A deepfake egyelőre nem váltja ki a színészeket: Bruce Willis orosz reklámban szerepelt

GettyImages-1150559401
Olvasási idő kb. 5 perc

Bruce Willis idén vonult vissza a színészettől afáziája miatt – majd nemsoká deepfake-változata jelent meg egy reklámban. Ez lenne a jövő?

Valószínűleg nem, vagyis egyelőre nem: Willis példája ugyanis azonnal rámutatott arra is, hogy a deepfake-színészek megjelenése ugye egyáltalán nemcsak a filmipar etikai kérdése, hanem kőkemény jogi dilemma is. Az eredeti hír, miszerint a színész eladta arcának felhasználási jogát a cégnek, hamis volt: ilyet nem is tehetett volna, hiszen képmása a dolgok természetéből fakadóan csakis az övé lehet. Van ugyanakkor lehetőség arra, hogy a deepfake kiváltsa a valódi színészt, de vajon megéri?

Egyszeri alkalomról volt szó

A reklám, amely kapcsán a deepfake-vita elindult, egy orosz cég, a Megafon távközlési vállalat hirdetése, melyben valóban egy digitális Bruce Willis szerepel, és bár mind a színész, mind a gyártó orosz Deepcake cáfolta, hogy az afázia miatt többé nem dolgozó színész egy az egyben áruba bocsátotta volna arcmását, nem illegális felhasználásról van szó.

Feltehetően erre az egyetlen alkalomra megállapodást kötött Willis stábja az oroszokkal, akik részére aztán megfelelő mennyiségű alapanyagot adtak át.

A reklám készítői azt mondják, többek közt a Die Hard segítségével készültek a reklám forgatására, amelyben egy orosz színész dolgozott, majd az ő arcát cserélték a technológia segítségével a hollywoodi sztáréra.

A deepfake-technika használatához kell egy színész – meg egy másik, aki eljátssza, hogy ő az
A deepfake-technika használatához kell egy színész – meg egy másik, aki eljátssza, hogy ő azFotografieLink / Getty Images Hungary

Mi fán terem a deepfake?

De mi egyáltalán a deepfake? A digitális tartalommódosítási eljárás során egy már létező, videófelvételen szereplő arcra egy autoenkóder helyezi rá valaki másnak az arcát, majd egy GAN nevű rendszer addig finomítja a mimikát, amíg az nem lesz teljesen természetes. 

Mindehhez ma már egy jó számítógép is elég: így kerülhettek az internetre olyan Zelenszkij-videók a háború korábbi szakaszában, amelyekben a deepfake-elnök arra szólítja fel az ukránokat, hogy tegyék le a fegyvert.

A deepfake egyik, eddig talán jellemzőbb felhasználási formája épp ez – a jó hírnév megsértése, a néző átverése, a deepfake-módszerrel életre keltett, sok esetben közszereplő hírnevének megtépázása. Ehhez csak egy alapvideóra van szükség, amellyel dolgozhatunk, meg pár jó minőségű fotóra a megszemélyesíteni kívánt emberről. Persze a hangminta sem árt, és máris kész a tökéletes átverés.

A színész egyelőre színész marad

A deepfake-nek a színészet terén való alkalmazása már más tészta – egy életben levő színész, amennyiben teljesen beszámítható, dönthet arról, hogy engedélyezi a módszert. Egy reklám esetében sokkal könnyebb, egyszerűbb lehet erre rábólintani, mint valahol ténylegesen leforgatni egy kisfilmet, ráadásul a deepfake révén az ember egyszerre több helyszínen is dolgozhat, s mivel ezeknek a szövegeknek a felmondásához ritkán van szükség nagy színészi tehetségre, nem valószínű az sem, hogy a nézők tudják, nem azt nézik, akit néznek.

Nade mi a helyzet a filmekkel? Kell-e az, hogy egy színésznek egyszerre tizenöt filmje jöjjön ki, mert ennyi deepfake-változata dolgozott? Elkoptatja-e Hollywoodot, ha így tesz? Nem nagyobb-e a költség ilyenkor, mint az elért haszon?

Leértékelődnek-e a színészek akkor, ha ilyesmibe egyeznek bele?

Vagy inkább csak kiegészítő megoldásnak ideális ez, ha egyetlen jelenetet kellene újraforgatni, de a színész épp a világ másik felén elfoglalt?

Ez most nem deepfake, hanem tényleg Zelenszkij és Sean Penn, de az előbbinek készült már lejárató deepfake-változata is
Ez most nem deepfake, hanem tényleg Zelenszkij és Sean Penn, de az előbbinek készült már lejárató deepfake-változata isAnadolu Agency / Getty Images Hungary

Nem túl valószínű, hogy Hollywood túlzottan rákapna a módszerre: igaz, hogy a már visszavonult színész, James Earl Jones Darth Vader hangján megszólalt egy Disney-sorozatban hasonló technológiával, de a rákbetegségben elhunyt Chadwick Bosemant nem személyesítette meg deepfake útján a Marvel. A Mindörökké Wakanda című film sztoriját eredetileg egész másként írták meg, mint ahogy az élet alakította azt: Boseman meghalt, mielőtt elkezdhetett volna azon dolgozni, a stúdió pedig úgy döntött, hogy T’Challa királynak is ez lesz a sorsa a filmben.

Sok az etikai kérdés is

Felmerül ugyanis annak kérdése is, hogy vajon etikus-e egy elhunyt színész arcmásával forgatni: lehetséges, hogy az örökösök ehhez hozzájárulnak, de vajon akarná-e ezt ő is? Michael Jackson és más zenészek archívumaiból haláluk után is jelentek meg „új” dalok, de ezeket nem azért tette épp félre felvétel után az érintett művész, mert valamilyen okból kifolyólag nem szerette volna mégsem a nyilvánosság elé tárni?

Nagyon sokféle kérdést kell még megválaszolni, mielőtt a deepfake mindennapos használatba kerülhet az álomgyárban – már ha lesz ilyen.

A technika gyorsabban fejlődött, mint ahogyan ezeken gondolkozni tudunk: egyelőre valószínűleg még a hús-vér színészek maradnak a vásznon.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Mindennapi
Elon Musk előtt 60 évvel is volt elektromos autó: így ment
Elon Musk előtt 60 évvel is volt elektromos autó: így ment

Az elektromos autók gondolata, sőt divatja egyáltalán nem új dolog a piacon. Sokkal régebbi, mint gondolnád.

március 21., 16:46

  • életem
Rosszul járhatnak az idősek a szakrendelés-választás átalakításával
Rosszul járhatnak az idősek a szakrendelés-választás átalakításával

Komoly problémát jelenthet a szakrendelés-választás új rendszere az idős betegek számára.

március 21., 13:36

  • világom
Szokatlan képek Vilmos hercegről: egyenruhában, tankon ülve fotózták a frontvonalon
Szokatlan képek Vilmos hercegről: egyenruhában, tankon ülve fotózták a frontvonalon

Nem mindennapi helyzetben kapták lencsevégre Vilmos herceget: egyenruhában, tankon ülve jelent meg az orosz határnál.

március 21., 15:21

  • világom
Évente újraépítik, egy teherautót is elbír ez a híd, pedig növényekből fonják
Évente újraépítik, egy teherautót is elbír ez a híd, pedig növényekből fonják

Te elhiszed erről a növényből készült hídról, hogy biztonságos?

március 21., 15:10

  • világom
Lemondott a gyermekügyi miniszter: kiderült, hogy egy tinitől született gyereke
Lemondott a gyermekügyi miniszter: kiderült, hogy egy tinitől született gyereke

A titkos kapcsolatra és a tinédzsertől született gyerekre 36 év után derült fény, ezért lemondott a gyermekügyi miniszter.

március 21., 12:44

  • Édes otthon
Ekkora teremben fért csak el egy számítógép az 1950-es években
Ekkora teremben fért csak el egy számítógép az 1950-es években

Ma, amikor okostelefonokkal operál mindenki, már nehezen elképzelhető, hogy az első számítógépek még terem nagyságúak voltak.

március 21., 14:00

  • életem
Minden magyar jogosítványára hatással van az Európai Unió döntése: ez változik
Minden magyar jogosítványára hatással van az Európai Unió döntése: ez változik

Az európai uniós tagállamok állampolgárainak jogosítványairól döntöttek tegnap. Van, ami változik.

