Nero Claudius Caesar Augustus Germanicus 37. december 15-én született, mind apai, mind anyai ágról előkelő patrícius családban. Ősei között számos consul és más előkelőség található, anyai oldalon Marcus Antoniushoz és Augustushoz is rokoni szálak fűzték. Féktelen és erkölcstelen életet élő apját Tiberius császár idején csalással, gyilkossággal és vérfertőzéssel vádolták, de végül megmenekült, és vízkórságban halt meg, amikor fia hároméves volt. Anyját, Agrippinát száműzték Rómából, ezért Nerót nagynénje, Domita Lepida nevelte. Miután Claudius császár feleségül vette Lepida lányát, Messalinát, Agrippina visszatérhetett, és befolyásos szereplőjévé vált az udvari életnek. Igazi intrikusként az asszony megmérgezte Messalinát, majd hozzáment a császárhoz és elérte, hogy Claudius az ő fiát, Nerót nevezze meg utódjául. Miután biztosítva volt az út a trónhoz, Agrippina Claudiust is eltette láb alól – mérges gombát etetett vele –, így 54. október 13-án a tizenhét éves Nero császár megkezdhette uralkodását Rómában.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Nero uralkodásának első éveiben a császár helyett anyja, illetve nevelője és tanácsadója, Seneca kormányzott. Ez az időszak viszonylag békés és nyugodt volt, de nem tartott sokáig. Nero egyre jobban eltávolodott az anyjától, mert nem nézte jó szemmel hataloméhségét és erőszakosságát. Tanácsadói javaslatára végül meggyilkoltatta – de nem volt könnyű dolga, Agrippina három merényletkísérletet is túlélt, még azt is, amikor egy elsüllyesztendő hajóra tették –, majd mostohatestvérét, Britannicust is, akit anyja pártfogolt és Nero legfőbb riválisának számított. Így végre, nagykorúvá érvén megkezdhette tényleges uralkodását. Hamarosan kényszerből elvett feleségével, Claudia Octaviával is végzett, és elvette új szeretőjét, a szép, de romlott és gonosz Poppaea Sabinát. Nero vele sem bánt jobban: az elbeszélések szerint egyszer dühében hasba rúgta a terhes asszonyt, aki nem sokkal később gyermekével együtt meghalt. Nero ezután ismét megnősült, harmadik felesége, Statilia Messalina – különös módon – túlélte a császárt.
Kezdetben Nero visszafogottan és bölcsen kormányzott. Elutasította az aranyszobrot, melyet felajánlottak számára, inkább apjának állíttatott egyet. 64-ben azonban minden megváltozott: fény derült rá, hogy számos szenátor és befolyásos udvari tisztségviselő összeesküvést szőtt ellene. A császár módszeresen üldözni kezdte a politikai elitet – az összeesküvésbe belekeveredő Senecát is száműzte –, egymást érték a véres megtorlások. Sokszor úgy próbálta pótolni a császári kincstár egyre jobban fogyó pénzét, hogy felségsértés vádjával perbe fogta a patríciusokat és elkoboztatta a vagyonukat. Nero az előkelő rétegek helyett inkább a köznép szeretetét próbálta elnyerni: cirkuszi játékokat rendezett, és növelte a kiosztott ingyenétel mennyiségét.
A császár gyerekkora óta rajongott a művészetekért, egész életében jobban vágyott a művészi, mint az uralkodói elismerésre. Szívesen produkálta magát közönség előtt, saját verseit és énekeit adta elő. A nép természetesen kötelezően tapsolt és éljenzett, így Nero azt hihette, valóban rajonganak érte, és sütkérezhetett népszerűsége fényében. Ez csak még jobban feltüzelte művészi ambícióit. Suetonius – kicsit valószínűleg túlzó – elbeszélése szerint egy alkalommal a császár ötezer ifjút hívott, hogy hallgassák meg előadását. A színházat bezárták, senki sem távozhatott a nézőtérről, még a mellékhelyiségbe sem mehetett el, miközben a császár szavalt. Több várandós asszony a nézőtéren adott életet gyermekének, miközben a közönség átszellemülten hallgatta az előadást. Nero hasonlóan „diadalmaskodott” a sportversenyekben, főként az akkoriban népszerű fogathajtásban. Volt, hogy egyedül indult a futamon, mégis győztesként ünnepelték.
