Mindig is szerettem volna látni egy olyan filmet, ami nem az esküvővel zárul, hanem azzal kezdődik. Ami végre nem arról szól, hogy hogy kell szerelmesnek lenni és összejönni a végén, hanem arról, hogyan kell, hogyan lehet együtt élni. Az első néhány év, a rózsaszín köd, a "biokémiai szerelem" után. A minden működik magától után. Amikor a kapcsolat pont olyan, amilyenné formáljuk, amikor pont annyit vehetünk ki belőle, amennyit beleteszünk, amikor felelősséget kell vállalnunk érte. Ezzel a változással nem ritkán a szex az, ami legelőször szembesít, a szex az, amiben ez legelőször láthatóvá, érzékelhetővé válik.
Jól tudja ezt Fanni és Bálint, a Nyitva című film két főhőse is, és mindketten csont nélkül el is fogadják, hogy hosszú távon ez bizony ilyen. Hiába azonban a tudás, hiába a tükörre rajzolt grafikon szexuális életük gyors és konzekvens hanyatlásáról, számukra az egészből jól láthatóan nagyjából annyi van meg, hogy valamit tenni kell. Ez pedig önmagában édeskevés.
Az erotika monoton, a dinamika kattog
Az urológus és az anyakönyvvezető ötödik boldog évüket tapossák egyébként együtt, amikor felfigyelnek az első (évekkel korábban felbukkant) jelekre és számot vetnek szexuális életük azóta töretlen ellaposodásával. A szenvedélyen kívül a kapcsolati szerelem másik két alappillére, az elköteleződés és az intimitás azonban nagyon is megvan. A film minden pillanatában, a legelejétől a legvégéig érezhető, hogy ez a két ember - a szó legvalódibb értelmében - szereti egymást. Ez a szeretet és az egymáshoz tartozás érzése jön át minden gesztusukból, a közös rítusok, a közös nyelv, egymás tisztelete pedig olyan légkört teremt kettejük világában, amire néhány évtizeddel ezelőttig mindenki azt mondta volna: ilyen egy tökéletes, idilli kapcsolat.
Ma már persze mást várunk egymástól, és mást várunk egy kapcsolattól is. A nosztalgikus-romantikus fantáziálás tehát egyértelmű tévút: nyilvánvaló, hogy nagyszüleink ötven év házassága nem ugyanaz, mint a párkapcsolatunk első két éve huszonötször. Nagyon nem. A film későbbi jeleneteiben be-bevillanó tipikus cuki idős házaspárok mégis belengetik ezt a fajta életérzést, ami ha kimondatlanul is, de Fanni és Bálint kapcsolatában is ott van.
Szerető a hálódíszből
A valamit tenni kell felismerése tehát önmagában édeskevés. Nem elég ugyanis a szeretet és a tenni akarás, azt is pontosan tudni kell, mit tegyünk, egyáltalán mit tehetünk, és azt is, minek milyen következményei lehetnek. Az önismeret és ez a fajta lélektani tudatosság vezethet csak el oda, hogy elérjük azt, amit ma idilli kapcsolatnak tartunk.
Ez pedig a film első feléből mindennél erősebben átjön. Amikor Fanni és Bálint a swingerklubtól az online szexchaten át az édeshármasig mintegy vaktában próbálkoznak lángra kelteni a kettejük közötti szenvedélyt, érzelmileg fényévekkel vannak lemaradva attól, amit éppen csinálnak. Az át nem élt, az érzelmi szinten meg nem érkezett élmények feszültsége pedig szinte tapintható a jelenetekben.
És igen, így találkozik az ember a swingerezéssel, a szexchattel, a poliamoriával és a nyitott kapcsolattal is. És az még csak-csak megvan, hogy mit kell ezekben a helyzetekben csinálni, abból azonban, hogy hogy lehet ott jelen is lenni, egyáltalán nincs meg semmi. Ahogy abból sem, hogy ezeknek vannak szabályai. Nem azok a fajta szabályok, amiket a belépésnél ismertetnek a swingerklubban, és nem is a ki kinek, hova dughatja a mijét-típusú szabályok, sokkal inkább az érzelmi biztonságra vonatkozó óvintézkedések. Ha egy nyitottnak kimondott kapcsolatban féltékenységi jelenet kezdődik az első külső partner megjelenése után, akkor egyszerűen ki kell mondani, hogy ez a kapcsolat nem elég fejlett ahhoz, hogy ezt elbírja. A fejlettség pedig itt nem értékítélet: sokféle irányba lehet fejlődni, de ha egy pár ezt az irányt választja, akkor nem elég oda eljutni, hogy beülünk a kocsiba és elmegyünk a swingerklubba.
