A tiszta ivóvíz óriási hiány az országban. Itt épen egy vízvezeték hálózat kiépítése folyik. Ezek vidéken rendszerint civil támogatásokból valósulnak meg.
Fotó:
Toalett a kempingben, ahol Leventéék laktak.
Fotó:
A pet palackok nemcsak Ugandában, hanem a legtöbb országban gondot okoz, arról nem beszélve, mennyire káros a környezetre, ha nem foglalkoznak a feldolgozásukkal.
Ugandában az önkéntesek segítségével igyekeznek valahogy felhasználni a szemétben végzett műanyagokat. Ezek például szemetesként végezték.
Fotó:
A Leventéék által is támogatott iskolában étkezést is biztosítanak a gyerekeknek, A térségre jellemző, hogy nagyon kevés húshoz jutnak hozzá, főleg krumpliból és banánból készült ételeket esznek, hiszen ezek a legolcsóbb élelmiszerek az országban.
Fotó:
Gyerekek, akik a projekteknek köszönhetően jobb körülmények között élnek.
Fotó:
Leventéék itt épp a vízvezetékhálózat kialakításához ásnak.
Fotó:
A Bugabari Általános Iskola, ahol olyan gyerekek jutnak hozzá az oktatáshoz, akik társadalmi helyzetük miatt nem lenne lehetőségük a tanulásra.
Fotó:
"Ezek a gyerekek folyton nevettek"
Fotó:
Levente és Szilvi
Fotó:
Startol az Uganda Maraton, amelyen több ezren indultak idén is.
Fotó:
A humort sem hagyták otthon a futók.
Fotó:
35 fokban kellett teljesíteni a maratont, félmaraton, vagy a 10 kilométeres távot.
Fotó:
Szilviék elmondása szerint a helyiek végig támogatták a futókat.
"Szurkoltak, biztattak és futottak velünk"