Vitatkozva, egyetértve, nevetve, bosszankodva, fogjuk kiválasztani a Libri irodalmi díj nyertesét

Olvasási idő kb. 8 perc
pr3

Divany.hu: Összesen tíz könyv került a Libri irodalmi díj tízes, szűkített listájára. Hogy kerültek kiválogatásra a kötetek?

Beck Zoli: A Libri számukra meghatározó véleményvezéreket kért fel -vannak közöttük filmrendezők, színészek, újságírók, irodalmárok, kritikusok, tévészerkesztők műsorvezetők, egyszóval sokféle ember,- akik megjelölték a maguk kedvenceit a 2016-os évből. Ahogy összeállt ez a lista, egy egyszerű statisztika alapján kiderült, melyik a leginkább kedvelt tíz. A zsűri feladata, hogy ezt a tízet végigolvassa: néhánnyal nyilván találkoztunk már, néhánnyal még nem.

Divany.hu: A Libri szempontrendszere alapján dolgoztok?

Beck Zoli: Nincs szempontrendszerünk, és nem is akartuk, hogy legyen. Leül ez az öt ember, együtt töltünk egy napot és elmeséljük egymásnak az olvasmányélményeinket. Április végéig olvasunk, májusban ülünk majd össze, és azt hiszem ott olykor vitatkozunk, olykor egyetértünk, olykor nevetünk, és lehet, hogy olykor bosszankodunk majd. Ha mindenki elmeséli a benyomásait a könyvekkel kapcsolatban, össze fog állni bennünk a kép arról, hogy melyik az, amelyik a leginkább tetszett mindannyiunknak. És az lesz az egyik díjazott.

Divany.hu: És a másik?

Beck Zoli: Amit különösen szeretek a Libri kezdeményezésében, hogy van egy másik díj is, amit a közönség szavaz meg ugyanebből a tízes merítésből: és az ő díjuk ugyanannyit ér, mint a miénk. Nem arról van szó, hogy a zsűri tekintélyelvűen kisajátítja a jogot arra, hogy megmondja, melyik volt a legjobb könyv 2016-ban. Hiszen, bár ez a tíz könyv marha jó, ezeken kívül is volt jó pár remek megjelenés az évben. Választ a zsűri is, meg a közönség is. Ez egy szép, kedves, demokratikus aktus.

Divany.hu: Nem túl sok irodalmi díj van Magyarországon...

Beck Zoli: Olyan jó a mai magyar szép,-és tényirodalom, hogy akár minden héten elbírna egy díjat. Ezek a díjak nem konkurálnak, sőt, inkább segítik egymást. Ha van marketingértéke ennek a dolognak, akkor az, hogy figyelj, tök jó magyar könyvek vannak, és azokat tök jó elolvasni.

Divany.hu: Mennyi idő volt arra, hogy elolvassátok ezt a tízes csomagot?

Beck Zoli: Március elején-közepén kaptuk meg a listát, és május elejére kell végeznünk, tehát kb. másfél hónapunk van arra, hogy elolvassuk és kijegyzeteljük magunknak ezeket a könyveket. Mindenki másképp csinálja, ha Fullajtár Andreát kérdeznéd, biztos más módszere lenne, mint Károlyi Csabának, aki az ÉS szerkesztőjeként professzionális olvasó és kötelezően kell szinkronban lennie a megjelenésekkel.

Divany.hu: Te hogyan dolgozol, mint zsűri?

Beck Zoli: Laikus olvasóként ismerkedek a szövegekkel. Jegyzeteket készítek magamnak, hogy megmaradjon az első benyomásom az olvasmányélményről. Az is alapvető kérdés, hogy hogyan mérhető össze például Kepes András nem szépirodalmi szövege mondjuk Jászberényiével, ami bár szépirodalom, de erősen tényirodalmi vonásai vannak, és akkor tegyük melléjük Térey majd húsz-harminc évnyi munkát felölelő verseskötetét. Szépirodalom vetélkedik tényirodalommal, vers prózával, nagypróza kisprózával, - nem összemérhetőek, csak a személyes élményeimbe tudok kapaszkodni. Nem azt állítom, hogy ez vagy az a könyv a legjobb, hanem hogy rám ez volt leginkább hatással.

Divany.hu: Volt olyan könyv, ami meglepett, hogy bekerült?

Beck Zoli: Engem mindig meglep, és nagyon örülök is neki, ha verseskötet kerül egy ilyen válogatásba: van az a rögzült elgondolásunk, hogy a versek nem tartoznak a népszerűbb szövegek közé. Jó, hogy olyan populáris tényirodalom is itt lehet, mint a Kepesé, ami olyan szélesebb közönséghez is eljut, akik kevésbé olvasnak szépirodalmat, marhára örülök, hogy bekerült a Krasznahorkai szöveg, vagy Nádas új könyve, de közben meg szomorkodom, hogy Milbacher Robitól nem került be a Szűz Mária jegyese című kötet, ami szerintem nagyszerű könyv. Ilyenek fordulhatnának meg a fejemben, de most másról van szó: ez a tíz könyv a mi univerzumunk. Ennyi a dolgunk, nem kérdőjelezzük meg a létjogosultságát, nem akarunk belőle másik listát csinálni. Ebben a világban pedig az egyetlen igaz pozíció a laikus olvasóé.

pr1

Divany.hu: A zsűri is sokszínű, akárcsak a könyvek listája. Ez mennyire látszik meg a kiválasztás folyamatán?

