Megnéztük, hol a helye, szerepe a költészetnek a hétköznapokban.
Már régóta foglalkoztat a kérdés, hogy a költészetnek mennyire van létjogosultsága a hétköznapokban, van-e helye, szerepe - vagy csak a költők, színészek, magyar szakosok és irodalomtanárok kiváltsága, hogy az életük fontos részének mondják? Kétségtelen, hogy ma az átlagolvasó sokkal szívesebben vesz le egy regényt - különösen, ha bestseller - a könyvesbolt polcáról, a versekkel való bíbelődést meghagyja a szakavatottabbaknak. De vajon valóban meg kell lennie ennek a „szükséges plusznak", vagy csak a középiskolában tapasztalt, nyögvenyelős verselemzések és „a költő azt akarta mondani..."- kezdetű mondatok tántorítottak el sokakat a költészet élvezetétől?
Szerelmesversek, meghívók és dalszövegek
Azért akadnak az életnek olyan területei, ahol cseppet sem panaszkodhatunk a költészet hiányára: a szerelmetes fiatalok és idősebbek közt akad, aki például még most is versidézetekkel kedveskedik kiszemeltjének. Ez persze nem vonatkozik azokra, akik a szerelem fogalmát a testi szükségletek gyors kielégítésével tévesztik össze, bár már találkoztam olyannal is, aki minél hangzatosabb, de annál üresebb mondatokkal igyekezett elcsavarni egy lány fejét.
Nem annyira hétköznapi, de mégiscsak az élet természetes velejárója a házasságkötés, amely - lévén egy olyan esemény, ahol megfér egy kis pátosz is - meghívó formájában, általában egy szívhez szóló idézettel indítja útjára a mátkapárt. A lagzin aztán felbukkannak a pajzánabb versikék is (akár egy vőfély közreműködésével), de ha jobban belegondolunk, bizonyos értelemben az ott felcsendülő dalok szövegei is értékelhetőek költészetként.
Gyakran volt vita tárgya az utóbbi időben, hogy például a Kispál és a Borz- vagy éppen Quimby-dalszövegek versként értékelhetőek-e. Némileg ezt igazolja Kiss Tibornak, a Quimby énekesének dalszövegeit tartalmazó, Ventilátor blues című kötet, amelyben a sorok csupán nyomtatott formában is ütnek.
Tévévers és mondóka
A tévé sem vonta ki magát a versek hatása alól: a Magyar Televízió legendás Vers mindenkinek című sorozatának nemrég követője akadt, a Kamarás Iván ötletéből született MobilVers-szériában ismert színművészek szavalták el kedvenc költeményeiket a mobiltelefon kamerája előtt. A vers aktualitását, fontosságát - és persze a kormányzati politika irányultságát - jelezte évtizedekkel ezelőtt, hogy a Ki mit tud?-on még versmondás kategóriában is lehetett indulni.
A versek egyik legfontosabb és legélőbb színtere talán mégis a gyereknevelés, hiszen a gyerekek igénylik és szeretik a versikéket, mondókákat: ők még kellőképp fogékonyak a szöveg zeneiségére, játékosságára. 2008-ban remek gyerekvers-antológia jelent meg Friss tinta! címmel, amelyhez a kortárs költők színe-java tette hozzá a magáét.
Mindennapi versünket add meg nekünk ma!
Vörös István költő szerint a mindennapok megéléséhez egyszerűen szükség van a versolvasásra - de ez a kijelentés persze nem is annyira meglepő egy, a kenyerét írással (is) kereső költő, író, kritikus és irodalomtörténész szájából. Legszívesebben mindenkinek azt javasolná, hogy a reggeli kávé mellé - vagy helyett - inkább egy verssel kezdje a napot: „a szellem ébresztése" így meg is lenne oldva. Az ötlet nem is annyira rossz, hiszen - ebből a szemszögből nézve a dolgot - a napi vers akár aktuális útmutatóul is szolgálhat az éppen minket aggasztó problémákat illetően.
Vannak erre kialakult módszerek, például az idézetes naptárak, amelyeknek hátránya, hogy a szériagyártás miatt mindenki ugyanazokkal a versekkel találkozik, ráadásul ezek általában a végletekig elcsépelt sorok. Az idézetes könyvecskék már egy fokkal közelítenek ahhoz, hogy lapjaikat tetszőleges helyen felcsapva egy nekünk szánt, személyes üzenetet véljünk felfedezni, a tökéletes megoldás viszont még mindig a hagyományos verseskötet. Ahol nem a szerkesztő tetszőleges kiragadásaival, hanem egész művekkel, gondolatmenetekkel szembesülünk.
A költészetet Vörös szerint „lefedheti" a zenehallgatás, a képzőművészet, de abba is érdemes belegondolni, hogy aki imádkozik, tulajdonképpen verset mond - fűzte hozzá a költészet és a hétköznapok kapcsolatát firtató beszélgetésen a Fogasházban.
Jóslás verseskötetből, és sms-vers
Karafiáth Orsolya, az extravagáns és mindig valami újjal előrukkoló költő a versekben rejlő sorsszerűséget egy kártyapaklival ellátott „jóskötettel" koronázta meg. Az Ulpius-ház Könyvkiadó gondozásában, 2009-ben napvilágot látott Cigánykártyában minden egyes vershez egy kártya - vagy minden kártyához egy vers - tartozik, így az olvasó tetszőleges kérdésekre költemények formájában kaphat választ.
Természetesen ez a mechanizmus magában rejti a horoszkóp és a kártyavetés jól ismert „azt látok bele, amit akarok"-tulajdonságát, de ez már legyen a kérdező gondja. Arról nem is beszélve, hogy egy vers azért még mindig jóval szabadabban értelmezhető, könnyebben talál utat az olvasó saját életéhez, formálódik személyre szóló üzenetté, mint a horoszkóp „ma vagy megtalálod a nagy szerelmet, vagy nem"-típusú randomsorai.
Van, aki nem csak megénekli a mindennapokat, hanem az egyik leggyakoribb hétköznapi műfajt állítja költészete szolgálatába. Varró Dániel például Szívdesszert című kötetében ad új értelmet az sms-nek: „hogy mondjam el milyen nagyon szeretlek én ha bakker / nem áll rendelkezésre több csak 160 karakter".
Hétköznap a költészetben
Falcsik Mari költő szerint az írással foglalkozók egyszerre vannak jó és rossz helyzetben abból a szempontból, hogy ma már gyakorlatilag bármit felhasználhatnak, „a szecskát, a sikknyelvet, a káromkodást" - ez pedig kétségtelenül közelebb hozza a hétköznapok világát a költészethez. A jelen poétájának a dolga viszont annyiban nehezebb a néhányszáz évvel ezelőtt élt kollégákénál, hogy ő határozza meg a saját világát, hiszen a költészet korábban sokkal inkább rögzített egy adott kort - és alkalmazkodott annak jól körülhatárolható szabályaihoz.
Onnantól kezdve, hogy az ábrázolás a fő csapásiránya egy költészetnek, „természetes anyaggá válik a köznapiság, ebben élünk" - mondja Falcsik Mari. A mindennapokkal való szoros kapcsolat és a korlátok teljes hiánya viszont automatikusan maga után vonja a kérdést: egyáltalán mit nevezhetünk költészetnek? Jó példa erre Örkény István Mi mindent kell tudni című egypercese, amely tulajdonképpen egy autóbusz-átszállójegy hátoldalán olvasható utasítás szószerinti másolata - se több, se kevesebb. Mégis, ebbe a szövegkörnyezetbe helyezve, novellának kikiáltva humoros benyomást kelt az olvasóban: mert másképp közelít alapanyagához.
