A kisebb tervezőknél egyre fontosabb annak hangoztatása, hogy ruháik olyan módon készültek, hogy nem zsákmányolták ki sem a környezetet, sem a ruhák készítőit a nagyobb profit érdekében: a fast fashion láncok azonban rendre kimaradnak a kevesebb vásárlás promótálásából, és eléggé mély volt a csönd a Rana Plaza közel 3 évvel ezelőtti tragédiája után is. A megkésett nyilatkozatok és önmosdatás időszakában lett téma a sajtóban és a márkák kommunikációjában a fenntarthatóság és a távol-keleti munkások életkörülményei: a valódi rossz hírek mellett az álhírek is megjelentek, vásárlóként és újságíróként is lehetetlen kibogozni, hogy ki mond igazat, miközben néha úgy tűnik, maguk a márkák sem tudják, kik és hogyan dolgoznak nekik.
Valóban soha többet nem kéne fast fashion ruhát vásárolnunk vagy vannak előnyei is a nagyüzemi termelésnek, csak ezekről nem beszélünk? A nagy márkák közül a H&M használja leghatékonyabban a környezetvédelmet kommunikációjában és nem csak éves környezet- és munkavédelmi riportokat teszenk közzé honlapjukon immár 13 éve, hanem 5 éve exkluzív, vörös szőnyegre illő ruhákat készítenek újrahasznosított anyagokból, melyek bemutatása mindig remek alkalom arra, hogy a fenntarthatóság témáját életben tartsák – úgy tűnik, a H&M koncepciója és munkája sikeres, ugyanis többször is felkerült az Ethisphere legetikusabb cégeinek listájára, 2014-ben előkelő, második helyen végzett például.
2016-ban a világ 26. legetikusabb cége lett a H&M, úgy, hogy az Ethisphere listán rajta kívül csak a Levi's szerepel ruházati cég kategóriában. Tehát a svéd márka bekerült a világ két legetikusabb ruhamárkája közé, legalábbis az Ethisphere szerint: a listára nevezni kell, majd az önbevalláson alapuló dokumentumok valódiságát ellenőrzik az Ethisphere munkatársai. (A listára kerülés nem titkolt célja a reputáció növelése, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy bárki bekerülhet az etikusnak bélyegzett cégek közé, meg kell felelni a követelményeknek.) Mivel áprilisban újabb Conscious Exclusive kollekció kerül boltokba, újra előtérbe került a márka kommunikációjában a fenntarthatóság témája, így a H&M fenntarthatóságért felelős vezetőjét, Anna Geddát kérdezhettük a témáról.
"A vásárlónak joga és kötelessége, hogy végiggondolja, mit fogyaszt és hogyan"
Ha az ember körülnéz egy fast fashion boltban, ahol 1290 forint egy póló, a leárazáson pedig ennyiért akár szoknyát vagy blúzt is kap, rögtön felmerül benne a kérdés: hogy lehet ez ilyen olcsó? Hisz nem csak elő kell állítani ennyiből, de be is kell szállítani a nyugati piacokra, raktározni kell, majd egy szépen berendezett, eladókkal teli boltban ki kell rakni. Hogy jöhet ez ki ennyiből?
"Az ár, amit a vásárló fizet, nem mond el semmit arról, hogy hogyan készült a ruha, még csak az anyag minőségéről sem árulkodik, mert mi például olyan nagy mennyiségben vásárolunk alapanyagokat, hogy olcsón jutunk hozzájuk. Ebben az értelemben nincs kapcsolatban az ár a készítéssel, ennek ellenére szerintem a vásárlónak joga és kötelessége hogy végiggondolja, mit fogyaszt és hogyan. Egy tudatos vásárló fel kell, hogy tegye magának a kérdést, vajon hogyan készülnek azok a ruhák, amiket megvesz, a legjobb, ha utánaolvas vagy megnézi mondjuk a márka weboldalán, hogy lehet-e tudni valamit a cég hátteréről. Ez többet mond, mint az ár" – mondja Anna Gedda, a H&M fenntarthatóságért felelős vezetője.
