Fűrésszel végezték ki az ügyvédet: brutális kegyetlenség a tengerparton

Cicero Kr. e. 106. január 3-án született a latiumi Arpinumban, jómódú lovagrendi család sarjaként (a „lovag” az ókori Rómában a gazdag kereskedők, pénzemberek, földbirtokosok osztályát jelentette, akik megengedhették maguknak, hogy lovakat is tartsanak). Apja gondos nevelésének köszönhetően öccsével, Quintusszal együtt a legjobb oktatásban részesült, filozófiát, jogot és szónoklástant tanult, és sok időt töltött Athénban, ahol alaposan megismerte a görög filozófia szerteágazó irányzatait, felnőve pedig az ügyvédi pályára lépett. Alig volt 25 éves, amikor egy vita során legyőzte a korszak legnagyobb szónokának tartott Quintus Hortensius Hortalust, ezzel a diadallal pedig egy csapásra hírnévre tett szert és elindulhatott a politikai pályán.

Egész életében a köztársaság pártján állt, védelmezte a hagyományokat és a szabadságot, ezért gyakran szembekerült a hatalom aktuális gyakorlóival, sokszor pedig a vesztes oldalon végezte. Bravúros, a hallgatóság érzelmeit játszi könnyedséggel manipuláló és hatalmas műveltségét is felhasználó szónoklataiban nem kímélte a korrupt, kapzsi hatalmasságokat, gyakran leplezte le túlkapásaikat. Kr. e. 80-ban beszédet intézett Sulla diktátor ellen, ezért menekülnie kellett Rómából. Száműzetését Hellászban töltötte, ahol még jobban belemélyedt a retorika tudományának elsajátításába. Hazatérte után – a lehető legfiatalabb életkorban, harmincévesen – questorrá választották, és megbízták a szicíliai ügyek intézésével. Ebben a minőségében vádat emelt a korrupt helyi hivatalnok, Verres ellen. Kr. e. 69-ben aedilissé, három évvel később pedig praetorrá választották. Ekkoriban mondta el azt a híres beszédét, mellyel elérte, hogy a Mithridatész pontoszi király elleni háború vezetését Pompeiusra és ne Julius Caesarra bízzák.

Cicero fontos részt vállalt a Catilina által szervezett erőszakos populista összeesküvés szétverésében, amiért megkapta „a haza atyja” megtisztelő titulust, Kr. e. 63-ban pedig az év egyik consuljának választották. Politikai karrierje azonban innentől hanyatlásnak indult: közéleti munkássága során – lovagrendi származása ellenére – végig a konzervatív nemesek, az optimaták pártján állt, akik szembekerültek az első triumvirátus tagjaival, Caesarral, Crassusszal és Pompeiusszal, ezért pozícióik alaposan meggyengültek. Caesarnak és híveinek sikerült elérnie, hogy Cicerót másfél évre száműzzék Rómából, arra hivatkozva, hogy még a Catilina elleni perek idején bírósági ítélet nélkül végeztette ki az összeesküvő politikus egyes híveit. A híres rétornak még a házát is lerombolták, helyére Libertas istennő szentélyét állították fel.

Cicero hazatérése után sem tudta visszaszerezni politikai tekintélyét, ugyanis ismét rossz oldalt választott: a Caesar és Pompeius közötti polgárháborúban az utóbbi mellé állt, így Caesar győzelme a konfliktust eldöntő Kr. e. 48-as pharszaloszi csatában újabb csapást jelentett számára. Egy személyes beszélgetés hatására azonban Caesar megkegyelmezett az általa nagyra becsült Cicerónak, és megengedte neki, hogy uralma alatt Rómában éljen, visszavonultan. Négy évvel később, Caesar meggyilkolása után lépett újra a politika színterére, de ismét rosszul döntött: Octavianus (a későbbi Augustus császár) pártjára állt, és beszédeiben nyíltan kritizálta a vele konfliktusban álló Marcus Antoniust. Hamarosan azonban a két férfi kibékült, és Lepidusszal kiegészülve megalakították a második triumvirátust. Antoniusnak sikerült elfogadtatnia társaival egy halállistát, melyen az őt kritizáló Cicero neve is szerepelt.

Az államférfinak még idejében sikerült elmenekülnie Rómából, de villájához közel, a formiaei tengerparton Kr. e. 43. december 7-én utolérték Antonius katonái, akik válogatott kegyetlenkedésekkel végeztek vele. A hatvanhárom éves rétor fejét lefűrészelték büntetésként a helytelen gondolatokért, nyelvét kivágták a kimondott szavakért, jobb karját pedig levágták a leírt mondatokért. Cicero fejét elrettentésként egy karón közszemlére tették Rómában, a Fórumon, karját a szenátus kapujára függesztették, a nyelvét pedig Antonius feleségének, Fulviának adták ajándékba. Ő sokáig az étkezőasztalon tartotta a nyelvet, egészen addig, míg annyira undorító állapotba nem került, hogy mindenkinek elvette az étvágyát.

Ugyan az utókor főként szónoki képességeiről emlékszik a nevére, Cicero írásban is ragyogó tehetségről és páratlan műveltségről tett tanúbizonyságot: ránk maradt filozófiai, államelméleti munkáiban és leveleiben megszámlálhatatlan bölcsességet hagyott hátra az utókor számára. Filozófusként az agnoszticizmus híve volt: úgy vélte, megállapíthatatlan, hogy az istenek kultuszának öröklött igazságai valóban igazak-e, vagy sem, politikai szempontból viszont fontosnak tartotta, hogy az állam alattvalói vallásosak legyenek, mert csak így lehet megfegyelmezni őket. Több anekdota is fűződik a nevéhez: az egyik szerint Caesar uralkodása alatt a híres szónok találkozott egy követtel, aki Laodikeiából érkezett Rómába, hogy szabadságot kérjen népe számára. „Barátom, ha ezt megszerzed valahogy, adj belőle nekünk, rómaiaknak is egy keveset!” – szólt hozzá Cicero. Egy másik történet szerint a rétor sógornője, Fabia eskü alatt vallotta a cenzorok előtt, hogy negyvenéves, akik persze szkeptikusak voltak ezzel az állítással kapcsolatban. Cicero végül így intézte el a kérdést: „El kell fogadni ezt az állítást, ami minden bizonnyal igaz – hiszen már tizenöt éve ezt állítja.”

A híres szónok-politikus kétszer nősült, először harminc-, majd hatvanéves korában, és magánélete sohasem volt mendemondák tárgya, hiába vádolták azzal ellenfelei, hogy „bort iszik és vizet prédikál”, amikor mások erkölcstelenségéről értekezik: Cicero példás, kikezdhetetlen családi életet élt a régi nemesség erkölcseinek megfelelően. Egyetlen gyermekét, Tulliát nagyon szerette, a lány azonban fiatalon meghalt. Érdekesség, hogy állítólag Cicero találta meg a híres matematikus, Arkhimédész sírját Szicíliában, amit a görögök már elfeledtek, ezért nem tudták megmutatni az utazóknak.

Tegnapi kultbaitünkben a sci-fi műfaj egyik legnagyobbjáról, Isaac Asimovról írtunk születésnapja kapcsán.