Szupermodell testalkat, szerelem helyett regények – így élt Jane Austen

Jane Austen a mai napig az egyik legnépszerűbb női regényíró. Sikerének titkát csak találgatni lehet, abban azonban biztosak lehetünk, hogy életének bizonyos eseményei inspiráltak egy-egy történetet vagy karaktert.

Gyerekkorában rengeteget olvasott, tizenévesen pedig a feje tetejére akarta állítani a világot az írásaival. Ugyan sosem ment férjhez, hősnőihez hasonlóan neki is volt része szerelmi kalandban, és akárcsak Elizabeth Bennet, ő is visszautasított egy házassági ajánlatot. Ugyan regényei későn kaptak nyilvánosságot, azonnal a korabeli olvasók kedvencei lettek.

Miss Austen lázadó fiatal lány volt

Jane Austen személyiségére – és természetesen regényeire is – nagy hatással voltak olvasmányai. Carol Shields ír arról Jane Austen című könyvében, hogy már gyerekkorában részt vehetett a családi felolvasásokon, és kezébe kerülhettek a legújabb kortárs regények. Nem tudni, hogy lelkész édesapja, George Austen nem foglalkozott azzal, hogy cenzúrázza csemetéi olvasmányait, vagy egyszerűen nem volt rá ideje bokros teendői közepette, mindenesetre lánya azt olvasott, amit csak akart. Egyik kedvence például egy bizonyos Samuel Richardson Sir Charles Grandison című, hétkötetes könyvsorozata volt, ami többek között olyan témákkal foglalkozik, mint az erotika, a nemi erőszak, a házasságtörés vagy a hozományvadászat.

Jane Austen már gyerekként tollat ragadt
Jane Austen már gyerekként tollat ragadtWikipédia

Jane már tizenévesen írni kezdett, ezekkel a munkáival főként a családot szórakoztatta. Fiatalkori írásaiban – talán a richardsoni mintára – olyan témákkal is foglalkozott, melyek korában nem voltak illendőnek mondhatóak egy fiatal lány számára. „Természetesen a regényei tele vannak kifinomult fiatal hölgyekkel, akiknek a cselekedeteit behatárolják a társadalmi elvárások, de a korai karakterei teljesen mások. Olyan tinédzser lányokról írt, akik túl sok bort isznak, elcsábítják a másik barátját, sőt még verekednek is” – árulta el Kathryn Sutherland, az Oxfordi Egyetem Jane Austen-szakértője. A The History of England (Anglia történelme) című áltörténelmi írásában – amin tizenhat éves korában dolgozott – pedig szexuális utalásokkal is élt.

Ideje nagy részét a regényeivel való munkával töltötte, miközben helyzete egyre kilátástalanabbnak tűnt, arra még nem számított, hogy egyszer majd éppen történetei segítik az önálló élethez, és a kérők sem tolongtak az Austen ház ajtajában, a lányoknak ugyanis nem volt hozományuk. Jane – mint ahogyan a hozzá hasonló fiatal lányok – mégis arról álmodozott, hogy férjhez megy. Egyszer a parókia anyakönyvét telefirkálta kitalált férjeinek nemesi hangzású neveivel, így került az oldalakra Henry Frederick Howard Fitzwilliam és Edmund Arthur William Mortimer.

Húszéves korában aztán egy jóképű idegen érkezett Írországból a szomszédos ashe-i parókiára. Tom Lefroy tökéletes férjjelölt volt Jane számára, a fiatal és olvasott fiú már szerzett egy diplomát Dublinban, és arra készült, hogy jogi tanulmányait Londonban folytassa. Csak néhányszor találkoztak, de az hamar kiderült, hogy milyen hasonlóak. Jane azonnal beleszeretett, testvérének Cassandrának így írt arról, mi történt kettejük között egy bálon:

„Képzeld csak el a lehető legmegbotránkoztatóbb és legfelháborítóbb módját annak, amint táncolunk vagy együtt üldögélünk.”

Másnap Lefroy meglátogatta, és a Tom Jones-olvasmányélményükről beszélgettek. Henry Fielding könyve erkölcstelennek számított a korban, ami arra utal, hogy a két fiatal között valóban egy komoly kapcsolat volt kialakulóban. „Arra számítok, hogy megkéri a kezem az este folyamán” – írta egy másik levélben Jane nővérének. A lánykérés azonban nem történet meg. A Lefroy család tervei között ugyanis nem szerepelt, hogy fiúk egy lelkész lányát vegye feleségül, ezért hamarosan eltávolították Jane Austen közeléből. Többé nem találkoztak.

