A kérdés régóta foglalkoztatja nemcsak a kutyatulajdonosokat, de az állati viselkedés kutatóit is. Sokáig úgy vélték, az ember állhatatos nevelőmunkája formálja a kutyák személyiségét (és természetesen igaz, hogy hosszú távon a tenyésztés is efelé hat, hogy egyes vonások felerősödjenek), de ez nem magyarázza meg, hogyan viselkedhet már kölyökkorában elragadóan egy-egy kutya, és miért van az, hogy egyes példányok a többieknél is jóval barátságosabbak.
Kutya, farkas szociabilitás
Evolúciós biológusok egy része az elmúlt néhány évet azzal töltötte, hogy a kutyák és farkasok viselkedése mögött húzódó genetikai okokat térképezze fel. Egy kutatásban például 18 kutyát (különböző fajtákat, köztük tacskókat, jack russell terriereket és bernáthegyiket) és 10, emberek által nevelt farkast vizsgáltak meg. A vizsgálatban az állatokat arra tréningezték, hogy nyissanak ki egy dobozt, amibe a kutatók kolbászt tettek. Az állatoknak három különféle körülmény között kellett bontogatniuk. Egyszer úgy, hogy közben ott volt a számukra ismerős ember, egyszer úgy, hogy egy számukra ismeretlen ember volt jelen, egyszer pedig úgy, hogy nem volt ember a szobában. A feladat elvégzésére a kutyák és a farkasok is alkalmasak voltak, ugyanakkor egy nagyon érdekes különbség is kirajzolódott. A teszten a farkasok teljesítettek jobban, de nem azért, mert a kutyák ne tudták volna abszolválni a feladatot, hanem azért, mert azokban a szituációkban, amikor ember is jelen volt, a kutyák sokkal több figyelmet fordítottak rá, várták az utasításait. A farkasok ezzel szemben az ember jelenlététől független lelkesedéssel bontogattak.
Genetika
Mivel a kutatásba bevont kutyák és farkasok is az ember közelében nevelkedtek, a kutatók elvetették, hogy környezeti hatásról lenne szó, és ez megerősítette azokat a már korábban is meglévő feltételezéseket, miszerint genetikai eltérésről is szó van.
A Science Advancesben publikált kutatási eredmény érdekes adalékkal szolgál mindehhez. A vizsgálatból, melybe kifejezetten barátságos, az átlagosnál szociábilisabb kutyákat vontak be, az derült ki, hogy ezek a kutyák két olyan génvariánst hordoznak, ami közvetlenül is felelős lehet barátságos természetükért. A GTF2I és a GTF2IRD nevű génvariánsoknak nagy szerepük van az emberben kialakuló úgynevezett Williams-szindrómában is, aminek egyik fontos tünete (több betegségre való hajlam, jellegzetes, manószerű arc mellett) a túlságosan szociális személyiségszerkezet. A Williams-szindrómás gyerekek hihetetlenül barátságosak, közvetlenül és mindenféle gátlás nélkül teremtenek kapcsolatot, amit környezetük akár tolakodásként is érzékelhet. Kutatók szerint ezeknek a géneknek a hatása lehet felelős a hiperszociális kutyák viselkedéséért is. Úgy tűnik, hogy bár a kutyákról való gondolkodásban, viselkedésük elemzésében hosszú idő óta a farkasok jelentik az elsődleges viszonyítási pontot, a háziasítás óta eltelt évezredek olyan nyomot hagytak a kutyák genetikáján, ami jelentős, a nevelési hatásnál erőteljesebb különbséget jelent.
Bár ezek a vizsgálatok egyelőre szűk körűek és kis minta alapján készültek, jól mutatják, hogy a kutyák viselkedésének tanulmányozásában mekkora szerep juthat a jövőben a genetikai faktorok elemzésének is.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
