Jorge Luis Borges az argentin irodalom egyik legnagyobb alakja, akit a mágikus realizmus atyjaként emlegetnek az irodalmárok. Költőként, íróként, esszéistaként és filozófusként is jelentőset alkotott.
Jorge Francisco Isidoro Luis Borges Acevedo néven született Buenos Airesben, 1899. augusztus 24-én. Értelmiségi családból származott. Édesapja, akinek felmenői között angolok is voltak, ügyvéd és pszichológiatanár volt, édesanyja, egy büszke katona- és szabadságharcos család sarja, fordítóként dolgozott. A család nem sokkal fiuk születése után a főváros külső, északi negyedébe, Palermóba költözött, mely akkoriban még rossz hírű környékként volt ismert. A városrész sokszínű, eleven légköre, az ott keringő történetek, legendák nagy hatással voltak a későbbi író-költőre. Szülei hatalmas könyvtára és a házhoz tartozó, labirintusszerű kert szintén meghatározó élmény volt Borges számára – húgával, Norah-val és képzeletbeli barátaikkal naphosszat bóklásztak a roskadozó polcok között és a fövenyútvesztőben. Nem véletlen, hogy a könyvtár és a kert fontos, állandó motívuma lett a borgesi életműnek.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A családban egyszerre beszéltek spanyolul és angolul, a kis Jorge kétnyelvűként nőtt fel és önállóan, az Encyclopaedia Britannicából tanult olvasni. Hatévesen már falta a könyveket, kedvenc olvasmányai közé tartoztak Cervantes, Mark Twain, Edgar Allen Poe művei és az Ezeregyéjszaka. Gyerekkorától írónak készült, szülei lelkesen támogatták ambícióit. Kilencévesen lefordította spanyolra Oscar Wilde A boldog herceg című meséjét. Verseket írt, fő inspirációja a hagyományos argentin népi líra, a gauchók (csikósok) költészete volt, de később belátta, hogy versei nem sikerültek túl jól. Tizenöt éves volt, amikor apja, fokozatosan romló látása miatt idejekorán nyugdíjba ment, és családjával együtt Svájcba költözött, hogy egy genfi klinikán kezeltethesse magát. Jorge itt végezte a középiskolát: megtanult franciául, németül és latinul is, és felfedezte a szimbolista költészetet, mely megváltoztatta a világképét. Ettől fogva már Verlaine, Rimbaud, Mallarmé, illetve az amerikai Walt Whitman hatása alatt írta verseit.
A család 1919-ben Spanyolországba költözött, ahol Borges csatlakozott az ultraista mozgalom fiatal íróihoz, költőihez. Verseket és esszéket írt, de később megsemmisítette őket. Két évvel később a család visszatért Buenos Airesbe. Borges ettől kezdve rendszeresen publikált verseket különböző folyóiratokba, ő maga is alapított több irodalmi lapot. 1923-ban megjelent első verseskötete, Buenos Aires-i láz címmel. San Martín füzet (1929) című kötete – amely címét Borges írógépének márkája után kapta – második helyezett lett egy rangos pályázaton, és a díjból megvette a teljes Encyclopaedia Britannicát, mely hosszú évekig elengedhetetlen „munkatársa” lett. Fokozatosan eltávolodott az ultraistáktól és egyre inkább a metafizikai problémák felé fordult. Idővel a költészetet is elhagyta: rájött, hogy inkább a próza nyelvén tudja kifejezni az őt érdeklő témákat, gondolatokat.
1933–34-ben jelent meg a Crítica folyóirat hasábjain A becstelenség egyetemes története című novellasorozata. Itt talált rá Borges igazán saját nyelvére: a valóság a misztikummal és a szürrealista fikcióval keveredik, az írások a konkrét valóságtól elvonatkoztatva egy tisztán szellemi közegben mozognak. Az irodalmárok később ezt a ciklust kiáltották ki a mágikus realizmus nyitányának. Ez a stílusirányzat később meghatározóvá vált a dél-amerikai irodalomban, de világszerte követőkre talált. 1937-ben a család nehéz anyagi helyzetbe került, ezért Borgesnek a helyi könyvtárban kellett munkát vállalnia. Feladata egyszerű kategorizálás volt, amit gyorsan elvégzett, a maradék időben pedig klasszikusokat olvasott, Virginia Woolf és William Faulkner műveit fordította. A következő évben imádott édesapja meghalt, Borges pedig karácsony éjjelén fejsérülést szenvedett – beverte a fejét egy frissen festett ablakszárnyba – és súlyos vérmérgezést kapott. Hetekig élet és halál között lebegett, gyógyulása után viszont óriási erővel és kreativitással vetette bele magát a munkába.
