A középkorban a zene, ahogy szinte minden más művészeti ág is, nagyon szorosan kapcsolódott az egyházhoz. Sőt, az egyházi zenére az imádság egy formájaként is tekintettek. Nem csoda hát, hogy
az általánosan elfogadott hozzáállás szerint a zenének szépnek, kellemesnek kellett lennie, méltónak az istenhez.
Van azonban egy hangköz, amely első hallásra nagyon furcsa, disszonáns és egyáltalán nem kellemes a fülnek, ezért az egyház nem lelkesedett a használatáért.
Ezen múlik, hogy kellemes-e két hang együtt
Az, hogy két hang mennyire hangzik kellemesnek együtt, alapvetően azon múlik, hogy hogyan viszonyul egymáshoz a két hang rezgésszáma.
Például egy hang oktávja a rezgésszámának duplája, egy hang és a kvintje esetében ez az arány 2:3.
Tehát az egyszerűbb aránypárok hangzanak szebben a fülnek. Nos, a tritónusznál vagy más néven az ördög hangközénél ez az arány 45:32.
Liszt már gyakran felhasználta zeneműveiben
Kellemetlen hangzásának köszönhetően a tritónuszt sokáig szinte egyáltalán nem használták. Egyes források szerint be is tiltotta az egyház, mások szerint inkább az akkor uralkodó zenei megfontolások miatt nem használták – vagyis azért, mert a tonalitást tartották a zenekomponálás egyetlen lehetséges alapjának.
Később ritkán ugyan, de elkezdték használni, ám igazán szabadon csak a romantikus zenétől alkalmazzák.
Beethoven például már 1805-ben bemutatott egyetlen operájában, a Fidelióban is használta, hogy érzékeltesse Florestan sötét kétségbeesését. Ugyancsak megjelenik ez a hangköz Wagner 1876-os operájában, Az istenek alkonyában. Liszt a Dante-szonátában mesterien érzékelteti ezzel a hangközzel démoni pokolvízióját.
Ilyen indokokkal tiltottak be dalokat
A tritónusz esetében vitatott, hogy valóban betiltotta-e az egyház a használatát, az idők során ugyanakkor rengeteg zeneszámot vagy komolyzenei darabot próbáltak elhallgattatni a legkülönbözőbb okok miatt. Adolf Hitler alatt például Németországban betiltották zsidó származású zeneszerzők, például Mendelssohn és Meyerbeer műveit. Mao Ce-tung kulturális forradalma alatt Kínában a többi között Bach, Beethoven és Brahms műveit dekadensnek tartották és megvetették. A könnyű- és a rockzene történetéből is számos példát találunk betiltott dalokra. 1939-ben például nem játszották Billie Holiday Strange Fruit című számát, mert az énekesnő megrázó beszámolóját egy lincselésről túlságosan morbidnak tartották. Gyakran tiltottak be számokat háborús okokból. Erre a sorsra jutott Rod Stewart Sailing című száma, amelyet egyszerűen azért nem játszottak, mert a Falkland-szigeteket Argentína 1982-ben elfoglalta a britektől, és ebben az időben a szigetország rádiócsatornái nem kockáztatták meg, hogy tengerészettel, hajózással kapcsolatos témájú dalokat sugározzanak. Ezért tiltották be Phil Collins zeneszámát is, az In the Air Tonightot, ráadásul kétszer is. Először az Öbölháború alatt, másodszor pedig a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után. Az Öbölháború idején John Lennon Imagine című dalát sem lehetett hallani több rádióadón. Egy másik gyakori indok volt a cenzúrára a drogokra való utalás. Ezért tiltották be a The Beatles Lucy in the Sky With Diamonds (1967), Tom Petty You Don’t Know How It Feels (1994) és a The Doors Light My Fire (1967) című dalát. Egészen bizarr a The Who My Generation című 1965-ös számának története, amelyet azért nem játszott a BBC, mert egy sorának szövege dadogásra emlékeztetett, és nem akarták megsérteni az ilyen beszédhibával élőket. A The Beach Boys God Only Knows című slágerét pedig azért cenzúrázták, mert a címében és a refrénjében szerepelt az Isten szó, amit ebben az időben (1966-os a szám) nem tartottak megengedhetőnek.
A heavy metálban talált otthonra az ördög akkordja
Az ördögi hangközt leggyakrabban talán a heavy metálban szokták használni. A Black Sabbath, a Judas Priest, a Metallica, a Slayer, Marilyn Manson és a Slipknot is gyakran nyúlnak ehhez a zenei eszközhöz. A Slayer például még 1998-as albumát is erről nevezte el Diabolus in Musicának.
Egyik leghatásosabb felhasználása Jimi Hendrix nevéhez fűződik, aki ezzel indítja Purple Haze című dalát. A tritónusz aztán kilépett a zene világából, és hódító útra indult.
Felhangzik például a South Park és A Simpson család főcímdalában is.
Sőt, nagy valószínűséggel mindenki hallott ilyen hangot, aki nézett már horrorfilmet: a kísérteties, hátborzongató jelenetek zenei aláfestéséhez gyakran felhasználják. De az is gyakran találkozhat ezzel a hangközzel, aki nem szereti az ilyen filmeket. Sokszor használják ugyanis azért, mert erre a furcsa, disszonáns hangra mindenki felkapja a fejét. Így lett a szirénák, riasztók, sőt, a telefonos csengőhangok kedvelt eleme.
Ha érdekel, milyen hatással van a testedre, ha klasszikus zenét hallgatsz, kattints ide!
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
