A filmszakmában, legalábbis annak csúcsán, a direktori székekben valami miatt férfitöbbség uralkodik. A legkézenfekvőbb ok talán a hetedik művészet technikai jellegében keresendő. Bár a filmrendező elsősorban művész, nem árt, ha egyben szakemberként is jól funkcionál, és ennek tudatában vitatkozhatunk, hogy vajon mihez áll közelebb. A festészethez vagy a fizikához? A színházhoz vagy az elektrotechnikához? Egy dolog biztos, összetettsége, változatossága és variálhatósága révén nem köthető egyértelműen sem férfiakhoz, sem nőkhöz, másfelől viszont, mint az önkifejezés eszköze, kell lennie olyan jegyeknek, ami alapján megállapítható az alkotó neme.
A berlini születésű Lotte Reininger az árnyfilm feltalálója. Sziluett-bábjai aprólékos, precíz kézimunka gyümölcsei és egy szemet gyönyörködtető, meseszerű világ megteremtői. Egyetlen egészestés animációja, az Ahmed herceg kalandjai tette híressé 1922-ben.
A szintén berlini Leni Riefenstahl vitathatatlan tehetségét csak a náci kultúrpolitikával való szoros kapcsolata és együttműködése sározza be. Néhány évtizeddel később, a hatvanas évek elején kezdődött Doris Wishman - ellentmondásossága ellenére - üdítően érdekes karrierje. Az amerikai hölgy ugyanis 49 évesen megrendezte első nudie-filmjét, amely a hollywoodi óriások megingása korában a fiatalokat igyekezett a televízió elől az olcsó autósmozikba, éjszakai grindhouse lebujokba csalogatni. Wishman később jobban is elmerült az úgynevezett sexploitation műfajban. Erősen fetisiszta és erotikus indíttatású filmjei egyéni látásmódjukkal gyorsan elérték a kult-státuszt.
Marguerite Duras munkássága már inkább magaskultúrának nevezhető, Oscar-díjra jelölt forgatókönyvet írt ugyanis Alain Resnais, a francia új-hullám egyik alapítójának Szerelmem, Hirosima című filmjéhez. A sikert követően maga is rendezett több, kísérletezéssel vegyített önéletrajzi elemekkel átszőtt filmet. Lina Wertmüller kapta nőként az első Oscar-jelölést a legjobb rendező kategóriában Hétszépségű Pasqualino című filmjéért 1975-ben, ám ennél többet eddig még nem adtak női direktoroknak a mogorva és szigorú akadémiai zsűri tagjai. Jane Campion és Sofia Coppola szintén részesült jelölésben, negyedik jelöltként pedig most Kathryn Bigelow-n van a világ szeme: sikerül-e megkaparintania az arany szobrocskát?
A legnagyobbak között említhetjük még a francia új-hullám egyik zászlóvivőjét, Agnés Vardát Cléo 5-től 7-ig című rendhagyó alkotásáért, vagy az európai mozgóképművészetet megújító német új film jeles női képviselőjét, Margaret von Trottát is. A sor folytatódik, és nem feledkezhetünk meg hazánk kiválóságairól sem. Gyarmathy Lívia, Mészáros Márta, Ember Judit, Kocsis Ágnes vagy Goda Krisztina munkássága - a teljesség igénye nélkül - is hűen tükrözi a filmrendezés női vonalának sokszínűségét.
Ha tehát női rendezőkről beszélünk, csak az elismertségben lehetnek határok, stílus és műfaj tekintetében aligha. Hiszen akad itt minden, némafilmtől kezdve a kézműves munkán, táncfilmen, klasszikus hollywoodi produkción, magaskultúrán, szexista tömegfilmen át egészen az európai művészfilm gyöngyszemeiig. Így a nagy siker kapcsán, amely Bigelow Bombák földjén című háborús adrenalin-esszéjét kíséri, talán nem véletlenül merül fel a kérdés: vajon ő tanult Camerontól, vagy a sztárrendező tőle? Gyanítom, kölcsönösségről van szó.
