Einsteint cáfolja a legújabb csodagyerek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindössze tizenkét évesen már fizetett kutatói állása van egy egyetemen, és a világ keletkezésével foglalkozik Jake Barnes, az új kis zseni, olvasható a Yahoo News oldalán. A tini nem csak Einstein relativitáselméletét kérdőjelezi meg, de az ősrobbanás elméletét is szeretné a sajátjával felváltani. Ha sikerül neki, szinte biztos a Nobel-díj.

Sok szempontból Jake Barnett ugyanolyan, mint bármelyik más tizenkét éves gyerek. Játszik a számítógéppel, kosarazik és van egy - egyelőre plátói - barátnője.

Tizenkét évesen egyetemi kutató

Kicsit azért mégis más. 170 az IQ-ja, hároméves korában már ötezer darabos puzzle-t rakott ki nem sokkal azután, hogy az autizmus enyhe formájának számító Asperger-szindrómát állapítottak meg nála. (Az Asperger egyébként gyakran jár kivételesen magas IQ-val, a betegségről itt olvashatsz többet).

Fotó: Kelly Wilkinson, Indy Star

Pár évvel később két hét alatt megtanult deriválni és integrálni, elsajátította az algebrát és a geometria tudományát. Nyolc évesen fejezte be a gimnáziumot és most asztrofizikai tárgykörben folytat egyetemi tanulmányokat, valamint idősebb osztálytársait korrepetálja. Legutóbb egy fizetett kutatói állást fogadott el az indianai egyetemtől.

Új magyarázatot keres a világ keletkezésére

Most a világ keletkezését magyarázó leginkább elfogadott elméletet, az ősrobbanást kikezdő teórián dolgozik. Nem tudni, hogyan jutott következtetéseire, de szakértők azt mondják, jók a kérdései. Az egykor Einsteint is diákjának tudó Princeton Egyetem egyik professzora azt mondja, hogy az elmélet, amin Barnett dolgozik, érinti az asztro- és az elméleti fizika legkeményebb kérdéseit. "Aki ezeket meg tudja oldani, Nobel-díj-várományos lesz" - tette hozzá.

Kioktató hangnem a planetáriumban, háromévesen

"Akárhányszor a matekról beszélek valamelyik családtagommal, csak bambán bámulnak rám" - nyilatkozta a fiú, aki ezek szerint nem szüleitől örökölte tehetségét. Persze attól, hogy a matematikához nem értenek, a szülei az elejétől fogva bátorították fiukat. Barnett anyja így emlékezett vissza egy történetre, amikor egy planetáriumban jártak: "Mi csak ültünk a tömegben, és hallgattuk a fickót, aki megkérdezte, hogy tudja-e valaki, hogy a Mars körüli holdak miért krumpli alakúak és nem kerekek. Jacob jelentkezett és azt kérdezte: Bocsánat, de mekkorák a Mars holdjai? Az előadó válasza után Jacob azt felelte: A Mars gravitációja annyira nagy, hogy a holdak nem képesek kerek alakot felvenni saját gravitációs erejük által." Ebben a pillanatban az egész terem a gyerekre meredt, aki ekkor még csak három éves volt.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="322" width="512"><param name="allowFullScreen" value="true"/><param name="AllowScriptAccess" value="always"/><param name="bgcolor" value="#000000"/><param name="flashVars" value="id=24707163&vid=8796685&lang=en-us&intl=us&thumbUrl=http%3A//l.yimg.com/a/i/us/sch/cn/video05/8796685_rnd166552fb_19.jpg&embed=1"/><param name="src" value="http://d.yimg.com/static.video.yahoo.com/yep/YV_YEP.swf?ver=2.2.46"/><param name="flashvars" value="id=24707163&vid=8796685&lang=en-us&intl=us&thumbUrl=http%3A//l.yimg.com/a/i/us/sch/cn/video05/8796685_rnd166552fb_19.jpg&embed=1"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" bgcolor="#000000" flashvars="id=24707163&vid=8796685&lang=en-us&intl=us&thumbUrl=http%3A//l.yimg.com/a/i/us/sch/cn/video05/8796685_rnd166552fb_19.jpg&embed=1" height="322" src="http://d.yimg.com/static.video.yahoo.com/yep/YV_YEP.swf?ver=2.2.46" type="application/x-shockwave-flash" width="512"/></object>

Az interneten cáfolja a relativitáselméletet

Jake anyukája segítségével a YouTube-on osztja meg matematikai és fizikai elgondolásait. Legutóbb Einstein relativitáselméletét elemezte, kifejtve, hogy ő másképp látja a dolgot. "Az elsőszámú észrevételem az, hogy a fénynek is van tömege," mondja. "Nyilvánvaló, hogy az energia másképpen nem őrizhető meg egy fényt kibocsátó rendszerben. Lehet, hogy később megváltozik a véleményem, de jelen pillanatban ezt gondolom.”

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.