Érdekes tény: Jane Austen ma modellkarrierbe is kezdhetne

Kathryn Sutherland kutatásai során egy csapattal rekonstruálta az egyetlen megmaradt ruhát, amit egykor Jane Austen viselt: egy barna selyemdolmányt vagy bokáig érő kabátot. „Százhatvanhét-százhetvenkettő centi magas volt, és soványabb, mint Kate Moss” – mondta Sutherland. „Harminckettes és harmincnégyes méret között lehetett. A ruhadarab szerkezetéből azt is meg lehet mondani, hogy a tízéveskori fűzőjét viselte.”

Ki nem állhatta az akkoriban felkapott Bath-t

Huszonöt éves korában Jane Austent élete egyik legnagyobb megrázkódtatása érte: családja arra kényszerítette, hogy hagyja maga mögött otthonát, a csendes brit vidéket, Steventont, és költözzön velük együtt a nyüzsgő Bath-ba. A családi hagyomány szerint amikor Jane meghallotta, hogy mi vár rá, elájult. Az idős szülők úgy gondolták, hogy két, otthon élő lányukkal a városban lesz lehetőségük a megszokott életminőségben folytatni mindennapjaikat, és talán abban is reménykedtek, hogy a nővérek végre férjet találnak maguknak. Jane első reakciója ellenére próbált megbarátkozni a költözés gondolatával. „Túl sokáig éltünk ezen a környéken, a basingstoke-i bálok egyre rosszabbak lesznek; az utazás gondolatát izgalmasnak találom, és örömmel tölt el a gondolat, hogy a nyarat a tenger mellett vagy Walesben tölthetjük” – írta levelében. A régi otthon hátrahagyásával együtt tulajdonának nagy részétől is meg kellett válnia, amit szintén nehezen viselt.

Annak ellenére, hogy Jane Austen két regénye – A klastrom titka és a Meggyőző érvek nagy része – Bath-ban játszódik, és hőse, „Catherine csupa izgatott öröm volt”, amikor megérkezett a városba, ő maga sosem tudott vele megbarátkozni. Gyerekkora helyszínének elvesztését tragédiaként élte meg, ráadásul a társasági élet sem okozott örömet számára, ami felszínes csevegésekben merült ki. „Mint mindig, Mr. Dyson ma is dühödt volt, Mrs. Dyson pedig kövér” – jellemezte bath-i mindennapjait. A család többször is költözött a városon belül, de a bérelt szobák egyre kisebbek és kényelmetlenebbek lettek. Csak közel tíz évvel később, édesapja halála után hagyták el Bath-t és találtak új otthonra bátyja, Edward segítségével Chawtonban.

Jane Austen chawtoni otthona ma múzeum
Jane Austen chawtoni otthona ma múzeumAmandaLewis

Megkérték a kezét, igent mondott, de másnap visszavonta az ígéretét

Jane Austen házassági ajánlatot kapott 1802 decemberében, huszonhét éves korában. Jane és nővére, Cassandra ekkoriban a család régi barátainál, a Steventon melletti Bigg-Wither-rezidencián vendégeskedtek. Bátyja halála utána a huszonegy éves suta Harris lett a birtok örököse, aki többek között lassú észjárású volt és dadogott, ráadásul könyvet sem vett szívesen a kezébe. Mindenki megdöbbent, amikor megkérte Jane kezét, ő pedig igent mondott. Jane szeretett volna férjhez menni, Manydown úrnőjének lenni, függetlenedni a szüleitől. Ezek az érvek mindenképpen olyan erővel bírtak, hogy elfogadta a házassági ajánlatot. Valószínűleg kedvelte Harrist is, de szerelemről nem volt szó. A lánykérést követő reggelen azonban úgy döntött, hogy mégsem megy hozzá a fiúhoz. Évekkel később, amikor unokahúga, Fanny arra ösztönözte, hogy fogadja el egy fiatalember udvarlását, azt válaszolta: „Bármi jobb vagy könnyebben elviselhető, mint vonzalom nélkül házasságot kötni.” Sosem ment férjhez.

Harris Bigg-Wither eljegyezte Jane Austent, de az írónő végül nem ment hozzá
Harris Bigg-Wither eljegyezte Jane Austent, de az írónő végül nem ment hozzáWikipédia

Tehetségéhez képest későn vált elismert regényíróvá

Ugyan Jane Austen élete jelentős részét írással töltötte, és bár egészen fiatalon ragadt tollat, legelőször harminchat évesen jelent meg könyve – az Értelem és érzelem – anélkül, hogy feltüntették volna a nevét a boltokba kerül példányokon. Történetei kiadatásával már korábban is foglalkozott, amit családja is lelkesen támogatott. Apja 1797 novemberében levelet írt Thomas Cadell londoni könyvkiadónak, amiben azt kérte, foglalkozzanak az akkor még Első benyomások című Büszkeség és balítélettel.

