Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Maga szerencsétlen, tájékozatlan lúd, ha én magát még egyszer meglátom az erkélyén szenvelegni, akkor én magát a nyílt utcán, a fia szeme láttára összeverem – írja Kosztolányi felesége férje fiatal szeretőjének. Az Örkény Színház a Thália Arizona Stúdiójában mutatta meg a Nyugat című legendás irodalmi folyóirat női arcát.
nőNYUGAT – csupa kis- és csupa nagybetűvel. Mert a legendás irodalmi folyóirat egyszerre volt a legnagyobb koponyák és a legnagyobb nőszomorítók olvasztótégelye. (Persze azért bőven akadtak köztük férfi- és anyaszomorítók is.) Mert akik valamilyen formában valaha is áldozatul estek e különleges kör érzelmi hullámvölgyeinek, egész életükben nem tudtak szabadulni a furcsa varázs alól.
A sok esetben túlmisztifikált Nyugat szerzői persze ugyanolyan gyarló emberek voltak, mint bármelyikünk, ugyanolyan hévvel tudtak szeretni és gyűlölni – ám nekik az is megadatott, hogy szavakba öntsék és sokszor a Nyugat, vagy épp egy verseskötet hasábjain tárják a nyilvánosság elé legbelső érzéseiket.
A női írók előlépnek a homályból
A középiskolai irodalom-tananyagok ugyan kiemelt figyelmet fordítanak egy-két olyan emlékezetes és mindent elsöprő szerelemre, mint például Ady Endre és Brüll Adél (Léda), illetve Ady és Boncza Berta (Csinszka) románca, de az írók és költők körül található feleségeken, szeretőkön kívül alig – vagy csak felszínesen – ejtenek szót az alkotó, Nyugatban publikáló női szerzőkről. (Persze tisztelet a korral haladó tankönyvszerzőknek.)
Az Örkény Színház és a Thália Színház közös, december 9-én bemutatott, nőNYUGAT című előadása ezzel a hozzáállással szakít, de szerencsére nem holmi feminista diadalmenetet kanyarít a nőírók műveiből, hanem férfikollégáikkal – és azok írásaival – elegyíti párbeszédbe őket.
„Ők biztosan nem szeretnék, ha olyan közhelyesen és előítélettel teli féltudással emlékeznénk rájuk, mint ahogyan az az eltelt hatvan évben történt. Joguk van a valósághoz. A valóság pedig mindig izgalmas, bonyolult és felkavaró” – írja az előadás szövegét válogató és szerkesztő Bíró Kriszta, az Örkény színésznője, aki maga is közreműködik a Thália Arizona Stúdiójában bemutatott produkcióban. Bár a „közreműködik” kifejezés cseppet sem illik arra a szenvedélyes, önfeledt játékra, ami a témában láthatóan nyakig merült színművészt jellemzi.
Barátok, szeretők, feleségek, anyák
Az előadás során elhangzó szövegek egyébként döntően a Nyugat első nemzedékének olyan nagyjait varázsolják elénk, mint például Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, vagy éppen Karinthy Frigyes. De személyiségük, gondolataik és vágyaik ezúttal az őket körülvevő nők – ragaszkodó feleségek, kitartó (vagy kitartott) szeretők, barátok, csalfa szerelmek, rajongó fruskák, türelmes anyák – vallomásainak, levélrészleteinek tükrében nyernek értelmet.
Felteszem, Móricz Zsigmondra kevesen gondolnak úgy, mint szenvedélyes szeretőre és félrekacsintgató, a feleségét megvető férjre: legtöbbször csak őszhajú, nagybajszú, kedves bácsiként találkozunk vele a képeken. Pedig volt itt égszakadás-földindulás, legalábbis erre enged következtetnünk az az itt elhangzó néhány részlet, amely az első és a második feleség, a tanár Holics Janka és a színésznő Simonyi Mária kétségbeesett küzdelmeit villantja fel.
Harc a konkurenciával
A két nő közti pengeváltások közül nem hiányozhat Kosztolányiné Harmos Ilona és - a Kosztolányi Dezső utolsó éveiben felbukkant új szerelem - Radákovich Mária harca sem. Utóbbi az utolsó fénysugár volt a komolybeteg Kosztolányi életében, így érthető módon előfordult, hogy felesége levélben fenyegette meg a „szerencsétlen, tájékozatlan ludat” (persze szigorúan magázódva). Bár Lázár Katit mostanában leginkább a Katonában és a Bárka Színházban láthatjuk, nagyon jól tette, hogy ezen előadás erejéig átigazolt az Örkény színésznőiből összeállt, ütős csapathoz: többek közt ő tolmácsolta Harmos Ilona nyomdafestéket nem tűrő szavait.
A rendező, Mácsai Pál hál'istennek nem véste kőbe, hogy egy adott múzsa csak és kizárólag egy adott színésznő hangján szólalhat meg, így külön rácsodálkozhatunk arra is, milyen, amikor a helyenként lélegzetelállító Für Anikó, Bíró Kriszta, vagy éppen Hámori Gabi szűri át magán ugyanazon személy gondolatait. Külön említést érdemel Kerekes Viktória, aki remekül, igazi belevaló „asszonyállatként” oldja meg a legtöbbször rá háruló férfikommentárok tolmácsolását.
Meghitt közelség és fojtott feszültség
A folyamatosan pergő szövegek követését megkönnyítendő két monitoron olvashatjuk az éppen elhangzó mondatok tulajdonosainak nevét. Aki pedig esetleg már nem emlékezne pontosan a középiskolás anyagban taglalt kapcsolatrendszerre (ki kinek a kije), orvoslatképp előzőleg gyorsan átfuthatja a frappánsan összeállított műsorfüzetet.
Az előadás elődjének tekinthető, a Nyugat megalapításának 100. évfordulójára készült Nyugat 2008-1908 című Mácsai-rendezés még az egész Örkény-társulattal számolt, és sokkal kevésbé volt követhető, mint a stúdiószínpad intim terébe helyezett, öt zseniális színésznőre komponált összeállítás. Szalai András finom cimbalomjátéka, egy végtelennek tűnő, vörös pad és meghitt közelség: mindezek csak fokozzák a közönség soraiban kialakuló, egyszerre kellemes és mégis feszült hangulatot.
Az életre szóló szerelmeket elindító első találkozások, az emlékezetes tréfák, vallomások és fájdalmas emlékek mások mellett Kaffka Margitot, Török Sophie-t, Judik Etelt, Böhm Arankát és Litkei-Móricz Erzsébetet (Csibét) idézik elénk. Azokat a nőket, akik így vagy úgy, de befolyásolták a magyar irodalom alakulását, és most újra egy kis figyelmet kérnek. Megérdemlik.
Fotó: Kováts Dániel
