Sosem látott rémálom lett az utazásból: így emlékszik vissza a férfi

Mai születésnaposunk a holokausztirodalom egyik alapművének számító A nagy utazás szerzője, a spanyol származású, francia nyelven alkotó Jorge Semprún, aki ma lenne 97 éves.

Jorge Semprún y Maura néven látta meg a napvilágot Madridban 1923. december 10-én, jómódú polgári értelmiségi családban. Mivel apja Santander és Toledo kormányzója, majd Hágába kirendelt diplomata volt, gyerekkorát felváltva töltötte Spanyolországban és Hollandiában, majd a polgárháború és a Spanyol Köztársaság bukása után a család Franciaországba emigrált. Jorge a Sorbonne-on tanult filozófiát, belépett a spanyol kommunista pártba, a német megszállás alatt pedig aktívan részt vett a francia ellenállásban. A Gestapo elfogta és a compiégner-i gyűjtőtáborba, majd onnét a buchenwaldi koncentrációs táborba deportálta. A megszállás alatt és a táborban átélt élményei egész életére kihatottak, műveinek állandó témája lett a háború, az ellenállás, a deportálás, a lágervilág.

Szabadulása után visszatért Párizsba, és az akkor alakult UNESCO munkatársa lett: fordított és tolmácsolt. Mér ekkor elkezdte írni első regényét, A nagy utazást, melyben buchenwaldi élményeit dolgozta fel, mégis majdnem két évtizedet kellett várni, mire megjelent. Erről így fogalmazott: „várnom kell még, előbb el kell felejtenem az utazást, akkor talán el tudom majd mondani”. 1952-ben otthagyta az UNESCO-t és „hivatásos forradalmárnak” állt: a spanyol kommunista párt megbízásából földalatti munkát végzett szülőhazájában, különböző álneveken terjesztette a baloldali eszméket. Később a párt központi bizottságának is tagja lett, idővel azonban – részben az 1956-os magyarországi események és Lukács György életműve hatására – kiábrándult a keményvonalas, szovjetbarát kommunista eszmékből és szembefordult a párt álláspontjával, ami végül a kizárásához vezetett.

A nagy utazás 1963-ban jelent meg, és azonnal világhírt hozott Semprúnnek: rengeteg nyelvre lefordították, elnyerte a Formentor-díjat, és az Ellenállás Irodalmi Díjával is kitüntették. A regény elbeszélője a szerző alteregója, Gérard, egy fiatal értelmiségi, aki egyes szám első személyben, jelen időben meséli el a lágerbe való utazás, a holttestekkel teli marhavagonban töltött négynapos hánykolódás történetét, és ebbe ékelődnek bele a korábbi és a későbbi események. Megelevenedik a főhős gyerekkora, a spanyol polgárháború, a Franciaországba menekülés, majd a párizsi diákévek, az ellenállásban való részvétel és a letartóztatás. Külön idősíkként jelenik meg a Buchenwaldba utazás szemszögéből jövő időnek számító eseménysor, ami kiváltja a regény megírását: Gérard találkozik egy német lánnyal, Sigriddel, aki csak a jelennek él, semmit sem akar vállalni a múlt súlyából, nem tudja, hogy a KZ rövidítés a koncentrációs táborokat jelöli.

A cím dupla értelemmel bír, egyszerre jelenti a valós, fizikai utazást és azt az utat, melyet az emlékezés révén a szerző megtesz a múltba. Semprún modernista prózájában összekeverednek az idősíkok, az emlékezés, a tudat szabad asszociációival elevenednek meg az egykor volt események. Az elbeszélő kísérletet tesz arra, hogy leltározza a múlt tényeit, benyomásait, alakjait, helyrerakja a világ dolgait, önvizsgálattal kutatja, mi segítette az embertelenségek átélésében. Nem véletlenül várt türelmesen két évtizedet, hogy elkészüljön a mű: le kellett ülepednie, helyükre kellett kerülnie a múltnak. „Tudja, mi a legfontosabb, a legszörnyűbb, amit nem lehet megmagyarázni? Az égett hús szaga. Mit lehet kezdeni ezzel az emlékkel? Erre való az irodalom” – mondta később a regényében megörökített szörnyű tapasztalatokról.

Ugyan első regényének sikerét sohasem tudta megismételni, ezt követően is több jelentős művel hívta fel magára a figyelmet. 1965-ben jelent meg A háborúnak vége című forgatókönyve, melyből a francia modern művészfilm meghatározó rendezője, Alain Resnais készített filmet egy évvel később. A spanyol kommunista pártból való kizárásának történetét elevenítette fel Federico Sanchez önéletrajza című művében, mely másik nagy témájával, a nyugati baloldali mozgalmak csődjével, a kommunizmus eszközeinek és módszereinek kudarcával foglalkozik. Idővel még jobban eltávolodott a baloldali eszméktől, az 1968-as csehszlovákiai beavatkozást követően pedig végleg szakított velük. Amikor tudomást szerzett a Szovjetunióban működő Gulag-táborokról, megírta A nagy utazás párdarabjának számító De szép vasárnap! című regényt, ami új szemszögből tekint ugyanazokra az eseményekre.

Az ájulás című regényében szintén más perspektívából szemléli ugyanazokat az éveket, a háború idejét: a vonatból kizuhant főhős egyetlen napra elveszíti emlékezőképességét, fokozatosan kerülnek vissza elméjébe a szavak – de a cselekménynek helyt adó nap másról is nevezetes: aznap dobják le Hirosimára az atombombát. A Ramon Mercader második halála történelmi parabola és kémregény keveréke, líraian keserű leszámolás az októberi forradalom következményével. Egész életművére jellemző A nagy utazásban elkezdett idősík-felbontásos módszer, a múlt, a jelen és jövő bonyolult keveredése, a valóság bonyolultságát érzékeltetni kívánó többrétegűség, illetve a filozófiai kérdésfelvetésből kiinduló szemlélet. Regényei mellett gyakran írt forgatókönyveket: Resnais számára is többször dolgozott, de a politikai krimi atyamestere, Costa-Gavras több filmjének is ő volt a szerzője.

A Franco-rezsim bukása után egy évtizeddel, 1988-ban tért haza Spanyolországba, ahol Felipe Gonzales miniszterelnök meghívására elvállalta a kulturális miniszteri posztot, melyet három évig töltött be, és minisztersége idején a rendszerváltás lázában égő Budapestre is ellátogatott. 1994-ben megkapta a német könyvszakma rangos elismerését, a Békedíjat, majd a Weimar-díjat és sok más rangos elismerést. A Francia Akadémia tagságától visszalépett, ugyanakkor a párizsi Goncourt-akadémia tagja lett. 2006-ban anyanyelvén, spanyolul írta utolsó regényét, a Húsz év, egy napot, melynek magyar fordítását saját maga is elkísérte a budapesti könyvfesztiválra, az esemény díszvendégeként. Az írót 2011. június 7-én párizsi otthonában érte a halál, 87 éves korában.

Tegnapi kultbaitünkben az angol irodalom vizeire eveztünk: John Miltont, az Elveszett paradicsom szerzőjét mutattuk be.