,Azt szeretném, ha a mai gyerekek is otthon éreznék magukat benne. És mivel a mai gyerekeket rengeteg inger éri, így nekünk is fel van adva a lecke, hogy az előadás során ne lankadjon a figyelmük. "
Klára szerepében a 13 éves Jázmin fog szerepelni, a jövőjét is táncosként képzeli el.
A gyerekeknek sokszor reggel nyolctól este nyolcig tart a napjuk. A Diótörő próbája összesen négyórás.
, Türelem kell hozzájuk és el kell magyarázni nekik olyan dolgokat, ami egy felnőtt számára evidens. Az is természetes, hogy elsőre nem tudják kivitelezni azt, amit kérek tőlük, de ezért vannak a pedagógusok is a próbán, hogy később begyakoroltassák velük a mozdulatokat. “”- magyarázza Harangozó, aki a gyakorlatban sem kiabálással, megfélemlítéssel próbálja jobb teljesítményre bírni a nebulókat.
A rendező számára is kihívás volt a gyerekeket integrálni a profi felnőtt táncosok közé.
Bár kétségtelen, hogy a nap végére minden gyerek fáradt, ettől függetlenül a koncentrációjuk és a maximalizmusuk nem csökkent az edzés ideje alatt.
A férfi táncosok egy előadás alatt egy másfél tonnányi súlyt emelnek a magasba.
,Egyértelműen nem lehet megállapítani egy kisgyereknél, hogy milyen sikeres lesz felnőtt korában. Persze azok a pedagógusok, akik a gyerekekkel foglalkoznak, nagyjából látniuk kell a fizikai felépítésből, hogy ki a hosszú lábú, rövid lábú, hízásra hajlamos. Ezekből lehet következtetni, úgymond szortírozni a gyerekeket, de messzemenő jóslatokat nem lehet kiolvasni.
A gyengébb alkati sajátosságokat felülmúlhatja az akarat, a tehetség, és a legtehetségesebb, legjobb fizikai adottságú gyerek is lemorzsolódhat, ha nincs meg benne a kellő motiváció.
A próbateremben közel negyven táncos nyújt, táncol, vagy épp várakozik a saját jelenetére: jelen vannak a világ élvonalába tartozó Győri Balett táncművészei mellett a Győri Tánc-és Képzőművészeti Iskola balettnövendékei is, de itt vannak a Herceg és Klára hercegnő nagy kettősének eltáncolásához felkért Moszkvai Bolsoj Balett szólistái is. Az életkor is széles skálán mozog, a legfiatalabb táncos nyolc éves, míg a legidősebb harmincas évei végét tapossa.
,, Nem érzem úgy, hogy kimaradnék bármiből is.” - mondja Tőröcsi Anna, amikor arról kérdezem, hogy nem szeretne-e néha átlagosabb gyerek életet. A többiek is csak vonogatják a vállukat és azt mondják, hogy szerintük megéri a sok edzés, mert nagyon élvezik a táncot, és imádnak szerepelni..
Akkor lesznek jók a gyerekek, ha a tanár szigorú.” - fogalmazza meg Petra, a többiek pedig kánonban győzködnek, hogy higgyem el, a fejlődésükhöz tényleg kell a szigorú mester. A 11 éves Jázmin azért még kiegészíti azzal, hogy ,, csak ne kiabáljon ”.
, A mi korunkban maximum kisebb irigységek vannak, de mi még szeretjük egymást. - néz szobatársára .... majd miután Anna bólogat, folytatja. ,,Valószínűleg ez majd változni fog, ahogy fentebb jutunk, a felnőtteknél egyáltalán nem ritka a komoly rivalizálás." -mondja ..
,,Az eddig a falnál pihenő, szemmel láthatóan elfáradt gyerekek felpattannak, és a következő percben már úgy próbálják a jelenetet, mintha a győri aréna színpadán volnának, talpig jelmezben.
.
Jázmin a felnőtteket nézi.
Csak nagyon keveseknek sikerül a legjobb együttesekben táncolni és még kevesebbek lesznek szólisták.