voltak mind a ketten... Három nap alatt, amit náluk töltöttem, egyetlenszer esett szó a házasságukról. Négyszemközt kérdeztem Bertukát: – Boldog vagy? – A villámgyors válasz, a maga éles megfogalmazásában inkább kiábrándult volt, mint kiábrándító: – Nappal igen...” Házasságuk Adyt sem tette boldoggá. Csinszka nem töltött sok időt férje betegágya mellett. A költő magányosan és egyedül halt meg.
