Mi van, ha csak évek múltán nyer bizonyságot?
Döbbenetes, de a texasi Talon Medical Limited high-tech cég alelnöke szerint évente mintegy 28 000 csecsemőt cserélnek el a kórházakban. Egyesek szerint nyolc esetből legalább egyszer nem a saját újszülöttjeik kerülnek az újdonsült anyákhoz, míg mások úgy vélik, ez a szám akár duplaekkora is lehet.
Sokszor még azelőtt észreveszik a hibát, hogy a szülők hazatérnének a gyermekükkel, azonban nagyjából ezerből egyszer végleg más családhoz kerülnek a csecsemők. Sokszor csak évekkel később vagy egyáltalán nem derül fény a cserére. Gondoljunk bele, mi mit tennénk, ha azzal szembesülnénk, hogy annak a kicsinek, akit eddig neveltünk, valójában nem is mi vagyunk a vér szerinti szülei! Folytatnánk az életet tovább, mintha mi se történt volna, vagy megkeresnénk azt a családot, ahol a mi gyermekünk nevelkedik?
Hasonló dilemmával szembesül Pedro Almodóvar legújabb filmje, a Párhuzamos anyák főhőse is. A cselekmény központjában két egyedülálló nő, Janis (Penélope Cruz) és Ana (Milena Smit) áll, akik közös kórterembe kerülnek, és ugyanazon a napon adnak életet gyerekeiknek. Kiderül, hogy egyikük várandóssága sem volt tervezett. Ennek ellenére Janis boldog, hogy anya lehet, a kamaszkorú Ana azonban traumaként éli meg. A két nő között szoros kötelék alakul ki, és a kórházból való távozás után is kapcsolatban maradnak – nem is sejtve, hogy kislányaikat elcserélték.
Sok esetben az életben, ahogy a filmben is, a hibához a körültekintés hiánya vezet: a kórházi dolgozók vagy éppen az édesanyák nem ellenőrzik a csecsemő karszalagjára írt nevet. Ez történt például egy Oroszországban élő nővel a 2000-es évek végén, aki egy véletlennek köszönhetően fedezte fel, hogy kisebbik gyereke emlékbe eltett kórházi karszalagján nem az ő fia neve áll. Az anya a bírósághoz fordult, ahol úgy határoztak, hogy a gyerekeknek jogukban áll a saját családjukban nevelkedni, és kötelezte a szülőket a gyerekek visszacserélésére. A bíróság döntése jogi szempontból logikusnak hangzik, mégis felmerül a kérdés, hogy a csere okozta lelki károk vajon helyre hozhatók-e valaha.
Erre hivatkozva követelt hárommillió eurós kártérítést az a 19 éves spanyol nő, aki megtudta, hogy – miután a születése után összecserélték a kórházban egy másik újszülöttel – az, akit korábban nagyanyjának hitt, nem fűzi vérségi kötelék.
Spanyolországban kiemelten érzékeny téma a gyerekek családjuktól való elkeveredése. A XX. század első felében Francisco Franco tábornok rezsimje alatt gyerekek ezreit távolították el a polgárháború utáni megtorlás elől menekülő, bebörtönzött, vagy kivégzett szülők családjaiból. Egyes tudósok szerint több mint 30 000 gyerekről beszélhetünk, akik francoista gondozóotthonokba vagy rendszerszimpatizáns családokhoz kerültek, ahol új személyazonosságot kaptak, és úgy nőttek fel, hogy szinte semmilyen információjuk nem volt vér szerinti szüleikről.
A fentiek tükrében talán nem véletlen, hogy az elcserélt gyerekek mellett a spanyol polgárháború is fontos eleme Pedro Almodóvar új filmjének, a Párhuzamos anyáknak. Az Oscar-díjas rendező legújabb filmje, melyre csak az anyaság Don Quijotéjaként hivatkozik, a velencei filmfesztiválon mutatkozott be a nagyközönségnek, ahol nyitófilmként vetítették, és ahol Penélope Cruz a legjobb színésznőnek járó elismerést vehette át a filmben nyújtott alakításáért. Az alkotópárosnak immáron ez a nyolcadik közös munkája, melyre a rendező több mint két évtizede készül. A Párhuzamos anyák január 27-étől látható a magyar mozikba.
