IV. Iván orosz cár nem véletlenül kapta a Rettegett (régiesen: Rettenetes) előnevet. Kiváló államszervezői képességei mellett őrültségéről és hihetetlen kegyetlenkedéseiről volt híres. 1530. augusztus 25-én született, a legenda szerint már világra jöttét baljós előjelek kísérték: születése pillanatában a Kremlbe villám csapott, ő pedig két foggal látta meg a napvilágot. Háromévesen, édesapja, III. Vaszilij moszkvai nagyfejedelem halála után névleg megörökölte a címet, és habár később részt vett az államügyek intézésében, a fejedelemséget valójában az egymással rivalizáló orosz nemesi (bojár-) családok irányították. Iván tizenhét évesen ezt megelégelte, és bizánci hagyomány szerint, a történelemben először, minden oroszok cárjává koronáztatta magát.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Negyvenéves uralkodása alatt Iván folyamatos bel- és külharcokat vívott. Sokat csatázott az országba betörő tatárok ellen, az 1550-es években elfoglalta a törököktől a Kazáni és Asztraháni Kánságot, ezzel birodalmát Kelet-Európa legerősebb hatalmává tette. Az országon belül igyekezett megtörni a bojárok hatalmát és rendezni az egyház vitás kérdéseit, újjászervezte a közigazgatást, és az első állandó orosz hadsereget is ő alapította. Iván korai sikereihez hozzájárult családi boldogsága. Első feleségét, Anasztázia Romanovnát a legenda szerint ezerötszáz hajadon közül választotta ki. Különösen a nő nyugodt, harmonikus természete nyerte el a cár tetszését, ami ugye épp ellentétben állt az ő vad, indulatos jellemvonásaival. Anasztázia azonban 1560-ban, rejtélyes higanymérgezés következtében meghalt. Halála óriási csapást jelentett a cár számára, akinek ekkor kezdett igazán elborulni az elméje. Ezt követően még hétszer házasodott – ami abban a korban hallatlan volt, és sokak szemében Isten elleni véteknek tűnt. Feleségei közül csak kettő élte túl őt.
A cáron elharapódzó paranoia egész országlására kihatott. Az üldözési mániától szenvedő Iván a saját alattvalóitól igyekezett megvédeni magát, ezért óriási vérengzéseket rendezett: 1570-ben például Novgorod városában 70 ezer polgárt mészároltatott le. Később egy vita hevében meggyilkolta saját fiát, Iván herceget és az ő terhes feleségét is, ezzel saját dinasztiájának jövőjét pusztította el. Eközben az ország helyzete is egyre rosszabbra fordult: Iván hosszan tartó, hiábavaló háborút viselt a Baltikum birtoklásáért, Oroszországban éhínség pusztított, Moszkva 1871-ben lángok martalékává vált. A rettegett cár végül negyvenévi uralkodás után, 1584-ben hunyt el: váratlanul, egy sakkjátszma közben vesztette életét.
Iván cár megítélése igencsak ambivalens. Egyesek uralkodásának korai szakaszában mutatott politikai és katonai zsenijét emelik ki, amivel igazi nagyhatalommá tette hazáját. A cár emellett komoly műveltséggel rendelkezett, és elkötelezett híve volt, hogy Oroszországban meghonosítsa az európai kultúrát. Nyomdát alapított, hatalmas könyvtárat tartott fenn, és ő építtette a moszkvai Boldog Vazul-székesegyházat. Politikai írásokat, imádságokat és egyházi énekeket is alkotott, szókincse változatosabb volt, mint a korszak legtöbb orosz irodalmi szerzőjéé.
Ezeknek a sikereknek, illetve az Iván halálát követő zavaros időszaknak köszönhető, hogy a nép ajkán sokkal pozitívabb színben maradt fenn a cár emlékezete, mint ahogyan a kortársak szemlélték őt. Az orosz folklórban „a nép barátjaként” lett ismert, aki szembeszállt a kizsákmányoló bojárokkal. A mesékben az igazságos Iván cár, a mi Mátyás királyunkhoz hasonlóan, álruhában járja birodalmát, közben összebarátkozik az egyszerű emberekkel, akiket sokkal többre tart a semmirekellő nemeseknél. Az egyik legismertebb történetben az álruhás cár egy tolvaj segédjének szegődik. Amikor azt javasolja újdonsült barátjának, hogy rabolják ki a cári kincstárat, az így felel: „Világéletemben tolvaj voltam, de a cárt sohasem lopnám meg!”.
A máig tartó népszerűséget mi sem bizonyítja jobban, mint hogy néhány éve egyesek a cár szentté avatását kérték. A pravoszláv egyház azonban nem adta áldását a dologra, mondván, a cár rengeteg egyházi személyt gyilkoltatott meg, köztük a szentként tisztelt Filip metropolitát. Ettől függetlenül sokan sokan kvázi szentként tisztelik Ivánt: Oroszországban máig rengeteg helyen fellelhetők a cár képmásáról született ikonok. Szintén híres ábrázolás Ilja Repin 1885-ben született festménye, a Rettegett Iván megöli a fiát, melyet a moszkvai Tretyakov Képtárban őriznek.
Az Iván-kultusz különösen erős volt a sztálini korszakban. Ekkoriban készült Szergej Eizenstein monumentális filmeposza, a Rettegett Iván. Ezt eredetileg háromrészesre tervezte a rendező, az első film 1944-es bemutatóját követően azonban Sztálin betiltotta a második részt – állítólag saját magát vélte felismerni a zsarnok cár alakjában –, így azt 1958-ban, tíz évvel Eizenstein halála után mutatták csak be. Előtte leállították a harmadik rész forgatását, de a Rettegett Iván még így, csonka formájában is a szovjet filmművészet egyik csúcsteljesítménye.
Ha tetszett ez a kultbait-sztori, olvasd el a tegnapit is:
