Nem sikerült az áttörés Kevin Costnernek: első jelentős filmszerepét egyetlen néző se láthatta

GettyImages-607407414

Fiatal, feltörekvő színészként azt hiszed, végre elérkezett a nagy kiugrás lehetősége, szerepet kaptál egy jelentős hollywoodi produkcióban: alig várod a bemutatót, melyet követően – reményeid szerint – az ügynökségek és a producerek majd sorra kilincselni fognak nálad. Annál nagyobb a megdöbbenésed, amikor végre megtekinted a kész filmet, azonban sehol sem találod magad benne – az alábbi rendkívül kínos eset az ifjú Kevin Costnerrel történt meg karrierje hajnalán.

A Robin Hood, a tolvajok fejedelme és a Több mint testőr jövő januárban 67. évét betöltő sztárja a ’80-as évek második felétől a következő évtized közepéig az egyik legkeresettebb hollywoodi filmcsillagnak számított, az indulás azonban korántsem volt számára zökkenőmentes. Costner ugyan marketing szakon végzett a Kaliforniai Egyetemen, de már gyerekként tisztában volt vele, hogy művészi pályán szeretne elhelyezkedni, idővel pedig a színészmesterség felé kacsingatott, a velejáró létbizonytalanság miatt azonban sokáig ódzkodott tőle, hogy megvalósítsa álmait.

Csak hullaként kellett a rendezőnek

Egy véletlen találkozás azonban mindent megváltoztatott: 1978-ban első feleségével, Cindy Silvával épp nászútjukról utaztak hazafelé, amikor hősünk a repülőn megpillantotta Richard Burtont – remegő térdekkel odalépett a walesi színészlegendához, és tanácsot kért tőle. Burton röviden annyit felelt a fiatalembernek, ha tényleg színész szeretne lenni, ne habozzon, vágjon bele, és igyekezzen minden kínálkozó lehetőséget megragadni – Costnernek több se kellett, elhatározta, hogy megcsinálja a szerencséjét Hollywoodban.

A ’80-as évek elején meg is kapta első filmszerepeit, ezek többsége azonban teljesen jelentéktelen, sőt – mint később nyilatkozta – karrierje szempontjából inkább káros alkotások voltak, mígnem 1983-ban végre megérkezett a remélt áttörést jelentő szerepajánlat. Lawrence Kasdan, A Birodalom visszavág és Az elveszett frigyláda fosztogatói forgatókönyvírója A nagy borzongás címmel készített filmdrámát egy csapat fiatal értelmiségiről, akik tizenöt évvel diplomaosztójuk után egyik évfolyamtársuk öngyilkosságának hírére újra összejönnek, és számot vetnek addigi életükkel – a főbb szerepekre a rendező-forgatókönyvíró fiatal, feltörekvő színésztehetségeket válogatott össze, köztük volt Tom Berenger, Kevin Kline, Glenn Close, Jeff Goldblum és William Hurt is.

Kasdan az ifjú Costnerre osztotta az öngyilkos barát, Alex szerepét, aki kulcsfontosságú a cselekmény beindítása szempontjából – hősünk tehát jogosan reménykedett benne, hogy végre utoléri őt a hírnév, annál nagyobb lett a csalódottsága, amikor beült a moziba. A film végső változatából ugyanis Alex minden jelenetét kivágta a rendező, egyedül a férfi holtteste látható néhány pillanatra a vásznon – Kasdan ugyanis rájött, hogy sokkal hatásosabb a többi szereplő reakciója néhai csoporttársuk halálára, ha nem látjuk a megboldogultat, a néző csupán a különböző elbeszélésekből, visszaemlékezésekből alkothat képet róla.

A nagy borzongás a kritika és a közönség körében is sikert aratott, Amerikában egyfajta nemzedéki kulcsfilmként tekintenek rá – hazánkban viszonylag ismeretlen maradt –, így vélhetően még nagyobb volt Costner csalódottsága. Kasdan azonban emlékezett a fiatal színésztehetségre, és két évvel később rá osztotta a Silverado című western egyik főszerepét, az 1987-es Aki legyőzte Al Caponét pedig végleg a sztárok körébe emelte a színészt.

Oszd meg másokkal is!
Mustra