Veszélyes vegyületet találtak a kis gumikarkökötőben

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az ön kislánya is odavan a színes kis műanyag gumikból összerakható karkötőkért? Angliában némelyikben a megengedettnél több ftalátot találtak, le is szedték a polcokról. Itthon még nincs ok pánikra.

Ismeri azokat a színes kis műanyag gumikból fűzhető karkötőket, amiket a gyerekek nagyüzemben gyártanak egymásnak? Most Angliában levette ezeket 92 üzletének polcairól az egyik legnagyobb független angol játéküzletház, a The Entertainer, miután egy vizsgálat megállapította, hogy a karkötők némelyike mérgező lehet. Itthon egyelőre nincs ok pánikra. 

Az Independent magazin értesülései szerint a The Entertainer azután szüntette be az érintett karkötőszettek árusítását, hogy értesültek a BBC Midlands Today által kezdeményezett vizsgálat eredményeiről: vagyis, hogy egyes karkötők 40 százalékban tartalmaztak flatátot, holott az EU-s szabályozás szerint a vegyület mennyisége nem haladhatja meg a 0,1 százalékot. A közölt eredmények után a játékáruház vezetői kezdeményezték az ügy haladéktalan kivizsgálását. 

Mi az a ftalát?

KA PVC lágyítására használt anyag, amitől rugalmasak lesznek a termékek, írja vonatkozó oldalán a Wikipédia. Padlóban, lambériában, műanyag burkolatokban és egyéb műanyag cikkekben is előfordulnak. A ftalátokkal lágyított PVC-t rendszeresen használják az egészségügyben (oxigénmaszkokhoz, katéterekhez, vértasakokhoz), és többek között gyermekjátékok készítéséhez is. A ftalátok megtalálhatók élelmiszerekben, flakonokban, ruhákban és műszaki cikkekben egyaránt, a számítógép műanyag részeitől kezdve a telefonkábelen át a kábelszigetelésekig, valamint csövek, autóalkatrészek, adalékanyagok, festékek, lőszerek és szerszámok műanyag részeiben is.

Veszélye: A nehezen lebomló ftalátok a legelterjedtebb szennyező anyagok, gyakorlatilag minden ember vérében, a hazai élővizekben és a házi porban is kimutatható ftalátszennyezés.

Hatásuk: Az Európai Unió korlátozza a ftalátok használatát és a felhasználható mennyiséget. Egyes ftalátok a hormonrendszert megkavarva korai pubertást okoznak, károsítják a férfiak szaporodási képességét és csökkentik a serdülő fiúk tesztoszteronszintjét, ami alacsony spermaszámhoz vezet, ezért összefüggésbe hozhatók a férfiak termékenységi problémáival. A ftalátok át tudnak jutni a placentán is, és a gyermeket már az anyaméhben is károsítják. A ftalát egyik típusa, a DEHP belégzéskor nincs káros hatással az egészségre, lenyelve viszont gyomorirritációt, hasmenést okozhat. A bőrrel való érintkezés hatásairól kevés az adat. Állatkísérletekben minimális vagy enyhe bőr- és szemirritációt okozott. Néhány esetben embereknél bőrirritációt, bőrérzékenységet írtak le, de ez nagyon ritkán fordult elő. A ftalátok rákkeltő hatása vitatott, ugyanakkor az ENSZ rákkutató szervezete, az IARC besorolta a DEHP vegyülettípust a lehetséges rákkeltő anyagok listájába. Az endokrin rendszert károsító hatásukat számos kutatás és az uniós besorolás is alátámasztja.

Katalin hercegné is ilyet hord

Az eset azért is kavart nagy port, mert Amerikában és Angliában is nagy siker a karkötőkészítő szett, amit az is bizonyít, hogy még Katalin hercegné is ilyen karkötőt hordott a kezén az új-zélandi látogatásuk alatt. Ilyen karkötőt rajta kívül is számos híresség viseli rendszeresen, sőt nemrég egy ezzel a technikával készült ruhát is eladtak 170 ezer fontért, azaz több mint 67 millió forintért. Olcsó, nemde? Pont, mint ezek.

A vizsgálatott végző birminghami labor elmondta, hogy két tiltott ftalát vegyületet is tartalmaztak a minták, mindkettő komoly egészségkárosító és rákkeltő hatású. A karkötők és a rájuk applikálható csüngők és medálok főleg szájba véve veszélyesek, ami gyerekeknél mind készítés közben, mind használat során előfordulhat.

Itthon nincs ok aggodalomra

Megkerestük a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot is az ügyben, akik elmondták, hogy a RAPEX (a veszélyes termékek európai riasztási rendszere) rendszerben jelenleg nem szerepel az érintett karkötőkészítő szett. Egyébként az érintett termékhez hasonló jellegű termékeket az NFH Élelmiszer- és Vegyipari Laboratóriuma épp a közelmúltban – a tiltott lágyítószer tartalom miatt –vizsgált, azonban a minták a szabványban előírt követelményeket kielégítették, így nincs ok pánikra.

Hogyan működik a RAPEX?

A veszélyes termékek európai riasztási rendszere, a RAPEX biztosítja a tagállamok és az Európai Bizottság közötti gyors információcserét, így ha bárhol Európában veszélyes terméket vonnak ki a forgalomból és/vagy hívnak vissza a fogyasztóktól, akkor az Unió egész területén hamar tudnak intézkedni. A RAPEX magyarországi kapcsolattartója a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Amennyiben a rendszerben a karkötők fényképpel és valamennyi beazonosításhoz szükséges adattal megjelennek veszélyes termékként, a hatóság haladéktalanul kiterjeszti ellenőrzéseit annak vizsgálatára is, hogy a hazai kereskedelemben fellelhetők-e az érintett termékek.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.