"Sok termelővel dolgozunk világszerte, akik másik márkáknak is gyártanak: tehát aki nekünk dolgozik, simán dolgozhat például a Tommy Hilfigernek vagy a Zarának is. Ezek a ruhák ugyanolyan körülmények között készülnek, ugyanannyit keresnek a munkások, aztán a boltokban egészen más árakon árulják adott darabokat. Szóval ebben az értelemben biztos nincs összefüggés az ár és a fizetések, a munkakörülmények között. Mi azért tudunk megfizethető áron árulni, mert nagy cég vagyunk, nagy mennyiségben vásárolunk, így olcsóbban tudjuk megvenni az alapanyagokat, jó a logisztikánk, hajóval, vonattal szállítunk, ami kevesebbe kerül, mintha repülővel szállítanánk, saját üzlethelyiségeink vannak. Ez tartja alacsonyan az árat, nem a gyártás" – teszi hozzá Gedda.
"Ez egy misszió számunka, nagy lehetőség, hogy olyan ruhákat készítünk, melyek jól néznek ki, divatosak, mégis megfizethetőek. Így a kevésbé jól kereső emberek is remekül fel tudnak öltözni. Az, hogy a ruháinkat fenntartható módon gyártjuk, nem keveseknek vagy a gazdagoknak szól, hanem mindenkinek: a fenntarthatóság nem pénzkérdés" – teszi hozzá Gedda.
"Nem megoldás, ha egyáltalán nem vásárolunk"
"Két oldala van ennek az éremnek is: egyfelől vannak a környezeti hatások, hogy több forrást használunk, mint kéne, ami nem jó. Ha ezt meg tuduk változtani a fenntartható forrásokkal, akkor többet beszélhetünk a fogyasztás pozitív oldalairól. A mi fogyasztásunk ugyanis segíthet országoknak, hogy kiemelkedjenek, fejlődjenek – Svédország például 100 éve textilország volt, most már high-tech ország. Ha abbahagyjuk a fogyasztást és csökken a termelés, sok ember elveszti a munkáját. Meg kell találni az egyensúlyt a két nézőpont között, és ebben segít az innováció. Ha nem használunk több forrást, mint amit a Föld megenged, akkor van jó hozadéka a fogyasztásnak" – mondja Gedda, aki szerint egyébként örömteli új tendencia, hogy a vásárlók a legfrissebb trendek követése helyett elkezdtek egyedien öltözni, így az egyébként lassan tarthatatlanul gyors tempó a divatban mérséklődhet.
"Nem megoldás, ha egyáltalán nem vásárolunk: az a megoldás, ha olyan termékeket keresünk, melyek fenntartható forrásból származnak. Ha abbahagyjuk a vásárlást, sokan elvesztik a munkájukat és az nem old meg semmit" – mondja Anna Gedda, akinek szavai egybecsengenek a cég vezetője, Karl-Johan Persson szavaival, aki 2015-ben arról írt a Guardian-en, hogy a csökkenő fogyasztás sokakat nyomorba taszítana: Persson akkori nyilatkozatát azért kritizálták, mert egy nagy fast fashion cég embereként buzdított vásárlásra, miközben egyes álláspontok szerint a fast fashion soha nem lehet fenntartható, mert túlfogyasztást generál.
Ugye nem éhbérért dolgoznak a távolban?
Mindenhol azt olvashatjuk, hogy a távol-keleti munkások munkakörülményeivel és bérezvésével komoly bajok vannak, ez a közhiedelem része – talán először a Test magazin cikkében olvashattunk arról, hogy a német szakemberek nem találtak gondokat az általuk meglátogatott gyárakban. 2012-ben a H&M-et is elővették a Kalla Fakta riportja miatt, melyben kambodzsai munkások számoltak be a totális nyomorról. Akkor Anna Gedda elődje, Helena Helmersson azzal védekezett, amivel sok márka a Rana Plaza összedőlése után, azaz hogy ők nem birtokolják a gyárakat, hanem beszállítóktól vásárolnak, és ezek a beszállítók felelnek a fizetésekért, a minimum béreket pedig egyes államok határozzák meg, nem ők.
Bizonyos cégek (nem a H&M, mely akkor példásan gyorsan reagált a munkásait védő direktíva elfogadását és bevezetését illetően) azt állították a bangladeshi katasztrófa után, hogy nem is tudták, hogy ott készülnek a ruháik: vajon lehetséges ez? Egy korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy léteznek olyan ügynökök, akik a nyugati márkák és a távol-keleti gyárak közti kapcsolatot jelentik: a közvetítő tárgyal a nyugati céggel, elvállalja a termékek legyártását egy bizonyos összegért, majd kiadja a feladatot egy gyárnak, ahol kisebb összegért végzik el a tényleges munkát és a kettő különbsége lesz a közvetítő nyeresége. A közvetítő fontos láncszem és bizalmi ember/cég: ha olyan gyárba viszi mondjuk a Nike cipőit gyártatni a Nike tudomása nélkül, ami nem felel meg a normáknak, a márka hírneve bánja a dolgot.
"Ez nem csak minket érint, hanem az egész ipart"
Anna Gedda Díványnak adott nyilatkozatából úgy tűnik, jócskán megváltozott a H&M hozzállása 2012 óta, és eszében sem volt azt mondani, hogy fogalmuk sincs, kik gyártanak a márkának és mennyi pénzért. A H&M vállalása szerint 2020-ra minden egyes ember, aki a cégnek bedolgozik, rendes bért fog kapni: de miért csak 2020-ra?
"Nekünk évek óta van beszállítói listánk nevekkel, címekkel és az adatbázis bővül. Mi pontosan tudjuk, ki és hol készíti a ruhákat. Persze sokszor nem olyan egyszerű összeírni a beszállítókat, mert nincs is címe egyes gyapotföldeknek, de dolgozunk az ügyön. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy sok márka tényleg nem tudja, ki dolgozik neki. A termelési lánc eleje a nyersanyag megtermelése, melyből aztán varrható anyag készül, mely a gyárakban nyeri el végleges formáját. Mi nem csak a gyárakkal, hanem sok gyapottermelővel tartjuk a kapcsolatot. 2020-ra a célunk, hogy minden pamutunk fenntartható forrásból származzon. A pamut a legtöbbet használt anyagunk, ezért olyan fontos ez nekünk, de a többi anyag forrásának megismerésén is dolgozunk" – mondta el a Díványnak Anna Gedda.
"2020-ra vállaltuk, hogy az összes nagy beszállítónk rendes megélhetést biztosító fizetést fog adni munkásainak. Már rég dolgozunk az ügyön, de 2020-ra egy teljes rendszert akarunk kiépíteni, ami ezt biztosítja. Most egyik beszállító így számol, a másik úgy, és ez nem csak minket érint, hanem az egész ipart. Ha változást akanak a bérekben, együtt kell dolgoznunk más márkákkal, mert ők ugyanott dolgoztatnak, nekik is szerepet kell vállalniuk a fenntarthatóságban!" – teszi hozzá Gedda.
A fenntarthatóság nem marketing, hanem hosszú távú terv
Jogosan merül fel a kérdés bárkiben, hogy mivégre ez a sok küzdelem és jóság? Hisz mégiscsak egy profitorientált cégről van szó, mely valószínűleg nem azért töri magát, hogy a távol-keleti munkásoknak végre több bért fizethessen, vagy hogy védje a környezetet, miközben ruhát állít elő, akár saját költségén is, csak azért, hogy a bolygónak jobb legyen.
"A többi márka nevében nem beszélhetek, de ami a H&M-et illeti, a tudatos vásárlásra buzdítás, a Conscious kollekciók megléte nem marketing: én abban a luxusban élek, hogy olyan cégnek dolgozom, mely nem csak a következő 5 évre tervez előre, hanem a következő 15-re. Ha ilyen hosszútávú tervei vannak, gondolni kell arra, hogy mik lesznek a forrásaink 15 év múlva, mit fognak a vásárlók keresni 15 év múlva, kik fognak nekünk dolgozni 15 év múlva? Ennek fényében a fenntarthatóság egy kötelezettség, hogy fenn tudjuk tartani az üzletet, hogy mindig legyenek dolgozóink, anyagunk. Ez minden, csak nem marketing. Ami a megtérülést illeti, az a hosszú távval függ össze."
"Amit most csinálunk, rövid távon esetleg nem térül meg, de hosszú távon meg fog, sokkal jobban, mintha nem vágunk bele új dolgokba, mintha nem bolygatnánk a rendszert. Mindig a hosszú távot nézzük, nem a rövidet: ha befektetünk egy fenntartható anyagba, az eleinte, rövid távon pénzbe kerül, drágább lesz, de ezt az árat nem hárítjuk át a vásárlókra, inkább lenyeljük, hogy nem keresünk rajta. Pár év múlva ez a befektetett pénz bőven meg fog térülni, mert addigra kialakul mondjuk az új anyag gyártási folyamata, a forrásai olcsóbbak lesznek, úgyhogy hosszútávon jól járunk. Erre jó példa az organikus pamut: eleinte nagyon drága volt, de kifizettük, mert tudtuk, hogy akkor a jövőben olcsóbb lesz az előállítása és megtérül a befektetés" – mondja Gedda.
A H&M törekvései
2012-ben jelent meg első H&M Conscious Exclusive kollekció, melyről eleinte annyit tudtunk, hogy drágább és elegánsabb, mint amit megszoktunk – aztán sorra jöttek a Conscious Exclusive kollekciók, miközben a márka normál kollekcióiban is egyre többször tűnt fel a "conscious", azaz "tudatos" szó, ami legtöbbször azt jelenti, hogy organikus pamut felhasználásával készült darabot tartunk a kezükben, azaz a gyapotot nem kezelték vegyszerekkel.Napjainkban az alapanyagok 20%-a vagy organikus vagy újrahasznosított, mely többek közt a H&M ruhagyűjtési akcióinak eredménye – mint megtudtuk, Magyarország élen jár a boltokba bevitt használtruhák mennyiségével (valószínűleg az 500 forintos kupon vonzerejének köszönhetően), de a többi nemzet se lustálkodik, ugyanis 2015-ben 12.300 tonna használtruhát adtak le világszerte a H&M-ekben. Ebből a mennyiségből 62 millió póló gyártható le.
A márka távoli célja, hogy ne csak a ruhák 20, hanem 100%-a újrahasznosított anyagból készüljön, ennek egyelőre technikai gátjai vannak, például az, hogy egyelőre csak 20%-nyi újrahasznosított pamutot lehet minőségromlás nélkül az új anyagba keverni. A tudatos vásárlás mellett "Close the loop" (Indítsuk újra a kört) kampányában a H&M arra buzdít mindenkit, hogy adja le ruháit az üzletekben, melyeket a cég vagy turkálóknak ad tovább, vagy bevarr új ruhákba vagy felbont és újrahasznosít.
Ami az anyagokat illeti: 2004 óta használ organikus pamutot a cég, 2008 óta organikus és újrahasznosított gyapjú is van a kínálatban. 2010 óta kaphatók Tencel ruhák, melyek farostokból készülnek, ás ugyanekkor jelentek meg a kínálatban a PET palackokból, zacskókból gyártott kiegészítők. Az április 7-én boltokba kerülő 2016-os kollekcióban jelennek meg a törött üvegekből öntött újrahasznosított üveggyöngyök, és a használt farmereket gyantával kemény, márványos, műanyagszerű anyaggá formálva egy újabb anyag, a Denimite is a kollekció része lett.
A nyugati fast fashion márkák lennének valóban a legnagyobb mumusok?
Míg a H&M sajtóbeszélgetéseket szervez a fenntarthatóságról, és évente publikálja, mire jutott a beszállítói lánc tisztázásában, sok cég meg se mukkan a témában, mégis, ha szóba jön a fast fashion, bevillan az embernek, hogy vajon milyen áron készülnek ezek a ruhák? Kizsákmányolás, környezetkárosítás, és az egész fenntarthatóság csak reklámmaszlag, nem? Michael Hobbes emberi jogi tanácsadó szerint nem – ugyanis közel sem a nyugati fast fashion márkákkal van a legnagyobb baj, mert ők nem engedhetik meg maguknak, hogy tragédiákkal kerüljenek címlapra, ezért többet tesznek a munkásokért, mint sokan mások – de pontosan kik is a legszívtelenebb kizsákmányolók? Hát a nem exportra termelő cégek – áll Hobbes nagyon érdekes (és hosszú) cikkében, mely a Huffington Poston jelent meg.