„A birtokomban van egy háromkötetes regény kézirata, amely körülbelül akkora terjedelmű, mint Miss Burney Evelinája. Önhöz fordulok, mert pontosan tisztában vagyok azzal, mit jelent, ha egy írás első megjelentetője olyan tekintélyes kiadó, mint az önöké. Mélységesen lekötelezne tehát, amennyiben közölné, vállalja-e a nevezett könyv kiadását. Mennyibe kerülne a szerző költségén történő kinyomtatása, és mennyit szánna a kiadói jogok megvásárlására, amennyiben a mű elnyeri tetszését? Kedvező válasza esetén megküldöm önnek a kéziratot” – írta George Austen. Levele azonban visszaérkezett rajta a felirattal: „postafordultával vissza a feladónak”.

1803-ban Jane Austen maga is megpróbálkozott története kiadatásával egy másik, Crosby & Tsa nevű kiadóval, akik tíz fontért meg is vásárolták tőle a Susan – vagyis A klastrom titka – című regény kéziratát, és ígéretet tettek, hogy hamarosan nyomdába küldik a könyvet. Ezután hat évig hallgattak. Jane ekkor levelet írt a kiadónak Mrs. Ashton Dennis néven (betűiből a „mad” vagyis az „őrült” szócska olvasható, ami a levél írásának csalódott és haragos körülményeire utal), és felszólította a kiadót, hogy vagy tegyenek eleget az ígéretüknek, vagy máshová fordul a regénnyel. Crosby & Tsa nem riadt meg, a fenyegetésre fenyegetéssel válaszoltak – ha Mrs Ashton Dennis megszegi a szerződést, jogi útra terelik az ügyet, de felajánlották azt is, hogy az eredeti vételáron, tíz fontért visszavásárolhatja a kéziratot. Jane utóbbit csak sokkal később tehette meg.

A Büszkeség és balítélet első kiadásainak illusztrációja
A Büszkeség és balítélet első kiadásainak illusztrációjaWikipédia

Miután a család Chawtonba költözött, újra elővette régi történeteit, hogy átdolgozza őket. Az Értelem és érzelem kéziratát Henry bátyja javaslatára küldte el a whitehalli Egertonnak. 1810-ben – harminchat éves korában – kapta a hírt, hogy kiadják a regényét. Egy évvel később a könyv ezer példányban jelent meg. 15 shillingért árulták, az első kiadás minden példánya elkelt. A sikeren felbuzdulva Jane hozzálátott a Büszkeség és balítélettel való munkához is, és életre keltette nem csak az olvasók, a saját kedvenc karakterét is: Elizabeth Bennetet.

„Be kell vallanom, hogy szerintem az egyik legelragadóbb szereplő, aki egy regény lapjain valaha is életre kelt, és nem tudom, hogyan viseljem el azokat, akik még őt sem tartják szeretetre méltónak”

– írta. A könyv jogaiért Egerton 110 fontot ajánlott, és az Értelem és érzelem szerzőjének könyveként hirdették. A Büszkeség és balítéletet A mansfieldi kastély követte, de az olvasók csak 1815-re tudták meg, hogy ki áll mögöttük. Jane Austen rajongói közé tartozott a régensherceg is, aki kérte, hogy a következő könyvét, az Emmát neki ajánlja. A Meggyőző érveket negyvenévesen, egy évvel a halála előtt írta meg.

És fiatalon halt meg

Jane Austen fiatalon, negyvenegy évesen halt meg. Betegségéről a mai napig találgatások folynak. Sokan úgy gondolják, hogy Addison-kórban szenvedett, de az egyik unokahúga szerint Jane-t láz gyötörte, nagyon sápadt volt, amik nem egyeznek a kór tüneteivel, például a bőr megbarnulásával. A mellrák sokkal valószínűbb feltételezés, ugyanis nagynénje és lánya is ebbe a betegsége halt bele. 1817-ben testvérével, Cassandrával Winchesterbe utazott, hogy közelebb lehessen orvosához, Mr. Lyfordhoz, de július 18-án meghalt. A Winchester-katedrálisban tartott temetésén csak férfi hozzátartozói vehettek részt, a korban ugyanis úgy gondolták, hogy a nők nem tudják fékezni érzelmeiket. Jane Austen sírjára ezt írták: „Szívének jóakarata, természetének kedvessége és rendkívüli szellemi adottságai megbecsülést szereztek számára mindazok körében, akik ismerték őt, s kivívták a hozzá közel állók szeretetét.”

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek