Kisgyermekes szülőként néha úgy érzem, térdig gyaloglok azokban a holmikban, amik egy éve vagy akár egy hónapja még rettenetesen fontosak voltak – legyen szó kinőtt ruháról vagy bébijátékról –, mostanra viszont már a kutyának sem kellenek. A gyerekek egyszer csak szobatiszták lesznek, így felesleges lesz a felhalmozott pelenka, aztán WC-re szoknak, és nem kell a bili, ruhatárukat legfeljebb évente cserélik, és kedvenc játékaikra is ráunnak. A babakocsiról, kismotorról, futóbicikliről ne is beszéljünk…
Miért adnád oda ingyen?
De nem kell ahhoz szülőnek lenni, hogy megfigyelhesd, mennyi olyan felesleg keletkezik a háztartásokban, amelyet mások még tudnak használni. Kimegy a divatból egy ruhád, és nem veszed fel többé szívesen, vagy esetleg kihízod, netán kifogyod azt. A bizsujaidat az exedtől kaptad, rájuk sem bírsz nézni. Lecserélted a tányérokat, de tulajdonképpen a régieknek kutya baja, a szőnyegen van egy-két halvány folt, de úgyis másikat akartál már… Se vége, se hossza a felsorolásnak, és biztosan te is hozzá tudod tenni a magadét.
Amikor már elviselhetetlen mennyiségben halmozódik fel otthon a cucc, az emberben felmerül, mihez kezdjen vele?
Eladni gyakran macerás, a Marketplace-en vagy Jófogáson jelentkezőktől ősz hajszálaink száma nő csak, egyre több a netes csalás is, meg az embernek időnként nincs is kedve azért az összegért ennyit fáradozni, amit néhány használt ruha megérhet.
Ettől működik a zero waste
Érdemes ilyenkor kicsit fókuszt váltani: ezek a holmik neked már teljesen értéktelenek, viszont mások számára óriási segítséget jelenthetnek! A zero waste csoportok segítségével – melyek ma már gyakorlatilag minden nagyobb városra, illetve az összes budapesti kerületre megalakultak a Facebookon – összekötnek azokkal, akiknek szüksége van arra, amit meguntál.
Gyerekkönyv, megunt játék, babakocsi, gyerekjármű, régi szőnyeg – tulajdonképpen nincs olyan dolog, aminek ne sikerülhetne új gazdát találni így.
(Jó, van: két darab bilit, illetve egy pár, felemás méretű síbotot őrizgetek még a lomtalanításig, ezeket tényleg nem sikerült többszöri próbálkozásra ott sem továbbadnom.)
Egy idő után igazi flow-ba kerül az ember egy ilyen csoportban: jó látni azt, ahogyan a nálunk már megunt vackokként, porfogókként és kerülgetendő tereptárgyakként funkcionáló holmik másoknak hatalmas örömöt szereznek, mert nem engedhetnék meg maguknak, hogy ilyesmit vegyenek, vagy egyszerűen csak örülnek annak, hogy hozzájuthatnak anélkül, hogy fizetnének, a pénzt pedig majd olyasmire fordítják, ami szintén kell. 20 százalékos infláció mellett ez sem elhanyagolható szempont!
Adni a legjobb, de kapni se rossz
Én pedig örülök, mert egyrészt tisztább lesz a lakás, másrészt pedig a rengeteg köszönet engem is feltölt. Sőt: kipróbáltam már a dolog másik oldalát is, amikor lányom egyik napról a másikra, váratlanul közölte, hogy az ovis benti cipője bizony már elviselhetetlenül kicsi. A régit gyorsan továbbadtam, és amikor egy felajánlott, nekünk pont megfelelő méretű és márkájú cipőre bukkantam, most én éltem azzal a lehetőséggel, hogy kértem azt.
A dolognak ez a fele sem kellemetlen, sőt: főként azért, mert nem olyasmire csaptam le, amire tízen álltak sorba, hanem megmentettem a kidobástól egy tárgyat, amire nekünk ráadásul szükségünk van.
A zero waste-nek ugyanis az is nagy előnye, hogy olyan tárgyaknak ad új életet, amelyek máskülönben a szemétbe kerülnének, ezzel pedig a bolygónak is jót teszek. Érdemes neked is egy próbát tenned, egy ideig akár csak nézelődve ilyen csoportokban: a „rumliszobád” üresebb, a lelkiismereted pedig jobb lesz! Ráadásul, ha túl sokat főztél hétvégére, akár az ételt is felajánlhatod ilyen módon, ezzel pedig még az élelmiszer-pazarlás ellen is küzdesz.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