Erdőtűz az állóvízből
Ezért, ha valamit nagyon hiányoltam a filmből, az éppen a kapcsolat fejlődésének lehetősége volt. Hogy igen, ha egy kapcsolatban kihűlni látszik a szenvedély, opció a kapcsolat javítása, a párterápia. És opció az egyéni, önismereti fejlődés is. Ha pedig egy kapcsolatban cél, hogy nyitottá váljon, azt bizony meg kell tudni fejlődni. Egyénileg is, kapcsolatként is.
A pszichológia egyik kedvelt modellje szerint minden párkapcsolatban hárman vannak: a két ember és maga a kapcsolat. Ezért, ha azt akarjuk, hogy a kapcsolat egy erős, stabil rendszer legyen, nem csak nekünk és párunknak kell érzelmileg felnőnünk, de fel kell növeszteni, fel kell nevelni a kapcsolatot is. Igen, mint egy gyereket, beleértve azt is, hogy ha mi magunk érzelmileg gyerekek maradunk, a kettőnk alkotta rendszer sem lesz lelkileg egészséges felnőtt. A kapcsolatunk tulajdonképpen egy gyerek lesz, akinek gyerekek a szülei is. És hát nagyjából ez a felállás az, amit a filmben látunk.
Mert lehet mondani, hogy Fanni és Bálint kapcsolata az egymással összeolvadó és nem szexelő pár mintapéldája, ahol nincs meg az egészséges távolság a kapcsolatban, nincs meg az a tér, amiben a vágy létrejöhetne. Lehet mondani, hogy a megszokás és a határok nem tartása kiölte a titokzatosságot a kettejük közti viszonyból. Lehet mondani, hogy Bálint 5-kor kel, és hulla, mire a párja hazaér. Lehet azt is mondani, hogy ott a rezidens Julcsi meg az úszómester, akivel Fanni Bástya elvtársi magányában úszkálva el-elflörtölget. És nyilván ez mind segítene is valamennyit, ha másképp lenne. De sajnos nem sokat.
Ettől ugyanis hosszú távon nem bírná el a kapcsolat a rá nehezedő külső nyomást. Amiből pedig a szenvedély megfakulásától a féltékenységen át Fanni szüleinek unokaéhségéig van éppen elég. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen kapcsolat nem bír el egy harmadik felet sem.
Érdemes tehát elgondolkozni, milyen következményei vannak annak, ha a kapcsolatok erősítésének, fejlődésének útjai csaknem ismeretlenek, miközben túlterhelésének lehetőségei gyakorlatilag korlátlanok. Elképzelni is szörnyű, mi történik például, ha ezek a krízisek egy Eszter-Ernő duó rendszerébe csapódnak be – egy olyan kapcsolatba, ahol Eszter satuba tervezi szorítani párja heréit egy esetleges félrelépés következményeként, Ernő pedig nem mer cigizni a felesége előtt. Pedig a film végén ők is ellátogatnak a swingerklubba.
A swingerklubba, ahol a bejáratnál Bálint csak annyit kérdez: Biztosan ezt akarjátok? Elég lenne ennyi? Lehet ilyen döntés elé állítani, lehet bármilyen szinten felnőttként kezelni valakit, aki kasztrációval fenyegeti a férjét, és közben azt gügyögi csecsemőkorú fiának, hogy mennyi nő életét fogja majd húsz év múlva megkeseríteni? Mi történik ezekben a kapcsolatokban, ezekben az emberekben egy-egy ilyen élmény után? Milyen sérelemtömegeket, milyen gyilkos játszmákat indít útjára egy ilyen kaland azokban, akik nincsenek tisztában azzal, hogy ezt egyszerűen nem lehet úgy megugrani, ha érzelmileg gyermek marad az ember, ha érzelmileg nem nő fel egy kapcsolat?
Ez a szál azonban – ahogy Fanni és Bálint további sorsa is – elvarratlan marad. Szebben fogalmazva: ki-ki képzelje el maga, mihez kezdenek majd főhőseink újdonsült ismerőseikkel a wellness hotelben. Képzelje el, hogy hogyan birkózik meg Bálint egy plusz férfi (a.k.a. egy újabb szőrös segg) jelenlétével, amit a film közepe táján még nagyon is ellenez; hogy hogyan mennek haza Eszterék a swingerklubból; hogy chlamydiás lesz-e végül Fanni; vagy hogy meddig fognak Bálinttal karöltve infantilis hazugságokkal takarózni a szülők előtt gyerekvállalás ügyben. Egy dolog viszont biztos: a Nyitva már csak a témaválasztásával is rengeteg vitát és párbeszédet indít el, elvarratlan szálai pedig még több témát szolgáltatnak azoknak, akik a mozi után is beszélgetnének egy jót. Mielőtt azonban kilépnénk a vetítőteremből, útravalónak mintegy bónuszként kapunk még egy Moldvai Márk zenéjére megszólaló, új Fiáth Titanilla-opuszt is a filmben Szandrát alakító Péterfy Bori és a Ludditák közös előadásában.