64-ben tűzvész dúlta fel Rómát: hat napig pusztított és a város kétharmadát megsemmisítette. A Nero uralkodásával kapcsolatos leghíresebb legenda – mely szerint maga a császár gyújtatta fel a várost, így próbált ihletet meríteni a lángoló Trójáról szóló hőskölteményéhez – valószínűleg teljesen légből kapott, a történetírók szüleménye. Színes, de valószínűtlen elem az a Suetoniustól származó anekdota is, hogy a császár az erkélyén hegedülve, tétlenül nézte a lángok pusztítását. Valójában éppen Nero reformálta meg a városi tűzoltóságot, a tűzvész után pedig téglából épült házak felhúzását rendelte el. A pusztítás legfőbb oka ugyanis az volt, hogy a faszerkezetű épületek könnyen lángra kaphattak. A nagyszabású építkezések láttán az arisztokrácia megvádolta Nerót: azért gyújtatta fel a várost, hogy helyet csináljon új luxuspalotái számára. A pletyka terjedt a nép körében, a császár pedig bűnbakot keresett, hogy elterelje magáról a gyanút. A keresztényeket vádolta meg a város felgyújtásával, elrendelte a letartóztatásukat és szisztematikus likvidálásukat, megkezdődött az első nagy keresztényüldözési hullám. A történetírók szerint a császári erők különös kegyetlenséggel végeztek a Krisztus-hívőkkel: vadállatokkal marcangoltatták szét őket cirkuszi játékokon, és nyilvánosan keresztre feszítették őket. A Nero-féle keresztényüldözésnek esett áldozatul Szent Péter apostol is.
Uralkodásának utolsó éveiben Nero még jobban szembekerült az arisztokráciával, egyre paranoiásabb és narcisztikusabb lett, sorban végeztette ki azokat, akikre rávetült az ellene való szervezkedés gyanúja. Egykori nevelőjét, Senecát öngyilkosságra kényszerítette. A később császárrá lett hadvezért, Vespasianust állítólag azért akarta meggyilkoltatni, mert elaludt egyik szavalása közben. A férfi életét az mentette meg, hogy végül Nero őt és öccsét, Titust küldte a Júdea tartománybeli lázadások leverésére. A császár úgy döntött, hogy feleségül veszi az általa kivégeztetett Sulla özvegyét, Antoniát, az asszony azonban nemet mondott, ezért Nero őt is a halálba küldte. Suetonius szerint a császár szexuális étvágya fékezhetetlen volt, Vesta-szüzeket erőszakolt meg, és még anyjával is vérfertőző kapcsolatot tartott fent. Az bizonyos, hogy Nerónak három felesége mellett két férje is volt. Az elsőről, egy Pythagoras nevű férfiról szinte semmit sem tudni. A második egy Sporus nevű tizenéves rabszolga volt, aki állítólag annyira hasonlított Poppaeára, hogy Nero úgy döntött, feleségül veszi. Megnövesztette a fiú haját, kasztráltatta, majd kinevezte császárnénak.
A császár ellen összeesküvés szerveződött a birodalom provinciáiban. 68 tavaszán Hispánia kormányzója, Servius Sulpicius Galba császárrá nevezte ki magát és Róma ellen vonult, hogy megdöntse a nép ellenségének kikiáltott Nero uralmát. Galba közeledtének hírére legbizalmasabb emberei is elpártoltak a bukott császártól, palotaforradalom robbant ki ellene. Felbátorodva a hírek hallatán, a senatus anyagyilkosság vádjával halálra ítélte Nerót. A császár június 8-án menekülőre fogta, de másnap úgy döntött, inkább saját kezével vet véget életének. Cassius Dio történetíró szerint mielőtt leszúrta volna magát, így kiáltott fel: „Mekkora művész vész oda velem!”. Suetonius szerint azonban Nero a földön fekve megpillantott egy elfogására érkezett centuriót. Azt gondolván, hogy a katona a segítségére sietett, utolsó szavaival így szólt hozzá: „Ez aztán a hűség!”. Nero elhunytával kihalt a Julius–Claudius-dinasztia, mely az első öt császárt adta Rómának. A császár halála után viharos időszak köszöntött a birodalomra, egy év leforgása alatt négy császár váltotta egymást a trónon.
Nero alakja számtalanszor megjelent a művészetekben, irodalomban és filmben egyaránt. Életéről a legtöbbet a római történetírók, Tacitus, Suetonius, Cassius Dio tollából tudunk, akik a császárt a lehető legrosszabb fényben, megtestesült gonoszként ábrázolták, valószínűleg kissé túlozva. Ennek köszönhetően alakja a véres zsarnok archetípusa lett. Geoffrey Chaucer és Boccaccio is írt Neróról, és Kosztolányi Dezső is történelmi regényt szánt alakjának (Nero, a véres költő). A modern irodalomban minden bizonnyal Henryk Sienkiewicz Nobel-díjas lengyel író regénye, a Quo vadis? tartalmazza a legnépszerűbb Nero-ábrázolást. A történet a keresztényüldözést a középpontjába állítva mutatja be a véres kezű császárt és korát. A regényből készült 1951-es hollywoodi filmváltozatban Peter Ustinov játszotta Nerót, akit alakításáért Oscar-díjra jelöltek. Frappáns szójátékként egy népszerű CD/DVD-író program is kölcsönvette az egykori császár nevét: a „Nero Burning Rom” utalás a „Burning Rome”, vagyis „lángoló Róma” szókapcsolatra.
Lemaradtál a tegnapi kultúraadagról? Innen pótolhatod:
