A történelmi regények kedvelői pontosan tudják, hogy egy-egy korszak jóval több annál a néhány évszámnál, ami megmaradt bennünk a történelemórákról. Emberek éltek, haltak, szerettek, küszködtek akkor is – bár a nevüket rég elfeledtük.
A legjobb történelmi regények
Utazzunk egy kicsit az időben könyvek segítségével, az ókori Egyiptomból indulva a középkori Európán át egészen a 20. századba, egy szibériai fogolytáborig! Miközben hagyjuk magunkat elvarázsolni az írói fantázia által, tekintsünk bele a múlt feneketlen kútjába, ahonnét szerencsére bármikor visszatérhetünk a kényelmes karosszékbe, és a minden bizonnyal kényelmesebb jelenünkbe.
Mika Waltari: Szinuhe
A neves finn író, Mika Waltari regényében Szinuhe, a fáraó barátja és orvosa beszéli el eseményekben gazdag életének fordulatos történetét. Az izgalmas regény az ókori Egyiptomban, Ehnaton uralkodásának időszakában játszódik, de Szinuhéval együtt bejárhatjuk az ókori Kelet többi országának különös, mesés világát is, és végigkísérhetjük egy kivételes ember életét: onnantól kezdve, hogy megtalálták egy nádfonatú kosárban a folyón, egészen a halála pillanatáig. Kivételes szépséggel megírt, örök emberi tanulságokkal szolgáló olvasmány.
Spiró György: Fogság
Spiró György szintén a messzi múltba kalauzolja az olvasót: a Fogság időszámításunk kezdetén, az első században játszódik, főhőse a rövidlátó Uri, aki bejárja a Római Birodalom tájait: Rómából eljut Jeruzsálembe, majd Alexandriába, végül visszatér a fővárosba. Az olvasó, aki vele tart az utazáson, elképesztően részletgazdag képet kaphat a korszakról és a Római Birodalomról, miközben a történelemből nagyon is ismerős nevek jelennek meg a könyv lapjain.
Sienkiewicz: Quo vadis
Sienkiewicz klasszikusa, amely szerzője számára elhozta a Nobel-díjat, szintén az ókorba kalauzolja az olvasót, Néró császár és a keresztényüldözések időszakába. A lenyűgöző és izgalmas történelmi tabló cselekménye több szálon fut, amelyek közül a szerelem sem hiányozhat: egy katona, Vincius beleszeret a gyönyörű királylányba, Lygiába, és semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy megszerezze. Szerelem, küzdelem, római tivornyák és a katakombák titokzatos világa több mint 500 oldalon elbeszélve.
Ken Follett: A katedrális
A történelmi (ponyva)regények koronázatlan királyának talán legsikeresebb műve. A 12. századi Angliában járunk, ahol egy katedrális építése körül jelentkező problémák összefonódnak a szerelmi bonyodalmakkal és a különféle összeesküvésekkel. A cselekmény szinte filmszerűen pereg, a nyers, kegyetlen, erőszakos középkori világ pedig végérvényesen beszippantja az olvasót. És ha a majd´ ezer oldal nem volna elég, olvashatjuk a folytatást is, hiszen Follett trilógiává bővítette a történetet.
Emma Donoghue: A cafka
Ha valaha úgy éreztük, hogy szerencsétlenek vagyunk, mert velünk aztán jól kibabrált a sors, jusson eszünkbe az ír szerző, Emma Donoghue könyve. Donoghue A cafka című regényében egy tizenéves lány, Mary Saunders életének története tárul elénk. A 18. századi Londonban Mary rettenetes körülmények között él, minden vágya egy vörös szalag, amiért arra is képes, hogy odaadja az egyetlen dolgot, ami a korszakban a szegény lányok értékének számított: a szüzességét. A meggondolatlanság események egész láncolatát indítja el, meghatározva Mary további életének alakulását. Készüljünk fel: nem vidám olvasmány.
Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon
A 19. század Amerikájában járunk, Délen, ahol még nagyon is él a rabszolgaság. Hetty a jómódú Grimké család rabszolgája, aki szenved a kitaszítottságtól, jogfosztottságtól, megalázástól. Gazdája, a nála mindössze egy évvel idősebb Sarah szintén másodrendű állampolgár, amiatt, hogy nő. Megígéri, hogy felszabadítja Hettyt, írni és olvasni tanítja, de amikor mindez kiderül, el kell szakadniuk egymástól. A regény két nő kalandos életét mutatja be, váltott szemszögből: más-más módon, de mindkettőjüknek meg kellett küzdeniük azért, hogy szárnyalhassanak – szárnyak nélkül, szabadon.
Guzel Jahina: Zulejka kinyitja a szemét
Az 1930-as években, egy apró tatár faluban él Zulejka idős, kegyetlen férjével és szintén kegyetlen, vak anyósával együtt. Sikálja a padlót és szenved a megalázottságtól, de amikor megjelennek a szovjet katonák, férjét megölik, a fiatal nőt pedig deportálják egy fogolytáborba, a távoli Szibériában. Az utazás hónapokig tart, a kényszermunka pedig úgyszólván a végtelenségig: a foglyoknak embertelenül nehéz körülmények között kell életben maradniuk. Zulejka azonban nem adja fel, sőt: lenézett, egyszerű teremtésből önálló, magabiztos nővé válik, akire a szerelem is rátalál.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés