Mai kattintásvadászat-paródiánk főszereplője Gulácsy Lajos.
A magyar festészet egyik legkülönlegesebb alakja volt Gulácsy Lajos, aki a modern világ fejetlensége elől egy saját maga által megálmodott fantáziavilágba, Na’Conxipánba menekült (melynek még a nyelvét is megalkotta). Évtizedeken át küzdött a skizofréniával, miközben létrehozta egyedülálló életművét.
Gulácsy Lajos Kálmán néven született Budapesten, 1882. október 12-én. Dzsentricsaládból származott, apja, id. Gulácsy Lajos elvesztette nagyberegi főmérnöki állását, a fővárosba költözve a MÁV napidíjas mérnökeként tartotta el a családját. Az ifjabb Gulácsy képzőművészi tehetsége már korán megmutatkozott. Apja pártolta a fiú művészi ambícióit, igyekezett egyfajta zseniség-tudatot elültetni benne, amit azzal is hangsúlyozott, hogy különleges ruhákba öltöztette őt. Gulácsy felnőttként is gyakran jelmezeket vett fel, így akart különbözni a többi embertől. Zsarnoki természetű, bigott katolikus édesanyja, Jolán nem támogatta sem a festészet iránti vonzalmát, sem más extravaganciáit. Uralkodni vágyott a fiú felett, ezért elkényeztette őt – Gulácsy szélsőségesen szerette anyját, ugyanakkor folyamatosan menekült is előle.
Még gimnazista volt, mikor A szerénység laka című festményét kiállította a Műcsarnok. 1900-ban a Mintarajziskolában Balló Ede tanítványa lett. Firenzében, Rómában és Párizsban is képezte magát, tudását mégis javarészben autodidakta módon sajátította el. 1902-től szerepeltek képei a Nemzeti Szalon és a Műcsarnok tárlatain. 1907-ben Márffy Ödönnel közös kiállítása volt az Uránia galériában, a következő évben elnyerte a négyezer koronával járó Ferenc József-díjat és részt vett a londoni nemzetközi kiállításon. Képei gyakran szerepeltek a MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) tárlatain. Jó ismeretséget ápolt a Holnap íróközösség tagjaival, köztük Ady Endrével és Juhász Gyulával, akik segítették és pártfogolták művészetét.
Rendszeresen járt külföldi tanulmányutakon – részben az anyai „szeretet” elől menekülve –, évente több hónapra Itáliába látogatott. Nagy hatással volt művészetére az olasz kisvárosok világa és a múlt nagy itáliai mesterei (például Botticelli, Giotto). Elvarázsolta őt a múlt, a reneszánsz, a barokk és a rokokó világa, szívesen barangolt a letűnt idők romjai között, a középkort idéző olasz kisvárosokban visszaálmodta magát a régmúltba. Saját korában idegennek érezte magát. Gulácsy korai munkásságára a korszakban jelentős preraffaelita mozgalom és a szimbolikus szecesszió gyakorolt hatást. Olajfestményei nosztalgikus, varázsos hangulatot árasztanak. Olykor karneváli jeleneteket ábrázolt (A hídon furcsa tarka csoport vonul keresztül, Menüett), máskor a táj dominál, az emberek csupán mellékszereplők (Görögkert, Régi kert). Számos önarcképet festett, melyeken különböző jelmezekben ábrázolta saját magát (Önarckép szerzetesruhában, Abbés önarckép, Kalapos önarckép).
A színházi világban is sikert aratott, 1905-ben a Thália Társaság számára Alma Tadera A láthatatlan kormányos című darabjához, 1912-ben az Új Színpad számára August Stringberg Hattyúvár című színművéhez tervezett díszleteket és jelmezeket. Grafikusként szintén jelentős életművet hagyott hátra. Nagyobb munkáihoz gyakran készített grafikus formában vázlatokat, innen származik kiváló kompozícióteremtő képessége.
A különc Gulácsyt gyakran gúnyosan fogadták a társaságokban. Mint önarcképeinek címéből is kitűnik, kedvenc jelmezei közé tartoztak a különféle papi öltözetek. Juhász Gyula egy ízben kitalálta, hogy környezetük megtréfálására „főtisztelendő úrnak” szólítja barátját, sőt, egy fogadósnak még azt is beadta, hogy Gulácsy maga a makói püspök. „Lajoska” egyik kedvenc játékának számított a „firenzei temetés”. A „menet” egyik résztvevőjét kikiáltották „halottnak”, a kezébe keresztet tettek, a többiek pedig gyertyával a kézben kísérték őt „utolsó útjára”. Gulácsy rendezte az „előadást” és mindig ő alakította a papot – valóságos transzban és szertartásosan vezette a temetést. A menet a Kispipa vendéglő különszobájába vonult, és miután lezajlott a „temetés”, a résztvevők nekiültek a bőséges étel- és italkínálat elfogyasztásának.
