Mi az a Black Friday egyáltalán? A kifejezés 1966-ban keletkezett amerikai kereskedők körében, és a hagyományos karácsonyi bevásárlási szezon kezdetét jelzi. Ezen a napon a kereskedők éves szinten is kiemelkedőnek számító engedményekkel várják a vásárlókat.
Nem csoda, hogy bár a fekete péntek az Egyesült Államokban sem hivatalos ünnep, sokan mégis szabadságot vesznek ki ezen a napon, hogy eljussanak az ezen a napon már sokszor hajnalban kinyitó üzletekbe. Mitől fekete a péntek? Az elnevezés a philadelphiai rendőrségtől származik, akik azért keresztelték el így a karácsonyi vásárlási szezon kezdetét, mert a boltokat ellepő emberek elözönlik a járdákat, az utakon pedig nem lehet haladni a dugók miatt.
Itthon az interneten lehet sorbaállni
Szerencsére Magyarországra szelidített változatban érkezett a Black Friday: az Extreme Digital 2014-ben a honlapján szervezte meg először a kedvezményes napot, idén azonban már a szaküzletekben is elérhetők az akciós termékek.
A vásárlók rohamára a szokásos szerverkapacitás ötszörösével, és külön dedikált akciós honlappal készülnek. Az akár 50-70 százalékos kedvezmények miatt ugyanis vélhetően sokan fogják ostromolni a honlapot. Mint megtudtuk, összesen négyezer terméket akcióznak le a Black Fridayen, az ezekre adott kedvezmények együttes összege pedig félmilliárd forintot tesz majd ki.
Aki biztos szeretne lenni abban, hogy nem marad le a Black Friday-es ajánlatokról, annak azt ajánljuk, hogy keresse fel az Extreme Digital Black Friday-oldalát, és iratkozzon fel a cég hírlevelére valamelyik e-mail címével. A feliratkozók nem csupán elsőként kapnak információkat a Black Friday-ről, de még az ötven legnagyobb dealről is értesítést kapnak majd a kezdés előtt.
Megnyerheti, amire vágyik
Idén az Extreme Digital nyereményjátékkal is készül a Black Friday-re. A Black Friday Kívánságlista játékban részt vevők megnyerhetik bruttó 500 000 forint értékben összeállított kívánságlistájuk tartalmát. Érdemes böngészni a http://www.edigital.hu-n.