Ezekben az években írta legjobb elbeszéléseit, melyekben a szerteágazó képzelet, a fantasztikum keveredik a metafizikai jellegű, érdekfeszítő és kreatív eszmefuttatásokkal. Bábeli könyvtár című novellája egy szabályos alakú, véget nem érő emeletekből álló könyvtárat vizionál, ahol az összes létező betűt és karaktert összekeverve, végtelen mennyiségű variáció lehetőségét felhasználva őriznek ugyanolyan terjedelmű és alakú könyveket, melyekben megtalálható a világ összes kimondott és kimondatlan, leírt és még nem leírt gondolata. Kortárs esszéisták, elemzők ma az internettel hozzák összefüggésbe Borges nyolcvan éve kigondolt fantasztikus ötletét. Számos írásában, novellájában nyúlt a misztikumhoz, a bűnügyi regények világához, mely persze inkább csak kiindulásként szolgált számára. H. Bustos Domecq álnéven, írótársával, Adolfo Bioy Casaresszel közösen azonban több detektívregényt is alkotott. Érdekesség, hogy Borges írt egy verset Az első magyar költőhöz címmel, mely bármelyik nép ősi költőjéhez szólhatna, mégis az – általa nem ismert – magyar irodalmat szólítja meg benne.
Álnéven politikai cikkeket, esszéket is írt. Amikor 1946-ban Juan Perónt elnökké választották, a peronizmussal szemben kritikus Borgest elbocsátották könyvtárosi állásából. Felkínálták neki, hogy legyen a piacok baromfi- és nyúlfelügyelője, de ő visszautasította a lehetőséget és inkább lektorálásból élt, emellett irodalmi és filozófia előadásokat tartott Argentína-szerte és Uruguayban. Műveit cenzúra sújtotta ebben az időben, családját is gyakran érték inzultusok – anyját és húgát egy ízben letartóztatták egy tüntetésen való részvételük miatt. 1950-ben megválasztották az Argentin Írószövetség elnökének: a gyűléseket mindig úgy indították, hogy irodalomról kezdtek beszélgetni, majd amikor a bent ülő rendőrök elunták a dolgot és távoztak vagy elaludtak, áttértek a politikára. Perón bukása után, 1955-ben Borges megkapta álmai munkáját: a Nemzeti Könyvtár igazgatójává nevezték ki. Ekkorra már szinte alig látott: apjától örökölt szembetegsége miatt már a ’20-as évektől folyamatosan műtétekre, kezelésekre járt, de a hályog fokozatosan terjedt és gyengítette a látását. Mint mondta: „Isten fejedelmi iróniájáról beszélek, aki 800 ezer könyvet adott nekem, s hozzá homályt is.”
Az ’50-es évek második felétől vált világszerte elismert szerzővé. Több rangos elismerést is elnyert, 1961-ben Samuel Beckett-tel együtt kapta meg a rangos Formentor-díjat. Sokat utazott, amerikai és európai egyetemeken is tartott vendégelőadásokat. Többször jelölték irodalmi Nobel-díjra, mégsem kapta meg soha. A mellőzés oka valószínűleg politikai volt: a Svéd Királyi Akadémia döntnökei nem nézték jó szemmel, hogy Borges elfogadott egy díjat, melyet a chilei diktátor, Augusto Pinochet adományozott neki. Ismerősei beszámolója szerint az írót sokáig gyötörte, hogy nem kapta meg a legrangosabb irodalmi elismerést, évekig epekedve vágyott a Nobel-díjra – ezt persze ő maga letagadta.
Borges 68 évesen házasodott meg először: családja döbbenetére fiatalkori szerelmét, Elsa Astete Millant vette el, aki annak idején kikosarazta őt. Negyven évvel később az immár özvegy nő és a szinte teljesen vak író között érdekházasság köttetett: a megállapodás szerint Elsa ápolta és gondozta férjét, míg az anyagi biztonságot nyújtott számára. A házasság mégsem bizonyult jó ötletnek: a pár folyamatosan veszekedett, az elbeszélések szerint pokollá tették egymás életét, és három évvel később el is váltak. Néhány évvel később Borges megismerkedett a német–japán származású María Kodamával, aki titkárnője, személyi asszisztense, majd idővel élettársa lett. 1973-ban lemondott könyvtári állásáról, ettől kezdve az írásnak szentelte minden idejét. Kései műveiben (A Teremtő, Képzelt lények könyve) már szinte teljesen elmosta a próza és a líra közötti határvonalat. A Kongresszus című novellája egy titkos társaságról szól, amelynek tagjai egy hatalmas világlexikon létrehozásán fáradoznak – ebben később a Wikipédia előképét sejtették meg az elemzők.
Borges élete alkonyán is a világot járta, sokfelé tartott előadásokat. 1985-ben Maríával Genfbe költöztek és a következő áprilisban összeházasodtak. A házasság azonban alig fél évig tartott csak: Borges 1986. június 14-én, 87 éves korában májrákban elhunyt.
Az irodalomban, illetve a filozófiában betöltött szerepe miatt Borgest máig a 20. század jelentős gondolkodói között tartják számon, hazájában nemzeti ikonként tisztelik. A „latin-amerikai bumm”, a mágikus realizmus nagy szerzői – köztük Gabriel García Márquez és Mario Vargas Llosa – példaképükként, szellemi elődjükként tekintettek rá. Umberto Eco – akinek munkásságára szintén jelentős hatást gyakorolt a borgesi életmű – róla mintázta A rózsa neve vak könyvtárosa, Jorge alakját.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Tegnapi kultbaitünkben az angol film egyik kultikus figurájáról, Guy Ritchie-ről írtunk:
