Az olcsóbb matracok is vannak olyan jók, mint a drágák

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 5 különböző márka összesen 31 (rugós, hab, hibrid, latex) matracát tesztelte le laboratóriumában nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együttműködve. A szakemberek elsősorban azt vizsgálták, hogy milyen a termékek alátámasztása, nedváteresztő képessége, pontrugalmassága, illetve tartóssága.

Ha éppen vásárlás előtt állsz, némi megkönnyebbülést jelenthet, hogy a teszten egyik vizsgált matrac sem szerepelt kirívóan rosszul: mindegyik 60 százalék feletti összesített eredményt ért el, 17 termék pedig 70 százalékot vagy többet szerzett.

Az alátámasztás a gyenge pontjuk

A matrac fő feladata az lenne, hogy alátámassza a testet alvás közben. Ideális esetben nem süpped be túlzottan, de nem is elviselhetetlenül kemény, hanem csak éppen annyira, hogy megfelelő helyzetben tartsa a gerincoszlopot.

Ennek ellenére a vizsgált termékek nem remekeltek ezen a téren. A nagy részük csupán 2-3 pontot gyűjtött be a 0-tól 5-ig terjedő skálán, 3-nál magasabbat viszont egy sem. Sőt, hat matrac még a 2 pontos határt sem tudta megugrani, ami főleg arra a termékre nézve kínos, amelyik közel 400 ezer forintba kerül. 

shutterstock 727577578

De legalább tartósnak ígérkeznek 

Az élbolyban felsorakozó termékek közös nevezője, hogy elég tartósak, vagyis előreláthatólag hosszú évekig lehet használni őket, illetve nem töppednek össze, amikor rájuk fekszel, ami meg azért szuper, mert így nem fogsz felriadni az éjszaka közepén, hogy az ágyrács beépült az oldaladba.

A matracok a pontrugalmasság terén sem vallottak szégyent. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem lejtenek abba az irányba, ahová leülsz vagy lefekszel (ennek inkább a kétszemélyes kivitelnél van jelentősége).

Izzadós vagy? Sajnos ebben az esetben semmire jóra nem számíthatsz. A lista elején szerepelő termékek közül több is csak közepes vagy annál gyengébb pontot kapott a nedváteresztő képességre.

Nem érdemes százezreket költeni rájuk

A teszten egy Ikea és egy Magniflex matrac lett a győztes, amelyek legalább annyit tudnak, mint a közel félmilliós termékek, csak éppen jóval kevesebbért.

„Ha egyszemélyes matracot szeretnénk venni, úgy tűnik, hogy nem érdemes több százezer forintot áldozni erre. Miközben egy Sealy, Magniflex vagy Tempur egyszemélyes matracért 200 ezertől akár fél millióig terjedő összeget is elkérnek, ugyanazt a minőséget hozzák 45-150 ezer forint közötti áron kapható ikeás termékek is, amelyek a lista élén végeztek 70% fölött. A kétszemélyes matracoknál is hasonló a helyzet. A legtöbb pontot egy 200 ezer forintos rugós matrac kapta, viszont közel olyan jól teljesített ugyanannak a márkának több sokkal olcsóbb terméke"

– írta közleményében az egyesület.

A tanulság tehát az, hogy az egyszemélyes termékre legfeljebb 100 ezer forintot, a kétszemélyesekre pedig maximum 120 ezer forintot érdemes költeni. Most, hogy már tudod, melyiket vidd haza, ismerkedj meg a matractisztítás tudományával is!

Mustra