Hobbes cikkében többek közt azt írja, hogy Chikako Oka, a Royal Holloway University docense arra jutott, hogy azoknál a cégeknél, melyek adnak a hírnevükre, 35%-kal kevesebbszer szegték meg a munkavédelmi előírásokat a kambodzsai gyárakban, mint a helyi piacra gyártó cégeknél. Hobbes szerint ebből is következik, hogy nem a legnagyobb vagy a második legnagyobb cég ruhái miatt kéne aggódnunk, hanem az ismeretlen, kis cégek termékei miatt: sokkal kisebb az esélye, hogy a 7 dolláros H&M sortot rabszolgamunkával készítették, mint annak, hogy egy hasonló árú, márkátlan, piacon vásárolt darabot – hozza példaként.
A nyugati piac már nem olyan fontos, mint 10 éve volt
De nem ez az egyetlen aspektusa a dolognak: az elmúlt 25 évben a cikk szerint a nagy márkák fejlődtek az beszállítói lánc felügyelésében, az a cég került ki győztesen a piaci versenyből, amelyik hatékonyabban tudott gyártatni, de most ez megváltozni látszik: a nyugati piac ugyanis már nem olyan fontos, mint 10 éve volt. A legszabálytalanabbul pedig azok a műhelyek, cégek dolgoznak, melyekre nekünk nincs semmiylen rálátásunk, mert nem találkozunk a termékeikkel és nem olvasunk soha a sajtóban róluk. A University of London tanára, Alessandra Mezzadri terepkutatása közben azt találta Delhiben, hogy a gyerekek 8 évesen kezdenek betanulni a melóba, 12 évesen már teljes erővel dolgoznak és a felnőttek bérének felét kapják.
Emellett a varrodai munkák 80%-át be nem jelentett dolgozók készítik otthonukban, a legtöbben bevándorlók, akár emberekereskedelem áldozatai, akiket semmilyen törvény nem véd és fillérekért gürcölik át az egész életüket. És ezek a ruhák nem exportra készülnek, hanem indiai, pakisztáni vagy bangladeshi piacokra szánt szárikat hímeznek, varrnak – Mezzadri szerint ez az oka annak, hogy még létezik gyerekmunka. A nyugatra szállító gyáraknak ugyanis legalább meg kell próbálniuk úgy kinézni, mintha betartanák az előírásokat, a hazai piacra gyártóknak nem: Hobbes szerint ezért nem fog javítani a távol-keleti ruhagyári dolgozók életén az, ha mi tudatosan vásárlásunk.
A nyugati piac befolyása csökkent, az indiai termelők kétszer annyi ruhát gyártanak hazai piacra, mint exportra, a kínában készülő ruhák 56%-a hazai piacra készül, és ezek a számok nőnek. 2008 és 2013 között a leggyorsabban Kínában, Kelet-Európában, Indiában, Törökországban és Brazíliában nőtt a ruhák iránti kereslet, Bangladesh más szegény országokba irányuló exportja 50%-kal nőtt. Gazdag országokban él az emberiség 10%-a, a következő 15 évben az ő fogyasztásuk a teljes fogyasztás 64%-ról 30%-ra fog esni, mert megnő a szegényebb országok fogyasztásának mértéke.
Az elmúlt 15 évben 1,2 milliárd újabb ember került az úgynevezett "középosztályba", akik napi keresete 2 és 13 dollár közé tehető, tehát az olcsó termékek iránti kereslet nő – áll a World Bank egyik jelentésében. Tehát pont azokra a termékekre nő a kereslet, melyeket legtöbbször nem ellenőrzött körülmények között készítenek. A fejlődő országoknak gyártó cégeknek egyelőre nem kell beszámolniuk arról, hogy milyen körülmények között termelnek, mert az ő vásárlóikat és kormányaikat még hidegen hagyják a környezettudatossági, állatvédelmi és emberi jogi kérdések – írja Hobbes.
