Lementek az Adriára, gyerekük született, hónapokra kint ragadt a család

Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse a második honalapítóként is tisztelt IV. Béla, aki a tatárjárás idején a mongol sereg elől családjával Dalmáciába menekült, itt született lánya, a későbbi Árpád-házi Szent Margit, 1242 januárjában. Amikor hónapokkal később, 1242 tavaszán Batu kán serege váratlanul visszavonult, Béla is visszatérhetett országába, hogy nekikezdjen a háború okozta pusztítás helyreállításának.

1235. október 13-án koronázták másodszorra Magyarország királyává IV. Bélát, aki apja, II. András halálával megkezdhette önálló uralkodását. A „második honalapítóként” tisztelt király számára rögös út vezetett a trónhoz.

Béla 1206. november 29-én született II. András és Merániai Gertrudis gyermekeként, másfél évvel apja trónra lépése után. Öt gyermekből másodikként – legidősebb fiúként, Szent Erzsébet bátyjaként – látta meg a napvilágot. Hétéves volt, amikor édesanyját a szeme láttára gyilkolták meg az összeesküvő országnagyok a pilisi erdőben. A gyengekezű uralkodó ugyanis tömegesen ajándékozta el az ország földállományának kétharmadát jelentő királyi birtokokat, ezért a nemesség jelentős részében már régóta forrtak az indulatok András ellen. (Ezt írta meg Katona József Bánk bán című drámájában.)

Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?

Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.

Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.

Habár Béla még csak gyerek volt, hamarosan a hatalmi harcok kellős közepén találta magát. Az „ellenzéki” nemesség elérte, hogy még apja életében, 1214-ben királlyá koronázzák a fiút. Ezzel egy Andrással szembeni, az ifjú trónörökös köré épült hatalmi központot kívántak létrehozni. Béla hatalma jelentősen nőtt a következő években, 1220-ban András Dalmácia és Horvátország urává tette a fiát, és ugyanebben az évben megköttetett Béla esküvője is a bizánci császár lányával, Laszkarisz Máriával. A párnak nyolc lánya és két fia született. András később a hercegséget Erdélybe helyeztette át, félt ugyanis tőle, hogy a nemesség az Árpád-korban komoly hagyományokkal rendelkező dukátus intézményét kihasználva venné fel ellene a harcot – mint tette korábban ő maga bátyja, Imre ellen. Apa és fia között fokozatosan megromlott a viszony, a felcseperedő Béla egyre nyíltabban szállt szembe András politikájával.

II. András 1235 szeptemberében meghalt, így Béla hosszú várakozás után végre egyeduralkodóként léphetett trónra. Október 13-án Székesfehérváron másodszorra is megkoronázta őt az esztergomi érsek. Intézkedéseivel azonnal kinyilvánította, hogy radikálisan szakít apja politikájával. Felülvizsgálta és visszavonta a birtokadományokat, apja harmadik feleségét elüldözte, bizalmi emberét, Dénes nádort megvakíttatta. Szimbolikus intézkedésként megtiltotta, hogy a jelenlétében bárki leüljön, a bárók székeit kivitette a királyi tanácsból, majd elégettette őket. Behívta a pogány kunokat az országba, hogy a magyar nemességtől független fegyveres erő álljon rendelkezésére abban az esetben, ha a mongol hordák – mint Julianus barát hírül hozta – megtámadnák a Kárpát-medencét. A nomád kunok életmódja azonban súlyos feszültséget gerjesztett Magyarországon.

András kegyeltjei nem nézték jó szemmel a fordulatot. A belső feszültségek egyre nőttek, az ország a polgárháború szélén állt. Ekkor azonban egy jóval fenyegetőbb külső ellenséggel kellett szembenéznie a magyaroknak: az ország nem készült fel megfelelően az 1241 tavaszán beözönlő mongol hordák támadására. Néhány elégedetlen nemes meggyilkolta Kötöny kun vezért, ezért a nomád csapatok kivonultak, és Bélának – akit a nyugati monarchiák lényegében a sorsára hagytak – egyedül, saját seregével kellett szembenéznie Batu kán hadaival. A végzetes muhi csatában április 11-én a mongolok elsöprő győzelmet arattak, csak a szerencsén múlott, hogy a király el tudott menekülni. Béla először Bécsbe ment és Babenberg Frigyes osztrák hercegtől kért segítséget, Frigyes azonban kifosztotta őt, majd arra kényszerítette, hogy több nyugati vármegyéről lemondjon az osztrák hercegség javára.

