Brutálisan megkínozták a börtönben az egyik rabot: ez történt a zárkán

Stefan Zweig 1881. november 28-án született Bécsben, osztrák nagypolgári család gyermekeként. A család anyagi helyzetének köszönhetően Stefan a legjobb iskolákat végezhette, a bécsi és a berlini egyetemen filozófiát, germanisztikát és romanisztikát tanult, 1904-ben Hippolyte Taine filozófiájából írta doktori disszertációját. Eredetileg költőnek készült, egyetemi évei alatt versei jelentek meg és műfordításokat is közölt: Verlaine, Baudelaire és mások műveit ültette át németre. Első verseskötete Ezüstös húrok címmel 1901-ben látott napvilágot, majd három évvel később debütáló novelláskötete is megjelent (Erika Ewald szerelme). Költeményein elsősorban a francia impresszionizmus hatása érződik, míg elbeszélései az Arthur Schnitzler-féle pszichoanalitikus prózával mutatnak rokonságot.

Zweig igazi nagypolgári életet élt, és családja vagyonának köszönhetően teljes anyagi függetlenséget élvezett. Az egyetem elvégzése után bejárta a világot: eljutott Európa legtöbb országába, Amerikába, Indiába, Észak-Afrikába, útjai során fontos irodalmi alakokkal, művészekkel ismerkedett meg, akikkel hosszas levelezést folytatott. Közéjük tartozott a legnagyobb belga költő, Émile Verhaeren, illetve Romain Rolland, a francia békeharcos-humanista író, akinek életéről és munkásságáról 1921-ben könyvet jelentetett meg. Az első világháború kitörésekor önként jelentkezett katonának, de alkalmatlannak találták, így a honvédelmi minisztérium archívumában kapott munkát, ahol pedig Rilkével dolgozott együtt.

Rolland hatása alatt Zweig is a pacifista, háborúellenes nézetek felé fordult, 1917-ben írt Jeremiás című drámája ezt az állásfoglalását tükrözi. A darab miatt azonban átmenetileg emigrációba kényszerült, ezalatt Zürichben csatlakozott egy értelmiségi csoporthoz, amely a háború befejezéséért és az igazságos békéért szállt síkra. Hazatérése után Salzburgban telepedett le, otthona igazi kulturális központ lett, az európai humanista művész-értelmiség találkozóhelye. Zweig vehemensen harcolt a nacionalizmus és az egyre inkább erőre kapó szélsőjobboldali mozgalmak térnyerése ellen.

Ekkoriban főként esszéket és tanulmányokat írt: Csillagórák című tanulmánykötetében az európai történelem tizenkét sorsfordító pillanatáról rajzolt drámai képet, A világ építőmesterei címmel pedig háromrészes könyvsorozatot jelentetett meg a legfontosabb írókról, filozófusokról. A Három mester Balzac, Dosztojevszkij és Dickens életművével foglalkozik, a Küzdelem a démonnal Hölderlint, Kleistet és Nietzschét mutatja be, a Saját életének három költője pedig Casanova, Tolsztoj és Stendhal munkásságát elemzi. További kötetei jelentek meg például Marie Antoinette és Stuart Mária életéről.

Legjobb novellái szintén az 1920-as években születtek: Ámok című elbeszélése egy alkoholista orvos tragikus szerelmi történetét, a konvencionális előítéletek kényszere alatt önkívületig fokozódó szerelmi szenvedélyt ábrázolja, az Epizód a Genfi-tavon a háborútól megcsömörlött egyszerű parasztember hazavágyódását, akaraterejét jeleníti meg, az Égő titokban egy magányos kamasz harcol anyja és annak szeretője ellen. 1931-ben megjelent elbeszélése, A változás mámora afféle osztrák Bonnie és Clyde történet, főhőse egy postáskisasszony, akit Amerikából hazatért nagynénje meghív pár napra egy elegáns svájci nyaralóhelyre – a lány ekkor döbben rá a társadalmi igazságtalanságokra és orosz hadifogságból hazatért szeretőjével együtt végzetes lépésre szánja el magát. A szerző szándékosan nyitva hagyja a cselekményt, nem ad befejezést: az olvasónak kell eldöntenie, a gazdagság vagy a börtön vár-e a két főhősre, akik úgy gondolják, jogos jussukat kérik számon a világon.

Zweig az irodalom és a színház mellett más művészeti ágakkal is szívesen barátkozott: több filmforgatókönyvet írt például, tervezett egy filmet a Panama-csatorna körüli tőzsdebotrányról, mely első amerikai látogatása alatt nagy hatással volt rá. A ’30-as évek derekán egy amerikai filmstúdió képviselői New Yorkból utaztak el hozzá, hogy a forgatókönyveiről tárgyaljanak, Zweig azonban annyira csalódott, hogy ezután örökre elzárkózott a mozi világától. A zene szintén fontos szerepet töltött be hősünk életében, több neves zeneszerzővel, köztük Richard Strauss-szal dolgozott együtt librettókon. Zweiggel való együttműködése okozta Strauss kegyvesztettségét a náci rezsimben: miután kinevezték a Birodalmi Zenei Tanács elnökévé, megtiltották neki, hogy zsidó művészekkel dolgozzon együtt, ő azonban titokban továbbra is megbízásokat adott az írónak. Mikor levelei – melyekben nem rejtette véka alá véleményét a nácikról – nyilvánosságra kerültek, Strausst azonnal elbocsátották pozíciójából.

A náci hatalomátvételt követően Zweig egyre inkább az Ausztriát is fenyegető hitleri rezsim célkeresztjébe került. 1933-ban került a mozikba az Égő titok filmváltozata, melynek címe okot adott a Reichstag felgyújtásán való gúnyolódásra, ezért Josef Goebbels propagandaminiszter betiltotta a filmet, az író műveit pedig eltávolították a könyvesboltokból a Német Birodalom területén. A következő évben Zweig otthagyta szülőhazáját és Angliába emigrált, később felvette a brit állampolgárságot, és Londonban írta meg egyetlen, késői regényét is, a Nyugtalan szívet. 1938-ban elvált első feleségétől, Friderike Mariától, és elvette lengyel származású szerelmét, Charlotte Altmannt.

A második világháború kitörése és London bombázása miatt új hazáját is kénytelen volt elhagyni, és feleségével New Yorkon, Paraguayon és Argentínán keresztül eljutott Brazíliába. A hosszú utazás alatt írta utolsó, egyben legismertebb elbeszélését, a posztumusz megjelent Sakknovellát. A nácizmus embertelensége elleni tiltakozásként írt történet egy New Yorkból Dél-Amerikába tartó személyszállító gőzösön játszódik, ahol a fiatal, világhírű sakkbajnokot kihívja játszani egy teljesen ismeretlen, de bravúrosan sakkozó idegen. A férfi visszaemlékezéséből kiderült, hogy osztrák ügyvéd, akit a Gestapo letartóztatott és kínvallatásnak vetett alá, és a fogságban – hogy szellemileg friss maradhasson – egy, a vallatóktól elcsent sakkjátszmákat elemző könyvet olvasott újra és újra, így tanulta meg a játék stratégiáját.

Zweig londoni és brazíliai száműzetésében sem tudta feledni szülőhazáját – miközben Ausztriában a nácik sárba tiporták a nevét, írásait betiltották, könyveit elégették, ő továbbra is az osztrák kultúra képviselőjeként, a humanizmus és a klasszikus polgári eszmények nevében lépett fel. Ezt a felfogást tükrözik A tegnap világa címmel megírt visszaemlékezései, melyekben színes, sokoldalú képet fest a korabeli Ausztria kulturális és társadalmi életéről, a pályatársakról, a Ferenc József-i „boldog békeidőkről”, a technikai és társadalmi haladás vívmányairól, és egyben önvizsgálatot végez: a humanista európai polgár próbálja megfejteni, vajon mi mehetett tönkre, hol hibázott az emberiség, hogy a gonosz jutott hatalomra. Azt boncolgatja, mekkora volt az írástudók felelőssége a világ elborulásában, mit tehettek volna, hogy a két világégést megakadályozzák.

Hitler előrenyomulásának és győzelmeinek hírére Zweigen egyre mélyebb kétségbeesés lett úrrá, az öngyilkosságot tervezte és méreggel töltött fiolát hordott magánál. Szándékát végül 1942. február 22-én tett követte: a hatvanéves író feleségével együtt vetett véget életének a brazíliai Petropolisban. Utolsó lakhelyén múzeumot hoztak létre, mely nemcsak Zweig életét és munkásságát mutatja be, de több olyan művészre, tudósra és értelmiségire is emlékezik, akik a második világháború alatt emigrációra kényszerültek.

Tegnapi kultbaitünkben a 27-esek klubjának egyik tagjáról, a legendás gitárosról, Jimi Hendrixről emlékeztünk meg.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.