Lőfegyverrel támadt a helyi oligarchára a férfi: O. Richárd köreihez tartozhat

Sir Walter Scott a brit romantika egyik legfontosabb szerzője, akinek történelmi regényeit színpadon és filmen is sokszor élvezhette a közönség. A skótok nemzeti kiválósága költőként indult, és már negyvenéves elmúlt, amikor regényírásba fogott.

Edinburgh-ben született 1771. augusztus 15-én. Skót nemesi család sarja, édesapja, id. Walter Scott ügyvédként praktizált. A család legkisebb, kilencedik gyermeke volt, nyolc testvére közül hat nem érte meg a felnőttkort. Kétévesen betegség támadta meg, minek következtében jobb lábára lebénult. Gyerekkorát többnyire vidéken, gyógyfürdőkben és szanatóriumokban töltötte, de a kezeléseknek köszönhetően később újra rendesen tudott járni. Egészségi állapota miatt csak nyolcévesen kezdte az iskolát, de már kis korában folyamatosan olvasott, falta a lovagregényeket, verseket, útleírásokat. Kiváló memóriája volt, gyakran elkápráztatta a rokonokat, barátokat azzal, hogy hosszú verseket mondott el emlékezetből. Apja nyomdokaiba lépve az Edinburgh-i Egyetem jogi karára iratkozott be. Diplomája megszerzése után ügyvédként praktizált szülővárosában. Megnősült, egy gazdag család örökösnőjét, Charlotte Carpentert vette el, és három gyermekük született.

Irodalmi pályáját versfordításokkal kezdte, többek között Goethe és Schiller műveit ültette át angolra. Érdeklődése ezután a balladák felé fordult, 1799-ben megjelent egy skót népballada-gyűjteménye. Verseiben főként népi és történelmi témákat dolgozott fel, amivel népszerűvé vált. A tó hölgye című elbeszélő költeménye (1810) nyolc hónap alatt huszonötezer példányban kelt el. Mégis felhagyott a költészettel: megjelent ugyanis a színen Lord Byron, akinek zseniális költeményeivel – vélte Scott – nem tudott versenyezni. Inkább a regényírás felé fordult. Negyvenhárom éves volt, amikor megjelent első regénye, az 1745-ös Skóciában kitört jakobita felkelés idején játszódó Waverley. A mű azonnal elsöprő kritikai és közönségsikerre talált, és megalapozta Scott prózaírói hírnevét. A Waverley-t huszonhét további regény követte.

A fellelkesült Scott ontotta magából a műveket, megteremtve a modern történelmi regény műfaját. Könyveiben feldolgozta az angol középkort és a skót történelmet, a függetlenségi küzdelmektől az Angliával való egyesülésig. Később kilépett a brit szigetekről, és az európai történelemmel kezdett foglalkozni. Nem a nagy történelmi alakokat, hanem az átlagembereket tette meg főszereplőnek, akik tetteikkel emelkednek a hősök sorába. A valóban élt alakok gyakran csak a történetek peremén jelennek meg. Kiválóan ismerte a regényeiben megelevenedő letűnt korokat, páratlan leíró tehetséggel ragadta meg az egyes korszakok öltözködését, szokásait, használati tárgyait. Míg korábban a történelmi regények írói számára egyáltalán nem volt szempont a hitelesség, Scott ezt nagyon fontosnak tartotta. Munkássága a romantika és a realizmus szerzőire egyaránt hatást gyakorolt, Jókai Mór és Balzac is sokat tanult Scott írói technikáiból.

Legismertebb regényei között szerepel a Rob Roy (1818) és az Ivanhoe (1820). Az előbbi a hírhedt skót felföldi bandita és jakobita vezér, Rob Roy MacGregor alakja köré építi cselekményét, az utóbbi hőse pedig a nemes lelkű Ivanhoe lovag, Oroszlánszívű Richárd király hű alattvalója, aki a király távollétében uralkodó, zsarnoki János herceg ellen harcol. A romantikus, kalandokkal és szerelemmel teli 12. századi történetben a lovagi erények, a gyengék és elesettek védelmezése, a kitartó szerelem, a bátorság és az önzetlenség mellett teszi le voksát a szerző. Az Ivanhoe mellékalakjaként bukkan fel az egyik leghíresebb angol középkori hős, Robin Hood. A Puritánok utódai (1816) Scott legrészletesebb történelmi víziója, mely a skót presbiteriánusok zendülését meséli el. A skót felföldön játszódó A lammermoori nász (1819) volt az ihletője Gaetano Donizetti híres operájának, a Lammermoori Luciának. A Quentin Durwald (1823) a 15. századi Franciaországban játszódik, hőse egy Skóciából Franciahonba szakadt bátor vitéz, aki bekapcsolódik XI. Lajos király és Merész Károly burgundiai herceg viszályába.

Scott hamar jelentős vagyonra tett szert regényeiből. 1811-ben birtokot vásárolt a dél-skóciai Melrose mellett, és Clarteyhole-nak (skót nyelvjárásban: „piszkos lyuk”) keresztelte el. A birtokon található házát – amit a Melrose-ból menekülő egykori szerzetesek emlékére Abbotsfordnak nevezett el – folyamatosan bővítette és csinosította, kész palotát csináltatott belőle, melyben igazi várúrként uralkodott. Lenyűgöző lakóhelyén Scott kilencezer kötetet számláló könyvgyűjteményt őrzött, a falakat értékes festmények díszítették, a ház tele volt történelmi relikviákkal, fegyverekkel, páncélokkal, régi bútorokkal. A palotához mintegy ezer hold földbirtok tartozott. Az Abbotsford ház volt az egyik első épület Skóciában, ahol gázvilágítást használtak – a felszabaduló füst állítólag nagyban hozzájárult az író későbbi gyenge egészségéhez. Ma Scott egykori háza Skócia egyik legtöbbet látogatott turistalátványosságának számít.

1818-ban Scott bárói rangot kapott, hamarosan azonban súlyos anyagi gondokkal kellett szembenéznie. Az angliai bankválság következtében könyvkiadója – melyen keresztül saját műveit forgalmazta – 1825-ben csődbe ment, 114 ezer font tartozást hagyva az íróra. A következő évben meghalt a felesége, Charlotte, és ez szintén nagy csapásként érte az írót. Az óriási ház és birtok fenntartási költségei is egyre jobban megviselték, és innentől kezdve azért dolgozott, hogy hitelezőit kifizethesse. Lázas tempóban írt, megjelentette például Napóleon kilenckötetes életrajzát. Egészsége azonban folyamatosan gyengült, egyre kevésbé bírta a megerőltető munkát. 1831-ben egy földközi-tengeri utazás során Nápolyban szélütés érte és lebénult. Birtokán, Abbotsfordban érte a halál, 1832. szeptember 21-én. Földi maradványait nem messze otthonától, a dryburgh-i apátságban helyezték örök nyugalomra.

Walter Scott nemcsak a skótok nagy nemzeti írójának számít, de máig rendkívül népszerű szerző, akinek műveit gyakran adaptálták színpadra és mozivászonra. Csak a legismertebbeket említve: az 1952-es Ivanhoe-ban Robert Taylor és a fiatal Liz Taylor játszották a főszerepet. A híres lovagtörténetből 1958–59-ben 39 részes angol tévésorozat készült, melynek címszerepét a későbbi Angyal és James Bond, Roger Moore alakította. Az izgalmas kalandsorozat hamar népszerű lett a felnőttek és a gyerekek körében egyaránt, és idehaza is sokakat ültetett a képernyők elé a televíziózás hőskorában. 1982-ben nagyszabású tévéfilmben dolgozták fel újra a történetet, többek között James Mason és Sam Neill főszereplésével. A Rob Royt 1953-ban a Disney stúdió adaptálta élő szereplős mozifilmként, tévésorozat formájában 1961-ben és 1977-ben is feldolgozták a regényt, 1995-ben pedig Liam Neeson bújt a skót hős szerepébe. A Quentin Durwaldból a franciák készítettek sorozatot 1971-ben.

Tegnapi kultbaitünkben Wim Wendersről, a Berlin fölött az ég rendezőjéről írtunk születésnapja apropóján.