A megszégyenült király Klisszában, majd az Adriai-tenger partján álló Trau várában (ma a Horvátországban található Trogir) keresett menedéket, és csak azután tért haza, hogy Batu seregei (feltehetően az esedékes nagykánválasztás miatt) kivonultak Magyarországról. Dalmáciai tartózkodása alatt született Béla lánya, Margit, akit a király Istennek ajánlott fel, ha megszabadítja az országot a tatároktól. Hazatérve az uralkodó nekilátott a megtépázott, feldúlt ország helyreállításának. Egyes becslések szerint az ország népessége 15 százalékát elveszítette, ami akkoriban 300-400 ezer főt jelentett.

A korábbi évek és a tatárjárás tapasztalataiból tanulva Béla visszafogottabb politikát kezdett folytatni. Hajlandó volt birtokokat eladományozni, cserébe viszont kővárak építésére kötelezte a földesurakat, egy esetleges újabb mongol támadásra való felkészülés gyanánt. Ő maga is jó példával járt elöl a várépítésben. Politikája meghozta gyümölcsét – harminc év alatt a korábbi tizenhétről több mint százra nőtt az erődítmények száma Magyarországon: ezek között volt Budavár, illetve a Mária királyné hozományából épített Visegrád.

IV. Béla ábrázolása a Képes Krónikában
IV. Béla ábrázolása a Képes Krónikában

A király a városok újjáépítésére és fejlesztésére is rengeteg pénzt és energiát áldozott. Jelentősen növekedett a kereskedelem, a vámokból származó bevételből pedig az uralkodó jócskán pótolhatta a fejlesztésre költött összegeket. Az elpusztult lakosság pótlására külföldi telepeseket hívott be az országba. Szerződést kötött a johannita lovagrenddel: a lovagok területeket kaptak, cserébe kővárakat kellett építeniük, benépesíteniük a számukra adományozott országrészeket és lovagokat küldeniük a király szolgálatába. A johanniták azonban nem tartották meg az ígéreteiket, ezért Béla idő előtt felbontotta a szerződést. A király néhány év alatt a porig rombolt, megsemmisülés szélére sodródott országból virágzó, gazdag államot hozott létre, ezért tekinti az utókor „a második honalapítónak”.

A tatárok után Bélának Frigyessel kellett háborút folytatnia. Az osztrák herceg már 1242-ben hadjáratot indított Pozsony meghódítására, igyekezete azonban kudarcba fulladt. Frigyes 1246 júniusában vereséget mért a magyarokra a Lajta menti csatában, azonban a küzdelemben életét vesztette, ezzel kihalt a Babenberg-dinasztia. A következő években Béla és Premsyl Ottokár cseh király harcolt egymással a Babenberg-birtokok megszerzéséért. A küzdelem patthelyzettel ért véget, a két uralkodó megegyezett egymással a területek felosztásában. A Béla fia, István herceg által kormányzott stájer területek azonban fellázadtak a magyar uralom ellen, Ottokár pedig kihasználva a helyzetet, egészen az Adriáig terjesztette ki uralmát. A küzdelem 1260-ban a magyarok kudarcával ért véget: a cseh király a Morva folyónál döntő vereséget mért Béla seregére.

A külpolitikai viszályok után belpolitikai harcokkal kellett szembenéznie az uralkodónak. Stájerország elvesztése után Béla az erdélyi hercegséget adományozta oda fiának, cserébe neki kellett megszerveznie a határ védelmét, melyet elsősorban a be nem telepített kunok fenyegettek. István azonban elégedetlen volt, és szerette volna minél jobban kiterjeszteni hatalmát. Elérte, hogy apja egészen a Duna vonaláig megnagyobbítsa felségterületét és felvette az „ifjabb király” (iuinior rex) címet. Béla nem nézte jó szemmel fia önállósodási kísérletét, ezért 1264-ben rajtaütésszerűen megtámadta Istvánt. A meglepetés erejével sikerült győzelmet aratnia fia várai felett, és túszul ejtenie a trónörökös feleségét és gyermekét. István azonban nem adta fel a küzdelmet, szövetségeseivel megerősítette seregét és megfordította a küzdelmet. A következő évben Isaszegnél diadalt aratott apja felett, így Béla kénytelen volt visszaadni Istvánnak a teljes keleti országrészt.

A belháború végén apa és fia és látszólag kibékült egymással, konfliktusuk azonban az uralkodó haláláig megmaradt. Béla a halálos ágyán korábbi legádázabb ellensége, Premysl Ottokár oltalmába ajánlotta feleségét, Anna lányát és híveit. Az egyik legjelentősebb magyar király 1270. május 3-án hunyt el, hatvanhárom éves korában. Az esztergomi ferencesek templomában temették el családjával. Utódja, a trónörökösként hálátlan és hatalomvágyó, királyként azonban tehetséges uralkodónak és kiváló szervezőnek bizonyult V. István mindössze két évet ült a trónon.

Tegnapi kultbaitünkben a különleges képi világot alkotó festőről, Gulácsy Lajosról írtunk.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.