Beck Zoli: Az külön érdekes, hogy melyikünk mire érzékeny, melyikünk hol tart az életében. Különböző világokból érkezünk: egy kritikus-szerkesztő máshogy nyúl a könyvhöz, mint egy színházi rendező, vagy egy színész, vagy egy professzionális irodalmár. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy rendező ne úgy olvasna egy prózaszöveget, hogy milyen lenne színpadon. De közben meg lehet, hogy ez naiv megközelítés, hiszen én se úgy olvasok egy szöveget, hogy abból hogy lesz dal.

Divany.hu: Verset se?

Beck Zoli: Nem, egészen más a viszonyulás. De mégiscsak az van a fejemben, hogy máshogy olvasunk, és valahogy az is bennem van, hogy ha van férfiirodalom és női irodalom, kell lennie női olvasatnak és férfi olvasatnak.

Divany.hu: Férfi-női különbségekről beszélve, a listán Szabó T. Anna az egyetlen nő...

Beck Zoli: Igen, ez felmerült kritikaként a könyvcsomag kapcsán. Nekünk ilyen szempontból könnyű dolgunk van, hiszen nem mi állítottuk össze a listát. De nem csak az irodalomban, önmagában is bonyolult, kemény kérdés az, hogyan vannak jelen a nyilvánosságban nők és a férfiak. Miközben rengeteg egyéb különbség is van a zsűritagok között is. Az például, hogy életkorban hol tartunk, vagy hogy amit csinálunk, a kreatív tevékenység, amivel foglalkozunk, éppen milyen szakaszában van – hiszen közülünk mindenki a maga képzeletéből és kreativitásából él, ez pedig nem tud nem beleszólni az olvasásba. Alig várom, hogy egy térbe kerüljünk, és eltöltsünk egy napot ekörül a tíz könyv körül. Ez legalább olyan izgalmas lesz számomra, mint hogy végül ki kapja azt a bizonyos díjat.

A Libri irodalmi díj jelöltjei

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban alapított díj az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazza. A 2016-ban megjelent, a díj követelményeinek megfelelt 132 tény- és szépirodalmi könyvből 88 neves közéleti személyiség szavazata alapján alakult ki a 10-es lista, amire a zsűri és a közönség is szavaz.

A Libri irodalmi díj nevezési kritériumainak 2017-ben összesen 35 kiadó 46 tényirodalmi és 86 szépirodalmi könyve felelt meg. Erre a 132 címből álló listára szavazott a Libri által felkért neves közéleti személyiségekből álló szakmai bizottság.

A közönség és a zsűri a következő 10 könyvből választhatja ki azokat, melyek 2017-ban elnyerik a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat:

  • Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája
  • Kepes András: Világkép
  • Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér
  • Nádas Péter: Az élet sója
  • Németh Gábor: Egy mormota nyara
  • Térey János: Őszi hadjárat
  • Szabó T. Anna Törésteszt
  • Varró Dániel: Mi lett hova?
  • Závada Pál: Egy piaci nap
  • Zoltán Gábor: Orgia

A Libri irodalmi díj első körös szavazásán részt vett többek között Al Ghaou Hesna, Barabás Éva, Bombera Kriszta, Csákányi Eszter, Danks Emese, Duboczky Gergely, Enyedi Ildikó, Fáy Miklós, Gaborják Ádám, Hajdu Szabolcs, Herczku Ágnes, Horváth Gergely, Hományi Péter, Király Júlia, Mészáros Sándor, Ruff Orsolya, Schilling Árpád, Zacher Gábor és Veiszer Alinda is.

A zsűri tagjai: Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja; Beck Zoltán dalszerző, a 30Y énekes-gitárosa, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Zenélő Egyetem szakmai igazgatója; Fullajtár Andrea Jászai Mari-díjas színész, a Katona József Színház tagja; Károlyi Csaba irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, egyetemi oktató; Szilágyi Zsófia Balassa Péter-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke.

A közönség kedvencét a Libri irodalmi díj oldalán választhatja ki. A szavazók között 100 darab ajándék könyvcsomagot sorsolnak ki a szervezők, ami a díj 10 döntős könyvéből áll össze. A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj ünnepélyes díjátadója május közepén lesz. A díjról, a 132 könyvről, a kiválasztottakról és nyertesekről minden információt megtalál a Libri weboldalán, illetve a Facebook-oldalukon.

Ezt a cikket nem a Dívány szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek