Ez lesz az elszámoló levelekben!

Olvasási idő kb. 4 perc

Ha az elszámolással érintett deviza alapú kölcsönszerződése van, akkor 2015. április 30-ig postázzák Önnek azt a tájékoztató levelet, amelyből kiderül, mekkora visszatérítésre számíthat a bankjától. Amennyiben valaki az elszámolás eredményeként kifizetésre is jogosult, akkor előfordulhat, hogy a jóváírás már az elszámolás részleteit tartalmazó levél érkezése előtt megtörténik, ez esetben is mindenképpen érdemes utóbbit is megvárni, még mielőtt bármibe belekezdünk.

A levélből ugyanis pontosan megtudhatjuk, hogy fog kinézni a hitelünk az elszámolást és a szerződésmódosítást követően. A forintositas.hu összegyűjtötte azokat a kérdéseket, amelyek a legtöbbekben felvetődhetnek az elszámoló levelet olvasva, és megmutatjuk, hogy a levélben hol vannak ezekre a válaszok!

Mekkora a visszatérítés összege?

A levél I. részében az Elszámoláshoz kapcsolódó információk között található táblázatból látszik az, hogy a mekkora a bank által „tisztességtelenül felszámított összeg”, vagyis mekkora összeggel csökken az ügyfél tartozása a jogszabályok és a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott sorrend szerint. Ezt az összeget a vonatkozó törvényekben és az MNB rendeleteiben meghatározott szabályok és képlet szerint számították ki a bankok. A kalkuláció során a bankok figyelembe vehetik az ügyfeleknek nyújtott korábbi kedvezményeket. A fenti táblázat a kedvezményekkel csökkentett „tisztességtelenül felszámított fogyasztói követelés összegét” mutatja, az eredeti szerződés devizanemében.

Mennyi pénzt kapok vissza, és hogyan fizetik ki?

A jogszabályi előírások értelmében készpénz-visszafizetésre csak azok az ügyfelek számíthatnak, akiknek lezárt kölcsönszerződésük van, vagyis már nincs tartozásuk a bankkal szemben. Ehhez az összeghez többféleképpen is hozzá lehet jutni: ha az ügyfélnek van bankszámlája az elszámolást végző banknál, akkor a bank erre utalja át. Ha nincs, akkor az elszámoló levél kézhezvételét követően nyilatkoznia kell a bankszámlaszámról, amire az átutalását kéri. Az összeg az elszámolást végző banknál készpénzben is felvehető. A konkrét kifizetendő összeget a tájékoztató levél második táblázatában, már forintban kifejezve találja meg.

Hogy fog kinézni az új hitelem?

Az élő szerződéssel rendelkező ügyfelek kölcsönszerződéseinek feltételei módosulnak. Ennek részletezését a levél II. részében a Szerződésmódosuláshoz kapcsolódó információk között lévő táblázatban lehet megtalálni. A forintosításban is érintett ügyfelek szintén ebből a 2. táblázatból tudhatják meg a szerződésmódosulás előtti, illetve a már forintban meghatározott szerződés paramétereit, vagyis azt, hogy a jövőben mekkora törlesztőrészletet, milyen kondíciókkal kell fizetni. A táblázat segítségével össze lehet hasonlítani a múltbeli és a jövőbeni adatokat.

Hogyan tudom megnézni az elszámolásom részleteit?

Az elszámoló levelek tartalmazzák a kalkuláció alapját képező hiteltörténeti kimutatást. Az Erste Bank az elszámoló levél megküldésével párhuzamosan, még részletesebb és személyre szabott tájékoztatást nyújt az elszámolással kapcsolatosan, az erre a célra létrehozott internetes felületen (www.forintositas.hu). A részletek megtekintéséhez szükséges egyedi belépési kódot és a belépés módját szintén az elszámoló levél tartalmazza.

Honnan tudom, hogy pontos lesz az elszámolásom?

Az elszámolást a bankok a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott képletek és elvek alapján végzik el. Az elszámolás szabályainak betartását a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzi.

További információ

Ezt a cikket nem a Dívány szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek