Fotó:
unknown / anushbabajanyan.net
“Svetával 2008-ban találkoztam először. Még csak akkor kezdtem el az Inlandish hölgyek sorozatot fotózni. Majd később többször is találkoztunk, de soha nem egyezett bele, hogy lefotózzam. Majd 2013-ban újra találkoztunk és ezúttal azonnal belement. Sveta azt mondta, hogy mindenki szereti őt a szomszédságában és valóban mindenki köszönt neki a sétánk során. Azt mondta, hogy egyedül él egy három szobás lakásban és öt nyelven beszél – örményül, oroszul, angolul, franciául és németül." - mondja a fotós.
“Mariammal egy borús napon találkoztam az utcán. Éppen elállt az eső és ő egy menyasszonyi ruhában sétált az utcán. Nem egy különleges alkalom miatt volt rajta a menyasszonyi ruha, egyszerűen csak ebben ment hazafele. Mariam később elmondta, hogy a rokonai küldték neki a ruhát Amerikából. Mutatott egy olyan képet is, amin egy fotóstúdióban pózol a ruhában egy csomó virág társaságában."
“Több barátom is mesélt Narineról, de sok időbe telt, mire végre otthon találtam. Mialatt sétáltunk az utcán, elmondta, hogy sok évvel ezelőtt külföldön élt és most is az a legnagyobb vágya, hogy elhagyja az országot.”
“Az operába menet láttam meg Anahitot, aki egy fényes felsőben közeledett felém. Anahit tollakat árult. A külvárosból jár be mindennap a belvárosba, hogy tollakat áruljon a járókelőknek. Az egyik, ami a legjobban tetszett benne, hogy ugyanolyan színűre festi a lábkörmeit, mint amilyen színű tollakat árul.”
“Jereván külvárosába, a bangladesi negyedbe kellett elmennem, hogy rátaláljak Aghunra. A nap végére, mikor már minden utcasarkon kerestem, végre megtaláltam a lakását. Egy idős, részegnek tűnő férfi nyitott ajtót és azt mondta, hogy Aghun még nincs itthon, de megvárhatom ha szeretném. Úgy döntöttem, hogy inkább visszajövök legközelebb. Hazafelé sétáltam, mikor hirtelen megláttam. Feketében volt, mint mindig és nagyon fáradt volt. Másnap találkoztunk és lefotóztam.”
“Natashával a Barekamutyun (barátságot jelent) utcában találkoztam egy napsütéses napon 2009-ben. Kedves volt, bár kicsit kislányos volt a modora. Megkért, hogy sárga háttér előtt fényképezzem le, mert az jól megy a ruhájához.”
“Natalieval a Moskovyan Parkban találkoztam 2010 nyarán, csendben ült két férfi között egy padon. Természetesen Natalienak hívták, hogyan is hívhatták volna ilyen tökéletes megjelenéssel. Azt mondta, hogy örömmel veszi, ha lefényképezem, de nem adta meg a telefonszámát.”
“Naira az egyik legkedvesebb hölgy, akit lefotóztam.Miután több képet is készítettem róla, elmondta, hogy ő valójában Milánóban él és csak rövid ideig van Jerevánban. Naira azt is elmesélte, hogy egyszer megpróbált lefényképezni egy idegent, de nem jött neki össze.”
“Amikor megláttam Lorát lassan és büszkén sétált az utcán egy kenyeret tartalmazó műanyag zacskóval a kezében. Volt benne valami furcsa és szembeötlő. Talán az, hogy olyan lassan sétált, vagy az, hogy sosem vette le a napszemüvegét.Lora később elmondta, hogy férje a város legfőbb ügyésze, ő pedig angol tanár a jereváni American Universityn, ami sajnos nem volt igaz.”
“Gayanévval egy hideg márciusi napon találkoztam a múzemnál. Gayane hitt a hazaszeretetben, azt mondta, hogy sosem lenne képes elhagyni a hazáját. Nem volt könnyű élete, egyedül élt az anyjával, de a körülményekhez képest pozitív hangulatban volt.”