Ennyit facebookoznak az 55 év felettiek Magyarországon

GettyImages-1175944492
Olvasási idő kb. 5 perc

Miközben minket a tévénézés ártalmaitól óvtak eleink, mi a tablet, az okostelefon és a számítógép online tartalmaitól próbálnánk távol tartani utódainkat, de közben rossz példával járunk elöl. Az 55 év fölötti magyar lakosság online szokásait vizsgáló kutatás meglepő eredményeket hozott.

Ez év márciusában online lekérdezéssel, nem reprezentatív, de demográfiai mutatóit tekintve kiegyensúlyozott mintájú felmérésében a Be Social több mint 5500 szenior, azaz 55 év feletti férfi és nő online szokásait vizsgálta. Noha ez a korosztály még a papírillatú könyvek és a televízió képernyőjének bűvkörében nőtt fel, a kutatásból egyértelműen kiderül, hogy a megkérdezettek több időt töltenek a Facebook bogarászásával, mint tévénézéssel. Ennél fájóbb adat, hogy családi programokkal sem töltenek annyi időt, mint például az említett közösségi média bújásával. A Be Social egy korábbi kutatásából kiderült, hogy a tinik többsége napi 4 óránál többet tölt online,

az 55 év felettiek közül ennyit csak minden hatodik válaszadó van online, de több mint egyharmaduk viszont napi 3-4 órát „lóg” a világhálón.

Új (online) szokások

A szeniornak nevezett korcsoport, vagyis az 55 év fölöttiek táborának megkérdezettjei már nemcsak a hagyományos médiával töltenek sokkal több időt, mint a tizenévesek, de az újabb felületeken is egyre hosszasabban időznek. Közel 60%-uk facebookozik, a megkérdezettek közel fele az Instagramnak is napi látogatója, egyharmada TikTok-felhasználó, és mintegy negyedük kommunikál gyakran Messengeren keresztül. A YouTube-ot alig több mint 10%-uk hallgatja rendszeresen. A világ dolgait is szívesen ismerik meg ma már az online platformokról.

A szeniorok online szokásainak listavezetője a Facebook „lapozgatása”
A szeniorok online szokásainak listavezetője a Facebook „lapozgatása”BeSocial Szeniorok a Neten 2024

Mindent a szemnek, semmit a kéznek!

Még a tinik is, akik közel 80%-a a toaletten és mintegy 4%-uk még a színházban is telefonozik, a világ dolgairól pedig saját bevallásuk szerint az Instagramról tájékozódnak, héba-hóba meghallgatnak egy podcastot. A fiatalok szűk 9%-a a 15-20 percesekre szorítkozik, de bő 25%-uk a hosszabbakat is végigélvezi olykor-olykor. Ezzel szemben az 55 év felettiek több mint 60%-a egyre gyakrabban él a podcastok nyújtotta információszerzés lehetőségével: Friderikusz Sándor után a műfaj általuk legkedveltebb képviselői Bödőcs Tibor és Pottyondy Edina. Ha saját maguknak kell megnyilvánulniuk, abban már zárkózottabbak: a tábor mintegy negyede posztol csak napi szinten, s jelentős többségük, közel 70%-uk csak zárt csoportokban vagy csak ismerősök posztjainál teszi közzé hozzászólásait is. Azok, akik viszont soha, semmit nem osztanak meg másokkal ezeken a fórumokon, a válaszadók 9%-át teszik ki.

Ezekkel az online szokásokkal védekeznek a csalók ellen
Ezekkel az online szokásokkal védekeznek a csalók ellenBeSocial Szeniorok a Neten 2024

A korral egyre óvatosabbá válik a netező?

A szenior korosztály megkérdezettjeinek több mint fele véli úgy, hogy volt már kiszemelt áldozata internetes csalásnak, de sikerrel vette az akadályt. Alig lépi át az 5%-ot azoknak a száma, akiknek, saját bevallásuk szerint, túl is jártak az eszén a csalók. Ez a „remek” statisztika talán az „érettebb” réteg óvatosabb hozzáállásának is lehet a gyümölcse, hiszen közel 60%-uk nem vesz tudomást a számukra ismeretlenektől érkező bejelölésekről vagy üzenetekről, holott ilyet a korábban megkérdezett tizenéveseknek is több mint 90%-a kapott már valaha az életében. Erotikus fotóval jóval kevesebben célozzák az idősebb a korosztályt: míg a tizenéveseknek több mint a fele kapott már ilyet, a szenioroknak „csak” egyharmadát zaklatták eddig efféle tartalmakkal. Saját biztonsága érdekében az 55 év fölöttiek több mint harmada a kétlépcsős azonosítást is rendszeresen alkalmazza, elővigyázatosságból pedig e réteg majdnem fele soha nem adja ki bankkártyaadatait. Óvatosság terén a szenior korosztály férfi tagjai körültekintőbbek a nőknél. 

A fővárosiak és a vidékiek is eltérő online szokásokat alakítottak ki
A fővárosiak és a vidékiek is eltérő online szokásokat alakítottak kiBeSocial Szeniorok a Neten 2024

Nemek eloszlása

A technika világában való eligazodás nemek szerinti sztereotip elvárásait igazolni látszik a kutatás: az eredmények alapján a megkérdezett férfiak jobban kiismerik magukat a számítógép rejtelmeiben. Segítséget legalábbis míg nekik csak bő harmaduk kér, addig a nők több mint fele él ezzel a lehetőséggel, hogy boldoguljon. A nemek eloszlásával kapcsolatos adatok közül ennél talán meglepőbbek azok, hogy nem csak a TikTok és a YouTube használatában aktívabbak a férfiak a neten, de érdekes módon véleményüket és hozzászólásaikat is gyakrabban teszikközzé a közösségi médiában, mint a nők.

Különbség van a nemek szokásai között is
Különbség van a nemek szokásai között isBeSocial Szeniorok a Neten 2024

Megkeresésünkre a kutatás eredményeivel kapcsolatban Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, a BeSocial alapító-ügyvezetője a Díványnak elmondta, hogy a kapott eredmények a kezdeti hipotéziseiket részben alátámasztották: „Sok időt töltenek az online térben ebből a korosztályból, ezt bebizonyította a felmérés is. Illetve az derült ki számunkra, hogy a még aktív életet élők,vagy a fiatalabb generációkkal szorosabb kapcsolatban állók esetében tudatosabb internethasználat tapasztalható.”

Tudatosabb online szokásaik vannak a még aktív szenioroknak
Tudatosabb online szokásaik vannak a még aktív szenioroknakBeSocial Szeniorok a Neten 2024

A további trendekkel, a tendencia esetleges visszafordulásával és az újabban megjelenő felületek térhódításával kapcsolatban a szakember megjegyezte: „A jövőre nézve biztosat nem lehet jósolni, mert a közösségi média világa folyamatosan és dinamikusan változik.”

Ha érdekel, hogyan érdemes védekezni az internetes támadásokkal szemben, olvasd el kiberbiztonsági szakértőnkkel készített cikkünket is.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek