Kamaszok a közösségi média hőskorában – ilyen volt annak idején az iWiW

GettyImages-1329856410
Olvasási idő kb. 7 perc

Facebook, ugyan már… Volt, hogy egész mással kellett beérnünk! Az internet őskövületei a wiwet is megjárták, és az első közt pörögtek a Facebookon is!

Ma, amikor egy tini bármikor megoszthat egy TikTok-videót, hogy megmutassa új cipőjét, amiről Messengeren már hosszasan áradozott a barátnőknek, furcsa visszaemlékezni azokra az időkre, amikor ahhoz, hogy valódi közösségi élményt élhessünk át, bizony fizikailag is mások társaságába kellett kerülnünk. Persze voltak közösségi oldalak már húsz évvel ezelőtt is, de azok még egészen másként működtek.

A wiw volt a magyar úttörő

A közösségi háló mára a kamaszok életének pont olyan komoly részét képezi, mint az, hogy kikkel tartják a kapcsolatot a való életben is: kiterjedt ismeretségi körök alakulnak ki a közösségi oldalak segítségével, rengeteg emberrel tartanak így a tinédzserek részben vagy teljes egészében virtuális kapcsolatot. Régen, kamaszként vagy épp fiatal huszonévesen mi még csak tanultuk ezt a világot – te emlékszel, milyen is volt ez?

Ha még létezne, pont idén lett volna 20 éves a wiw, később iwiw néven futó közösségi oldal, mely magyar fejlesztésű és magyar nyelvű felületként sokunk előtt nyitotta meg fiatalon a közösségi média világát. 2002. április 14-én debütált, és bármilyen furcsa is ebbe ma belegondolni, eleinte egy már meglevő felhasználó által küldött meghívólevéllel lehetett a kezdetekben csatlakozni hozzá.

Biztos van, aki még arra is emlékszik, ki volt annyira jótékonyan kedves, hogy elküldje neki ezt a levelet – nálam ez már a feledés homályába vész, pedig ezzel aztán sokkal inkább élet vagy halál urává válhatott valaki, mint egy menő táskával.

Mindenesetre volt némi szerencsejáték-érzete a dolognak, annyi szent, és azt is pontosan tudtuk, ki a népszerű és ki a népszerűtlen: utóbbiaknak nemigen jutott meghívó.

 

A te szívedet is megdobogtatja a wiw logója? Ez volt az internet egyik legizgalmasabb időszaka!
A te szívedet is megdobogtatja a wiw logója? Ez volt az internet egyik legizgalmasabb időszaka!Wikimedia Commons

Az internet hőskora bakikkal és izgalmakkal

Ekkor még rettenetesen izgalmas vadászatot jelentett megtalálni valós ismerőseinket ezen a felületen is: sokak számára a friss ismerősökön keresztül nyílt út az újabb barátok irányába, mivel ha valaki elfogadta jelölésünket, láttuk az ő ismerőseit is, akik közt találhattunk ismerősöket, és így tovább. Ha valakire csak úgy rákerestünk, de közvetlen ismerősünk nem volt, a legrövidebb út megmutatta, hány „kézfogáson” keresztül juthatunk el hozzá.

Az oldal, amely eredetileg azt ígérte, sosem tartalmaz reklámokat – ebből is látszik, hogy fejlesztői eredetileg mennyire nem látták azt át, mi mindenre jó lehet az oldal –, azzal, ahogyan egyre többen használni kezdték, egyre dinamikusabban növekedett. Te emlékszel még, hogy egy ideig például várni kellet arra, hogy képeket tölthess fel? Na és arra, amikor az e-mail-fiókodat elárasztották az eseménymeghívók egy gépházbéli meghibásodás miatt?

Itt kezdtünk egymás után kukucskálni

Az egy időben megkerülhetetlen tényezőnek számító oldal bevezette a kamaszok életébe is a stalkolást, azaz a másik utáni online leskelődést –

biztosan rengetegen vagyunk, akik szerelmük tárgyát vagy épp a gyűlölve szeretett exet követtük segítségével, hogy megtudjuk, mikor, hol és mit csinál nélkülünk, vagy éppen valaki mással.

Sokat tanultunk az oldalon, de aztán egyszer csak jött a Facebook, és hiába lett az iwiwen is hírfolyam, nem tudta az amerikai óriással felvenni a versenyt. Az iwiw egyre idegesítőbbé vált sok felhasználó számára, pláne, amikor már anyukája is megjelent ismerőseinek sorában. Rengetegen kezdték cikinek tartani az amerikai socialóriáshoz hasonlítva az iwiwet. Míg a Facebookon akkor is ott pörögtünk, amikor még gyakorlatilag tabula rasa volt, azt sem tudtuk, miként működik, milyen nyelven írjunk felületére és a többi, addig az iwiw már lerágott csont volt. Hónapokig be sem léptünk, persze, ez azzal is együtt járt, hogy ha meg igen, simán várhattak hatalmas meglepetések, mondjuk, kiderülhetett, hogy az ex, aki még nemrég megpróbálta magát visszasírni legalább az ágyadba, az már lazán mással kavar… azt is ekkor tanultuk meg, hogy az online térben lebukni bizony iszonyúan egyszerű lehet.

Akkor sem vágytak másra a tinik, mint ma
Akkor sem vágytak másra a tinik, mint maMorsa Images / Getty Images Hungary

Mire bezárt az oldal – melyről búcsúajándékként időkapszula formájában letölthetted minden ottani tevékenységed nyomát –, az emberek nagy részét már nem rázta meg a dolog, hisz úgyis a Facebookon lógtak, ahova hamarosan anyukájuk is jött utánuk – de eddigre elfogadtuk, hogy a közösségi média nem csak a tiniké.

A Myspace is lehetett volna A Közösségi Oldal

Még mielőtt a Facebookra cuccoltunk volna át, akadtunk néhányan, akik azért kipróbálhattunk egy másik nemzetközi oldalt, a mindig is erős zenei gyökerekkel rendelkező Myspace-et. A 2003-ban indult oldalon jelen voltak a zenészek, akikkel a rajongók meg is próbálhattak kapcsolatot teremteni: hirtelen az internet segítségével a rajongás tárgya szinte kézzelfoghatóan közelivé vált, emlékszem is, amikor egy kisebb nemzetközi banda zenészének válaszlevelét váró barátnőm szinte élőzve osztotta meg velem, hogy idegességében hasmenéssel küszködve rohangál a számítógépe és a mellékhelyiség között.

Az oldalt sokkal jobban cicomázhattuk, mint egy iwiwprofilt: lehetett zenét is embeddelni, hosszasan ecsetelni, mit szeretünk és mit nem, képeket feltölteni, és nemzetközi ismeretségeket kötni, ezzel egy tini előtt szó szerint kinyílt a világ. 

Itt aztán mindenki megmutathatta, ki is ő igazából, erre pedig tizenévesen rengetegen vágytunk.

A Myspace hajnalán még bőven nem azért írt neked egy külföldi, hogy a bankkártyaadataidat próbálja meg kicsalni, a felületnek volt egyfajta naivitása is. A Facebook 2004-es indulásáig, majd 2006-os mindenki számára elérhetővé válásáig meglehetett a potenciál az oldalban arra, hogy itt alakuljon ki a legtöbb kapcsolat egy közösségi hálón belül, de a kétezertízes évek elejére kiderült, hogy igazából a Facebookon éri el ez a fajta forradalom a csúcspontját.

Aztán jött a Farmville is, a többi történelem

Hogy ennek az-e az oka, hogy itt jött először össze kritikus tömeg egy olyan korban, amikor az internet-hozzáférés már nem volt akkor luxus, esetleg a facebookosok voltak olyan vagányok, hogy felismerjék, mi a jó fejlesztési irány, vagy esetleg egész más az ok, azt nem nekünk a tisztünk eldönteni.

Tény és való, hogy kezdetben mindent kiírtunk ide, ami csak eszünkbe jutott, aztán elárasztottuk ismerőseink falát őrült tesztek eredményeivel, korlátlanul töltöttük fel a vállalhatatlan képeket, farmville-eztünk, mintha nem lenne holnap, játszottunk, csevegtünk.

(Másnak is kellett aratnia testvére helyett, amíg ő elutazott, vagy csak én voltam ilyen balek?) Aztán már mobilunkon is kapcsolódtunk a szolgáltatáshoz – mostanra pedig a Marketplace-en vásárolunk, a Messengeren beszélgetünk, és hírfolyamunkban jelentjük be életünk nagy eseményeit. Tiniként ugyanakkor még másként éltünk a közösségi média hőskorában – visszatekintve ez már csak izgalmas kaland.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Mindennapi
Megjelent a rendelet: április 1-jétől 200 ezres bírság jár ezért
Megjelent a rendelet: április 1-jétől 200 ezres bírság jár ezért

Az új rendelet tartalmazza a kiszabható bírság összegét is.

március 21., 12:10

  • Édes otthon
Ekkora teremben fért csak el egy számítógép az 1950-es években
Ekkora teremben fért csak el egy számítógép az 1950-es években

Ma, amikor okostelefonokkal operál mindenki, már nehezen elképzelhető, hogy az első számítógépek még terem nagyságúak voltak.

március 21., 14:00

  • világom
Lemondott a gyermekügyi miniszter: kiderült, hogy egy tinitől született gyereke
Lemondott a gyermekügyi miniszter: kiderült, hogy egy tinitől született gyereke

A titkos kapcsolatra és a tinédzsertől született gyerekre 36 év után derült fény, ezért lemondott a gyermekügyi miniszter.

március 21., 12:44

  • életem
Minden magyar jogosítványára hatással van az Európai Unió döntése: ez változik
Minden magyar jogosítványára hatással van az Európai Unió döntése: ez változik

Az európai uniós tagállamok állampolgárainak jogosítványairól döntöttek tegnap. Van, ami változik.

5 perce

  • Testem
Szalmonellával fertőződhetett két népszerű termék: nehogy egyél belőlük!
Szalmonellával fertőződhetett két népszerű termék: nehogy egyél belőlük!

A két érintett terméket visszahívták, a vásárlókat kárpótolják.

március 21., 17:30

  • életem
Rosszul járhatnak az idősek a szakrendelés-választás átalakításával
Rosszul járhatnak az idősek a szakrendelés-választás átalakításával

Komoly problémát jelenthet a szakrendelés-választás új rendszere az idős betegek számára.

március 21., 13:36

  • világom
Évente újraépítik, egy teherautót is elbír ez a híd, pedig növényekből fonják
Évente újraépítik, egy teherautót is elbír ez a híd, pedig növényekből fonják

Te elhiszed erről a növényből készült hídról, hogy biztonságos?

március 21., 15:10

  • világom
Szokatlan képek Vilmos hercegről: egyenruhában, tankon ülve fotózták a frontvonalon
Szokatlan képek Vilmos hercegről: egyenruhában, tankon ülve fotózták a frontvonalon

Nem mindennapi helyzetben kapták lencsevégre Vilmos herceget: egyenruhában, tankon ülve jelent meg az orosz határnál.

március 21., 15:21

  • világom
Elszigetelten élő törzs tagja tűnt fel a civilizációban: ez volt a szándéka
Elszigetelten élő törzs tagja tűnt fel a civilizációban: ez volt a szándéka

Az egész falut meglepte, amikor az elszigetelt törzs tagja megjelent a településükön.

március 21., 16:00

  • Mindennapi
Elon Musk előtt 60 évvel is volt elektromos autó: így ment
Elon Musk előtt 60 évvel is volt elektromos autó: így ment

Az elektromos autók gondolata, sőt divatja egyáltalán nem új dolog a piacon. Sokkal régebbi, mint gondolnád.

március 21., 16:46

  • Testem
Ennek a vitaminnak a hiánya memóriazavart okozhat
Ennek a vitaminnak a hiánya memóriazavart okozhat

Sokszor elegendő egy létfontosságú vitamin pótlása aank érdekében, hogy a memóriánk ismét tökéletesen működjön.

március 21., 06:00

  • Offline
Tömegek imádták sztárként Hitlert: ilyen rajongói leveleket kapott
Tömegek imádták sztárként Hitlert: ilyen rajongói leveleket kapott

Hitler havonta több ezer levelet kapott a rajongóitól.

március 21., 19:30

  • világom
Aktiválták a kamerákat ezekben az autókban: mostantól mindent rögzítenek
Aktiválták a kamerákat ezekben az autókban: mostantól mindent rögzítenek

A különleges biztonsági rendszerrel és a kamerák aktiválásával szeretnék visszaszorítani a rongálásokat.

március 21., 11:40

  • Szülőség
Ezt a fajta tejet egyetlen gyerek sem ihatná: kevesen tartják be
Ezt a fajta tejet egyetlen gyerek sem ihatná: kevesen tartják be

Egy új ajánlás szerint ez a tej nem a legjobb a gyerekek számára.

március 21., 06:30

  • Offline
A kör közepén állok... – Tudod, folytatni a 80-as évek magyar slágereit?
A kör közepén állok... – Tudod, folytatni a 80-as évek magyar slágereit?

Igencsak fülbemászó dalokat írtak azokban az években, ma is dúdoljuk őket. De vajon a szövegük is megy még? Kvízünkből kiderül!

március 21., 06:46

  • életem
80 ezer aranyásót kényszerítettek munkára: embertelen körülmények között tombolt az aranyláz
80 ezer aranyásót kényszerítettek munkára: embertelen körülmények között tombolt az aranyláz

Alig négy évtizede még dübörgött a természet és mintegy 80 ezer ember mértéktelen kizsákmányolása.

március 21., 19:00

  • Édes otthon
Trump miatt hirtelen turisták özönlötték el ezt a ritkán látogatott úti célt
Trump miatt hirtelen turisták özönlötték el ezt a ritkán látogatott úti célt

A figyelem középpontjába került Donald Trump miatt egy különleges úti cél, ami egyre népszerűbb a turisták körében.

március 21., 10:36

  • Offline
Arzénból készítette kozmetikumait a csaló, a nők mégis megvesztek érte
Arzénból készítette kozmetikumait a csaló, a nők mégis megvesztek érte

A csaló kihasználta a nők szépség iránti vágyát.

március 21., 20:00

  • Édes otthon
Drámaian megváltozik az időjárás – óriási rezsiköltségek várnak a magyarokra
Drámaian megváltozik az időjárás – óriási rezsiköltségek várnak a magyarokra

Érdemes felkészülni a megváltozó időjárásra, ami pluszköltségeket is hozhat.

március 21., 11:10

  • Offline
Erről a gyerekkori képről te sem ismernéd fel Elvist: elképesztő fotó
Erről a gyerekkori képről te sem ismernéd fel Elvist: elképesztő fotó

Ez a riadt tekintetű szőke kisfiú a képen ugyanaz az Elvis, aki felnőttkorában világítóan kék szemével babonázta meg a nőket.

március 21., 18:30

  • életem
Ezen a számon múlhat, hogy idén mennyi lesz a nyugdíjad
Ezen a számon múlhat, hogy idén mennyi lesz a nyugdíjad

Két tényező határozza meg az öregségi nyugdíjat: ez a szám az egyik.

március 21., 08:06

  • Testem
52 ezer beteg egy hét alatt – letarolja az országot ez a fertőzés
52 ezer beteg egy hét alatt – letarolja az országot ez a fertőzés

Kicsit mérséklődőtt a betegek száma, de még mindig nagyon sok a fertőzött.

március 21., 10:06

  • életem
Ennyi ideig maradna életben egy űrhajós, ha a Földön minden élet kipusztulna
Ennyi ideig maradna életben egy űrhajós, ha a Földön minden élet kipusztulna

Kérdés, hogy az űrhajósok egyáltalán életben szeretnének-e maradni.

március 21., 07:00

  • Offline
Fürdőző komondoron derül az internet: videó
Fürdőző komondoron derül az internet: videó

Kíváncsi vagy, mitől lett különleges, a videóban szereplő úszó komondor? Megmutatjuk!

március 21., 08:20

  • világom
Világszintű közlekedési káosz jöhet a következő 24 órában: téged is érinthet, ha így utazol
Világszintű közlekedési káosz jöhet a következő 24 órában: téged is érinthet, ha így utazol

Váratlan esemény miatt lezárták a világ egyik legfontosabb közlekedési csomópontját, utasok ezreit érinti az egész napos káosz.

március 21., 08:36

  • Testem
Veszélyes szer került ebbe az ételbe: ne edd meg, visszahívták
Veszélyes szer került ebbe az ételbe: ne edd meg, visszahívták

Fagyasztott élelmiszerben találtak veszélyes szert, ezért a terméket visszahívták.

március 21., 07:46

  • világom
A világ legkisebb parkja olyan apró, hogy szinte bele sem férsz
A világ legkisebb parkja olyan apró, hogy szinte bele sem férsz

A világ legkisebb parkja valóban csak talpalatnyi méretű.

március 21., 08:50

  • Mindennapi
Rengeteg gyalogos szegi meg ezt a közlekedési szabályt: súlyos bírság járhat érte
Rengeteg gyalogos szegi meg ezt a közlekedési szabályt: súlyos bírság járhat érte

Több tízezer közlekedőt figyeltek meg, kiderült, hogy az egyik legalapvetőbb szabályt rengeteg gyalogos és rolleres szegi meg.

március 21., 09:35

  • Édes otthon
Soha ne nyomj rá erre a gombra a számlafizetésnél: minden pénzed bánhatja
Soha ne nyomj rá erre a gombra a számlafizetésnél: minden pénzed bánhatja

Számlák befizetésénél is érdemes körültekintően eljárni.

március 21., 09:06

  • Offline
Az iskolatejtől az iskolaköpenyig – így teltek iskolás éveink a szocializmusban
Az iskolatejtől az iskolaköpenyig – így teltek iskolás éveink a szocializmusban

Megmutatjuk, hogyan teltek a hétköznapok egy átlagos szocialista iskolában.

március 21., 07:26

Érdekességek