20 perce

  • világom
Elszigetelten élő törzs tagja tűnt fel a civilizációban: ez volt a szándéka
Elszigetelten élő törzs tagja tűnt fel a civilizációban: ez volt a szándéka

Az egész falut meglepte, amikor az elszigetelt törzs tagja megjelent a településükön.

március 21., 16:00

  • Testem
Szalmonellával fertőződhetett két népszerű termék: nehogy egyél belőlük!
Szalmonellával fertőződhetett két népszerű termék: nehogy egyél belőlük!

A két érintett terméket visszahívták, a vásárlókat kárpótolják.

március 21., 17:30

  • Mindennapi
Megjelent a rendelet: április 1-jétől 200 ezres bírság jár ezért
Megjelent a rendelet: április 1-jétől 200 ezres bírság jár ezért

Az új rendelet tartalmazza a kiszabható bírság összegét is.

március 21., 12:10

  • Édes otthon
Drámaian megváltozik az időjárás – óriási rezsiköltségek várnak a magyarokra
Drámaian megváltozik az időjárás – óriási rezsiköltségek várnak a magyarokra

Érdemes felkészülni a megváltozó időjárásra, ami pluszköltségeket is hozhat.

március 21., 11:10

  • Szülőség
Ezt a fajta tejet egyetlen gyerek sem ihatná: kevesen tartják be
Ezt a fajta tejet egyetlen gyerek sem ihatná: kevesen tartják be

Egy új ajánlás szerint ez a tej nem a legjobb a gyerekek számára.

március 21., 06:30

  • Édes otthon
Trump miatt hirtelen turisták özönlötték el ezt a ritkán látogatott úti célt
Trump miatt hirtelen turisták özönlötték el ezt a ritkán látogatott úti célt

A figyelem középpontjába került Donald Trump miatt egy különleges úti cél, ami egyre népszerűbb a turisták körében.

március 21., 10:36

  • Offline
Erről a gyerekkori képről te sem ismernéd fel Elvist: elképesztő fotó
Erről a gyerekkori képről te sem ismernéd fel Elvist: elképesztő fotó

Ez a riadt tekintetű szőke kisfiú a képen ugyanaz az Elvis, aki felnőttkorában világítóan kék szemével babonázta meg a nőket.

március 21., 18:30

  • Offline
Arzénból készítette kozmetikumait a csaló, a nők mégis megvesztek érte
Arzénból készítette kozmetikumait a csaló, a nők mégis megvesztek érte

A csaló kihasználta a nők szépség iránti vágyát.

március 21., 20:00

  • életem
80 ezer aranyásót kényszerítettek munkára: embertelen körülmények között tombolt az aranyláz
80 ezer aranyásót kényszerítettek munkára: embertelen körülmények között tombolt az aranyláz

Alig négy évtizede még dübörgött a természet és mintegy 80 ezer ember mértéktelen kizsákmányolása.

március 21., 19:00

  • Offline
A kör közepén állok... – Tudod, folytatni a 80-as évek magyar slágereit?
A kör közepén állok... – Tudod, folytatni a 80-as évek magyar slágereit?

Igencsak fülbemászó dalokat írtak azokban az években, ma is dúdoljuk őket. De vajon a szövegük is megy még? Kvízünkből kiderül!

március 21., 06:46

  • Testem
Ennek a vitaminnak a hiánya memóriazavart okozhat
Ennek a vitaminnak a hiánya memóriazavart okozhat

Sokszor elegendő egy létfontosságú vitamin pótlása aank érdekében, hogy a memóriánk ismét tökéletesen működjön.

március 21., 06:00

  • világom
Aktiválták a kamerákat ezekben az autókban: mostantól mindent rögzítenek
Aktiválták a kamerákat ezekben az autókban: mostantól mindent rögzítenek

A különleges biztonsági rendszerrel és a kamerák aktiválásával szeretnék visszaszorítani a rongálásokat.

március 21., 11:40

  • Offline
Tömegek imádták sztárként Hitlert: ilyen rajongói leveleket kapott
Tömegek imádták sztárként Hitlert: ilyen rajongói leveleket kapott

Hitler havonta több ezer levelet kapott a rajongóitól.

március 21., 19:30

  • életem
Ennyi ideig maradna életben egy űrhajós, ha a Földön minden élet kipusztulna
Ennyi ideig maradna életben egy űrhajós, ha a Földön minden élet kipusztulna

Kérdés, hogy az űrhajósok egyáltalán életben szeretnének-e maradni.

március 21., 07:00

  • Offline
Az iskolatejtől az iskolaköpenyig – így teltek iskolás éveink a szocializmusban
Az iskolatejtől az iskolaköpenyig – így teltek iskolás éveink a szocializmusban

Megmutatjuk, hogyan teltek a hétköznapok egy átlagos szocialista iskolában.

március 21., 07:26

  • világom
A világ legkisebb parkja olyan apró, hogy szinte bele sem férsz
A világ legkisebb parkja olyan apró, hogy szinte bele sem férsz

A világ legkisebb parkja valóban csak talpalatnyi méretű.

március 21., 08:50

  • Offline
Fürdőző komondoron derül az internet: videó
Fürdőző komondoron derül az internet: videó

Kíváncsi vagy, mitől lett különleges, a videóban szereplő úszó komondor? Megmutatjuk!

március 21., 08:20

  • Édes otthon
Soha ne nyomj rá erre a gombra a számlafizetésnél: minden pénzed bánhatja
Soha ne nyomj rá erre a gombra a számlafizetésnél: minden pénzed bánhatja

Számlák befizetésénél is érdemes körültekintően eljárni.

március 21., 09:06

  • életem
Ezen a számon múlhat, hogy idén mennyi lesz a nyugdíjad
Ezen a számon múlhat, hogy idén mennyi lesz a nyugdíjad

Két tényező határozza meg az öregségi nyugdíjat: ez a szám az egyik.

március 21., 08:06

  • világom
Világszintű közlekedési káosz jöhet a következő 24 órában: téged is érinthet, ha így utazol
Világszintű közlekedési káosz jöhet a következő 24 órában: téged is érinthet, ha így utazol

Váratlan esemény miatt lezárták a világ egyik legfontosabb közlekedési csomópontját, utasok ezreit érinti az egész napos káosz.

március 21., 08:36

  • Testem
Veszélyes szer került ebbe az ételbe: ne edd meg, visszahívták
Veszélyes szer került ebbe az ételbe: ne edd meg, visszahívták

Fagyasztott élelmiszerben találtak veszélyes szert, ezért a terméket visszahívták.

március 21., 07:46

  • Testem
52 ezer beteg egy hét alatt – letarolja az országot ez a fertőzés
52 ezer beteg egy hét alatt – letarolja az országot ez a fertőzés

Kicsit mérséklődőtt a betegek száma, de még mindig nagyon sok a fertőzött.

március 21., 10:06

  • Mindennapi
Rengeteg gyalogos szegi meg ezt a közlekedési szabályt: súlyos bírság járhat érte
Rengeteg gyalogos szegi meg ezt a közlekedési szabályt: súlyos bírság járhat érte

Több tízezer közlekedőt figyeltek meg, kiderült, hogy az egyik legalapvetőbb szabályt rengeteg gyalogos és rolleres szegi meg.

március 21., 09:35

Érdekességek