Október 7-től újabb világhírű alkotó „hazatérésének” lehetünk tanúi a Ludwig Múzeumban: Robert Capa után ezúttal ugyanis Munkácsi Márton, azaz Martin Munkácsi fotográfus kerül egykori hazájában az őt megillető helyre. Capa, Moholy-Nagy László vagy éppen André Kertész Munkácsihoz hasonlóan határainkon kívül alkotva vált világhírűvé, róla valahogy mégis sokkal inkább sikerült elfeledkeznünk. Pedig az 1896-ban született alkotó 31 éves koráig Magyarországon tevékenykedett, méghozzá már akkor sem akárhogyan.
„A kiállítás egy olyan művész, fotós, sajtófotós életművét mutatja be, aki alapvetően meghatározta a XX. század vizuális gondolkodásának menetét” – mondta a megnyitót megelőző sajtóbejáráson Bencsik Barnabás, a Ludwig Múzeum igazgatója.
A sokoldalú kalandor, akinek Hitlert is szokatlan ruházatban sikerült lekapnia
Munkácsi (eredeti nevén Mermelstein Márton) 18 évesen kezdte a szakmát, ám nem csak képei, hanem tudósításai is megjelentek, hiszen kezdettől fogva beleásta magát a körülötte zajló történésekbe. Egy alkalommal például tanúja volt egy halálos kimenetelű utcai verekedésnek, majd miután felvételei döntő bizonyítékként szolgáltak a későbbi tárgyaláson, világossá vált, hogy az ő asztala a sajtófotó, a riport.
Sok esetben, ha valaki tud is róla valamit, elsősorban a divatfotó forradalmasítójaként azonosítja, ami igaz ugyan, de korántsem fedi le azt a sokoldalú, szenvedélyes alkotót, aki a mindennapi élet egyszerű történéseit épp olyan precizitással és profizmussal kapta lencsevégre, mint a történelem döntő pillanatait.
Miután többek közt Az Est és a Pesti Napló munkatársaként dolgozott, 1928-ban Berlinbe utazott, ahol nem kisebb lapnál kezdett, mint az akkor heti egymilliós példányszámmal megjelenő Berliner Illustrirte Zeitung (nem Illustrierte, mielőtt még bárki is észrevételezné). Előbbi számára fotózta le például a történelemkönyvekbe Potsdam napjaként bevonult eseményt, amikor Hindenburg átadta Hitlernek a hatalmat. A dolog különlegessége, hogy az általa készített fotókon a diktátor először és utoljára látható zsakettben és cilinderben.
Világjárás és álfényképezőgép
Az utóbbi eset is érzékelteti, hogy mennyire közel volt a tűzhöz: rengeteget utazott, zeppelinen repült Rio de Janeiro-ba, megörökítette a brazil kávéválság tragikus pillanatait, Egyiptomban pedig vágtázó beduinokat fotózott.
A nagy távolságok és a történelmi jelentőségű mozzanatok ellenére az egyszerű, a mindennapi is vonzotta: egy-egy felvétel elkészítése érdekében nem átallt például egy állencsét is beiktatni, amely láthatóan egy másik pontra irányítva elaltatta a ténylegesen (az igazi lencsével) megörökítettek gyanúját.
Ki a szabadba!
Játékossága, újító szelleme a ma is korszakalkotónak számító sportfelvételei mellett kétségtelenül a divatban érvényesült leginkább. A New York-i Harper's Bazaar főszerkesztőnője, Carmel Snow a 30-as évek elején figyelt fel rá, és miután Munkácsi zsidó származású volt, a hatalomátvétel után nem volt maradása Németországban.
1934-ben New Yorkban telepedett le, ahol a Harper's Bazaar égisze alatt a divatfotózás történetében először vitte ki a modelleket a szabadba: képeit a szabadság, a dinamizmus hatotta át. Tengerparton rohanó, fürdőruhás lányok, lobogó haj és a minden egyes fotón átütő, félreismerhetetlen egyéniség: ez volt Munkácsi divatfotóinak a titka. Elsők közt készített felvételeket szokatlan kameraállásokból, fotóit elnézve pedig nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy sok esetben a mai divatfotózás is az általa lefektetett alapokból táplálkozik.
„Think while you shoot”, azaz „Gondolkodj, miközben exponálsz” – fogalmazta meg ars poeticája lényegét a fotóművész (ami egyébként a kiállítás címadó idézete is egyben). Hiszen annak ellenére, hogy fotói nagyon sokszor életörömöt és izgalmas spontaneitást sugárzó pillanatképek, játékossága újságírói pontossággal és magas esztétikai igénnyel párosult – hangsúlyozza F.C. Gundlach fotográfus, kurátor, a kiállítást rendező House of Photography, Deichtorhallen Hamburg alapító igazgatója, aki a '70-es évek óta szenvedélyesen gyűjti a Munkácsi-felvételeket.
Mint kiderült, az itt kiállított 250 fotó 80 %-a vintázs, azaz korabeli, a szerző által készített, aláírt másolat. A kurátor azt is elárulta, hogy kedvence a Bársony Rózsi színésznő groteszk, humoros táncáról készült sorozat, amelynek a darabjai jól érzékeltetik, hogy Munkácsi éppen akkor képes elkapni a pillanatot, amikor a legintenzívebb.
Sztárok lencsevégen
Nincs ez másképp azokon a fotókon sem, amelyek olyan sztárokat vonultatnak fel, mint például a virgoncan lábujjhegyen pózoló Fred Astaire, a testvéreivel összebújó Katharine Hepburn, a hideg, mégis méltóságteljes Marlene Dietrich, vagy a kisfiús mosolyú Louis Armstrong.
Fotóinak az ereje számos utódot indított el a fotográfia útján: Henri Cartier-Bresson, a legendás Magnum fotóügynökség egyik alapítója például egy számára elementáris erejű Munkácsi-fotó láttán döntött úgy, hogy ő is ezzel kezd el foglalkozni – a képen fekete fiúk önfeledten rohannak bele a Tanganyika-tóba. „Hirtelen rádöbbentem, hogy egy fotográfia képes egyetlen pillanatban megragadni az örökkévalóságot” – vallotta.
„Ő volt az első”
Egy másik neves fotós, Richard Avedon egyenesen úgy fogalmaz vele kapcsolatban: „Mindent Munkácsi tanított nekem, anélkül, hogy valaha találkoztunk volna. (...) A boldogságot, az őszinteséget és a nők szeretetét hozta el egy olyan műfajba, amely előtte örömtelen, szeretet nélküli művészet volt. Ő volt az első. Mindenki, aki ma az úgynevezett divat világában él, Munkácsi gyermeke, az ő örököse”.
A sors csúnya fintora, hogy a megérdemelt elismerések és a töretlen népszerűség után az '50-es évekre egyszerűen elfeledték, majd stílusosan egy focimeccs kilátóján, gépével a kezében halt meg. Újrafelfedezése a '90-es évektől zajlik, épp itt az ideje, hogy Hamburg, Berlin, New York, San Francisco és Szentpétervár után szülőhazája is bemutassa ezt a ritka, ebben a formában még sosem látott gyűjteményt. A kiállítás január 9-ig látható, ám addig is rengeteg érdekes program, tárlatvezetés kapcsolódik hozzá.
Fotó: Kováts Dániel
