Zanza!

Bár a kilencedik alkalommal megrendezett Falk Art Fórum egy volt a szeptember 18-án megrendezett rengeteg program közül, nem mondható el, hogy csupán egy lett volna a sok közül. A családias hangulatú galériamustrán találkoztunk drágakövekkel, iskolahímzésekkel és a mindennapok szivárványba öntésével is.

A szeptember 18-i hétvége valami miatt nagyon népszerű volt a rendezvényszervezők körében, hiszen szokatlanul sok eseményt időzítettek erre a két napra. Hogy csak néhányat említsünk: ekkor árasztotta el az Andrássy utat az évadot nyitó színházak garmadája, de a Kulturális Örökség Napjai és az autómentes nap is ott toporgott az ajtóban. Ehhez már csak hab volt a tortán, hogy a Falk Miksa utcában és környékén elterülő galérianegyed is ekkor rendezte meg a Falk Art Fórum – IX. Antik és Modern Művészeti Fesztivált.

Itt barátságosabb a tömeg

A kollektív képzőművészeti banzájra igyekezvén azért elgondolkodtunk, vajon miben is rejlik a Falk Art Fórum és a Műgyűjtők Éjszakája közti különbség. Hiszen mindkettő esetében számtalan galéria rukkol elő új kiállítással, és az esti órákra már egy hatalmas, nyüzsgő méhkasra hasonlít az V. kerület művésznegyede. Aztán rá kellett ébrednünk: a Falk Arton több az olyan „idegen” elem, mint például az ételárus sátrak – akad zalai dödölle, töki pompos és sör is –, és sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a kiállításokon felüli olyan plusz programokra, mint például a zenés megmozdulások.

A Műgyűjtők Éjszakáján olykor akadt olyan galéria, amely sajátkészítésű forralt borral várta a betérőket, ezt a fajta bensőségességet ez esetben a nagyobb kaliberű, hivatásos vendéglátás váltotta fel – ám a dödöllés stand előtt kacskaringózó sort szemlélve ez talán nem is volt olyan rossz döntés.

Az Évadnyitó Színházi Fesztivál után valóságos felüdülést jelentett betérni a Falk Miksa utcába, ahol – ha nem is nagyságrendekkel, de – jóval kevesebb ember fogadott. Bele lehetne bonyolódni olyan fejtegetésekbe, hogy vajon ez a színházba járók és a képzőművészet-kedvelők mennyiségi különbségeire vezethető-e vissza, de egyszerűbb annyit leszögezni, hogy így legalább kulturáltabb körülmények között lehetett élvezni a kiállításokat.

Ez a lányok sorsa

Előzetes terveinkkel ellentétben ismét csak a szimatunkat követtük, így jutottunk el elsőként a Wladis Galéria eklektikájában is bájos tárlatára, amely iskolahímzéseket vonultatott fel. Megtudtuk: az itt látható hímzések keletkezési ideje a XIX. század végétől az első világháborúig terjed, és a datálásban sokszor azért van könnyű dolga az embernek, mert a szorgos készítők általában belehímezték munkájukba a nevüket és az aktuális évszámot is.

A helyenként lélegzetelállító betűsorminták mellett így egészen meglepő dátumokkal is találkozhatunk, és nem utolsó sorban rácsodálkozhatunk, hogy milyen keserves és precíz munkát kellett végezniük ezeknek a lányoknak. (Foltok, stoppolások, plisszék, slingelések, gomblyukazások és azsúrok sorjáznak – hogy csak néhány különleges nevű eljárást említsünk.)

A városi éjszaka lenyomatai

Utunk következő állomása az Artcore Antik és Design, ahol a kiállított tárgyak kellemes párbeszédbe elegyednek a falon látható fotósorozattal. Nem úgy, mint egy korábbi kiállításélményünk során, ahol csak hosszas szemlélődés után tudtunk elvonatkoztatni a falon függő képek és az őket szorosan körülfogó, giccses tárgyak egybefolyásától. Krizsán L. Richárd fotóművész egyszerű alapanyaggal, Budapest emblematikus épületeivel és az éjszaka – többnyire mesterséges – fényeivel operál Prints of moments című kiállításán.

Fotóin a világosság-sötétség kontrasztja és fénypontok hoznak létre egy egészen új, helyenként a nonfiguratív festményekre hajazó képi világot. Bár ez a megnevezés már foglalt, talán a fényfestés lenne a legmegfelelőbb kifejezés az alkotó megoldásaira – de a B55 Kortárs Galériába lépve ugyancsak ez a szó jut az eszébe az embernek, ahogy Soós Nóra festményeit megpillantja.

Színekbe oltott mindennapok

A festőművész nagyszabású, A tapasztalás dalai című tárlata a kiállítás egészét nézve is egészen különleges látványt nyújt, hiszen jellegzetes, rengeteg színt és formát összezsúfoló alkotásai csak úgy világítanak a hófehér falakon. Ráadásul itt nem másról van szó, mint a tapasztalásnak, vagyis a helyenként szürke mindennapoknak a festőművész szemén való átszűréséről. Megjelenik például a játszó gyerekek ártatlan öröme, ezzel együtt az elveszett gyerekkor keserédes emléke, de a felnőttek játéka, a biliárd, és az élet kicsit nehezebb „játéka”, a szerelem és az együttélés is a maga örökös körforgásával.

A fáradt szerelmesek nyitott könyvként hevernek az ágyban, miközben színek, gondolatok, álmok kavarognak körülöttük. Soós Nóra összetéveszthetetlen képi világa első pillantásra talán kaotikusnak tűnhet, egy idő után viszont felfedezni véljük a bonyolult kombinációk mögött rejlő, sokszor egyszerű valóságot. Akárcsak a szeptember 18-i, túlzsúfolt hétvégén: előbb-utóbb mindenki megtalálja a neki szóló pillanatokat, és még csak keresnie sem kell nagyon.

Blogmustra