Nem volt egyszerű kibulizni magamnak ezt a cikket – a szerkesztőim ugyanis mondhatni egyöntetűen vallották, hogy szegény René Zellweger attól néz ki úgy, ahogy, mert nagyon elcseszték a plasztikai műtétjét és punk-tum. Oké, bevallom, elsőre én sem ismertem meg a múlt heti Elle gála esten készült fotókon. De aztán – miután már a legjobbszívű, legkedvesebb és egyáltalán nem „celebfikázó-típusú” ismerőseim is megosztották a „rémisztő átváltozást” –, úgy határoztam, hogy kicsit utánamegyek a dolognak, mielőtt sarkos véleményt alkotnék.
Csacsi Bridget a máglyán
Ennek, bevallom, szentimentális okai is vannak. Nem vagyok Renée Zellweger fan, de Bridget Jones rajongó mindenképpen. És mint ilyen, megdöbbenve állok a tény előtt, hogy a nő, aki számomra megtestesíti az emberi gyengeségeink humorrá formálását, és aki arra tanított minket, hogy mindannyian ugyanolyan démonokkal küzdünk – öregedés, elhízás, magány, céltalanság, bizonytalanság, és így tovább –, most egyszeriben az egész médiafogyasztó társadalom közellensége lett, csak mert nem pont úgy néz ki, mint amilyennek elvárjuk tőle.
Ez a művésznő húsz kilókat fogyott és hízott a mi kedvünkért – ötvenkilósan parádézott a Chicagoban, hetvenkilósan a Bridget Jones-ban, és mi szerettük. Most, hogy a teste kicsit belefáradt mindebbe, és úgy érezte, szüksége van egy kis frissítésre, egyszeriben elfelejtünk minden szépet, jót, és vicceset, amit kaptunk tőle az elmúlt húsz évben? Mostantól ő a „szétműtött Zellweger”, aki „tönkretette a karrierét a korrekciós műtétekkel”? Emberek! Nem túl korai leírni valakit néhány előnytelen fénykép után?
Rohan az idő
Az érzelmi kitörtéstől eltekintve jéghideg tényeim is vannak, hogy megvédjem Renée Zellweger „új arcát”. Önök közül hányan voltak ugyanolyan formában a tízéves osztálytalálkozón, mint a húszévesen? Az első, és legkézenfekvőbb védelmi pontom, hogy nem fair másfél évtizeddel ezelőtt készült, Bridget Jones-fotókkal összemérni. Feltételezem, olvasóink sem pont úgy néznek ki negyvenöt évesen, mint harmincévesen. A színésznő utoljárra 2006-ban volt refletorfényben – amikor a Miss Potterben nyújtott alakításáért Oscar díjra jelölték -, azóta pedig keveset hallottunk róla. Bizonyos vagyok benne, hogy ha majd' egy évtized kihagyás után ütköznénk egy fotóba Nicole Kidmanről, vagy Cameron Diazról, hasonlóan meg lennénk döbbenve. Hadd idézzek egy gondolatot a Bridget Jones naplójából: „Ha az ember egyszer rákapott az öregedés gondolatára, akkor nincs menekvés. Az élet hirtelen olyannak tűnik, mint a vakáció, amely félidőtől begyorsulva közeledik a vége felé.”
Szakértő szemmel
A drámai sorok után – ha igazán közelről szemléli az ember – a változás már nem is olyan drámai. Nyilvánvaló, hogy Renée Zellweger átesett pár szépészeti beavatkozáson, de „új arcot” korántsem csináltatott magának. Botox itt-ott, esetleg némi feltöltő anyag – ami egyébként idővel kiürül a szervezetből –, és ha nagyon rá akarok fogni valamit, egy szemhéjemelés – ami pedig az a fajta plasztikai műtét, amit a legtöbb negyvenes elsőként vállal be. Emellett olyan apróságok is sokat változtatnak valakin, mint hogy az arcába omlik-e a haja (így keskenyítve azt), esetleg olyan sminkes festette ki, aki nem ismeri igazán a vonásait. Hűséges Madonna követőként számtalanszor láttam már, hogy a popkirálynő egy-egy eseményen gyakorlatilag nem hasonlít önmagára, aztán egy hét múlva, egy következő eseményen ismét tök normálisan néz ki. Idén, a Gucci jótékonysági eseménye után a mostanihoz hasonló médiacirkusz robbant ki Madonna arca körül – ám az hónappal későbbi eseményen az énekesnő püffedt arca „leapadt”, a szemei kevésbé voltak karikásak, és nem fogta hátra a haját, így a sokat szidott „új arc” helyett ismét a régi Madonnát láthattuk, akiről egy héttel azelőtt, mindössze egyetlen kép alapján sokan azonnal eldöntötték, hogy „Madonna szétszabatta magát”.
Öreg hiba
Hogy maradjak a Bridget Jones-utalásoknál: Renée Zellweger arca se nem beteg, se nem hiányzik – inkább a társadalom beteg, nem az arc. Számomra megdöbbentő volt a „világ” reakciója. Hasonlóképpen ahhoz, amikor az idei Oscar-díj átadáson megjelent a nyolcvan felett járó filmlegenda, Kim Novak, a sajtó pedig másnap semmi mással nem volt elfoglalva, csak az idős színésznő arcának drámai átváltozásával. Ugyanakkor, ha az alig harminchárom éves Britney Spears kicsit elengedi magát, és bébihájjal a pocakján mutatkozik, máris megjelennek a cikkek: „már korántsem olyan, mint fiatalon!”; és mondhatni örülünk, ha narancsbőrös celebet látunk, mert "legalább az ő életük sem tökéletes!". Egyszerűen belezavarodtunk a képekbe: a hetvenéves, nejlon otthonkában töltöttkáposztát főző nagyi, és az ugyanennyi idős, harisnyakötős Cher olyan távol állnak egymástól, hogy mindenáron úgy érezzük: az egyik biztosan a „jó” példa, a másik pedig „rossz”.
A szomorú igazság az, hogy a sokat emlegetett „méltósággal öregedés” nem több, mint egy népszerű frázis – olyan, mint „belőni az arany középutat”, vagy „rátalálni a leki békére”. Ezek ugyanis mind állandóan zajló folyamatok, nem pedig végállomások. Mindannyian öregszünk, és az életünk különféle szakaszaiban különféleképpen reagálunk a változásainkra.
Tetszel – úgy ahogy vagy
Ám a legjobb az lenne ha sikerülne megértenünk: a világon semmi közünk hozzá, hogy valaki kifeszítteti vagy lógni hagyja a ráncait. Nem mondom, hogy csináljunk úgy, mintha észre sem vettük volna – de azért mocskolódásba lehetőleg ne folyjunk már bele –, hacsak nem akarjuk, hogy rólunk is hasonló vitriolos vélemények szülessenek, akár a saját baráti társaságunkban. Pedig erre minden esélyünk megvan, mivel az ember olyanok társaságát vonzza magához, akik hasonló értékrendet vallanak, mint ő. Nem offenzívan, nem sértő hangnemben persze hangot adhat a véleményének az, aki szerint Zellweger már nem olyan jó nő, mint volt, de őszintén szólva ezeknek a felszínes megjegyzéseknek semmi hasznuk nincsen. Aki látta az eseményen készült videókat, láthatja: Renée Zellweger bájos személyisége és sugárzó tehetsége nem lett sem a sebészkés, sem az idő áldozata. Aki a csíkszeméért szerette, annak nem kötelező tovább szeretnie – de arra azért hadd emlékeztessek mindenkit, mennyire rajongtunk Marc Darcyért, a Bridget Jones könyvek grállovagjáért, amiért azt mondta a főhősnőnek: „Tetszel, úgy ahogy vagy.” Nem vékonyabban vagy teltebben, nem ráncosabban vagy hamvasabban, nem műtetlenül vagy megműtve – hanem pont úgy, ahogy van.
A „dévaj szexistennő” visszatér
Végezetül pedig szeretnék hangot adni végtelen lelkesedésemnek, amiért Renée Zellweger láthatóan egyre inkább megérik a harmadik Briget Jones kötet megfilmesítésére – a könyvben a főhősnő ötven felett jár, és pont az ilyen trollok teszik pokollá az életét a gyerekei iskolájában, mint akik „hogy néz már ki?” címen osztották meg Zellweger képeit a Facebookon. Anyák, feleségek, tanárnők, akik szerint nem elég ilyen meg olyan, viszont túlságosan amolyan. De mint tudjuk, Bridget mindig felülkerekedett az efféle „pöffeszkedő családosokon”: Helen Fielding könyvének hősnője egyszerűen távoltartja magát azoktól, akik nem veszik emberszámba - ahogy ő mondja "szívesebben törölgetném Saddam Hussein valagát.” És úgy tűnik, Renée Zellweger is emlékezett erre a bölcs életszemléletre: a botrány kirobbanása után Twitter profilján tette közzé: „Örülök, ha az emberek úgy látják, másképp festek. Más ember vagyok. Egy egészségesebb, boldogabb ember.” Hát nem imádnivaló, ahogy kering, és sugározza a stílust?