Gulácsy különc jelleme, előnytelen külseje – „Angyali lélek egy szatír testében...”, mondta barátjáról Juhász Gyula – és az anyjához fűződő egészségtelen kötődés is közrejátszott benne, hogy sohasem sikerült bensőségesebb viszonyt kialakítania a nőkkel. Képeiből és írásaiból egyértelműen kitűnik, mennyire vágyott a nők iránt, ugyanakkor ambivalens viszony fűzte a szexualitáshoz. Olykor maga a szexuális aktus is megjelent festményein, máskor a teljes aszexualitásba menekült. Az általa teremtett fantáziavilágban, Na’Conxipanban „csak a legutolsó ember rabjai ily aljas ösztönnek”.
Idővel kialakította saját festői stílusát és eltávolodott a korszakban divatos iskoláktól és ábrázolási módoktól. Későbbi munkássága már a szürrealizmust előlegezi meg. A századfordulón kezdte el Na’Conxpian világának kidolgozását. A képzeletbeli ország történetét újra és újra továbbköltötte, több novellát is írt a témában, megalkotta sajátságos nyelvét és annak szótárát. Fokozatosan visszavonult a saját maga által alkotott világba, elfordult az egyre aggasztóbb hírekkel szolgáló külső valóságtól. Festményein furcsa ruhájú emberek bizarr tájakon, különös épületek között jelennek meg, az ábrázolt jeleneteknek semmi közük a valósághoz. A színek és a vonalak dominálnak a képeken, melyek hangulata teljesen egyedi, álomszerű, a tájak gyakran különös asszociációkat jelentítenek meg. A címek jól kifejezik a festmények „témáját” és viszonyukat a valósághoz: Cökxpon, Corso Na’Conxipanban, A Na’Conxipani polgármester, Sétálók Na’Conxipanban, Na’Conxpianban hull a hó.
Gulácsy emellett nagyon szeretett torz, bolondos alakokat ábrázolni, erre jó példa a Bohóc, szájában szegfűvel, A bolond és a katona vagy A mulatt férfi és a szoborfehér nő című műve. A púpos vénkisasszony régi emlékeit meséli Herbertnek című képe, melyen két öreg, fehér parókás alak kavargatja a kávéját, 2007-ben rekordáron, 120 millió forintért kelt el egy árverésen. Szintén híres Gulácsy-festmény a rózsaszínben-narancsban játszó Az ópiumszívó álma, melyen gombák, egy halfarkú figura és különös, rizsporos parókás viselő túlvilági alakok láthatók.
A festő mentális egészsége fokozatosan romlott, a családi körülmények és a külvilág aggasztó hírei miatt a korábban vidám természetű Gulácsy egyre inkább a lelki traumába süllyedt. Idővel a skizofrénia tünetei kezdtek jelentkezni nála. Huszonként éves volt, mikor tudatosult benne egy családi „ügylet”, melyet korábban eltitkoltak előle. Apja előző házasságából származó két lányát öccséhez (a festő nagybátyjához) küldte Beregszászra, az örökbefogadás fejében pedig lemondott a kislányok elhunyt anyja után járó örökségről, ezzel szegényítette el magát. A két lányról kiderült, hogy diftériában szenvednek, mellyel megfertőzték nevelőszüleik két gyermekét, akik bele is haltak a betegségbe. Emiatt véglegesen megromlott a viszony Gulácsy apja és nagybátyja között.
Az első világháború kirobbanásának híre Velencében érte Gulácsyt, ez volt a végső lökés, mely az elmebajba taszította őt. Álom a háborúról című képe érzékelteti döbbenetét. Gyakran viselkedett zavartan, paranoiásan, öngyilkosságot is megkísérelt. Hazaköltözése után felváltva élt az édesanyjánál és az elmegyógyintézetben, ahonnan ki-be járkált. 1917-ben végleg beutalták a Lipótmezőre. 1918-ban részt vett Kassák Lajos Ma című folyóiratának kiállításán, de nem csatlakozott semmilyen mozgalomhoz, csupán közösségre vágyott. 1922-ben az Ernst Múzeum gyűjteményes kiállítást rendezett számára, barátja, Juhász Gyula az alkalomból megrázó verset írt Gulácsyhoz. Ekkoriban azonban elmebaja már meggátolta benne, hogy akár csak ideiglenesen is, visszatérjen a civil életbe. Továbbra is folyamatosan festett, 1924-ig, amikor megvakult, ez véget vetett művészi pályájának. 1932. február 21-én, negyvenkilenc éves korában a Lipótmezőn érte a halál. Sírja a Farkasréti temetőben található.
Gulácsy művei ma magángyűjteményekben, illetve állami múzeumokban vannak. A Magyar Nemzeti Galéria, a székesfehérvári Deák Gyűjtemény, a pécsi Janus Pannonius Múzeum és a miskolci Hermann Ottó Múzeum is őriz tőle festményeket. Számos emlékkiállítást és gyűjteményes kiállítást rendeztek képeiből, többek között 1966-ban Székesfehérváron, 1986-ban Kecskeméten és Szekszárdon, és 2008-ban a budapesti KOGART Házban.
Tegnapi kultbaitünkben a 20. századi francia polihisztort, Jean Cocteau-t idéztük meg.
