A Your Tango szerzője, a coachként dolgozó Fabienne Slama is ilyesmiket gondolt, amíg olyan helyzetbe nem került, hogy ő lett a másik nő – és rengeteget tanult a helyzetből. Egy házas férfival szűrte össze a levet fél éven keresztül és tanulságos dolgokkal, tapasztalatokkal gazdagodott. Most átadjuk neki a szót.
1. Néha a saját értékrendeddel is szembe mész
Egy üzleti kapcsolatépítő eseményen találkoztam a nős férfival, akitől hamar megtudtam, hogy kihűlt a kapcsolata a feleségével, a gyerekei felnőttek és hasonlók: erre normális esetben azt mondtam volna, hogy kösz, de nem. Ott van rajtad a jegygyűrű. De mivel tetszett a pasi, megvolt a kémia és magányos voltam (nemrég váltam el), nyilván nem ezt mondtam – hanem elfogadtam a meghívását egy kávéra, miközben végig tudtam, hogy ez nem jó így.
Mégis, úgy éreztem, nem én döntöttem úgy, hogy beleszeretek. Nem tehettem ellene, nem tehetek arról, amit érzek! Akárhogy is, volt egy döntésem és emiatt hibás vagyok: hibáztam, de ettől nem vagyok rossz ember. Az, hogy bevallom, bűnösnek érzem magam, az egyetlen, ami segíthet, ha nem fogadod el, amit érzel, csak szőnyeg alá söpörsz egy problémát! Fogadd el, amit érzel, légy tisztában vele, hogy bizony nyugodtan lehet bűntudatod.
2. Szeretőnek lenni nem menő dolog
20 évig éltem házasságban, és hű voltam a férjemhez. Ő nem volt hű hozzám, ez fájt, így aztán soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én leszek "az a másik nő". És mégis, egyszer csak ott találtam magam, hogy titokban találkozgattam vele, amikor munkaidőben meg tudta oldani. Együtt utaztunk hivatalos utakra, de amint leszállt a repülő, idegenekként szálltunk ki. Minden alkalom fájt. Fél évig bírtam: szeretőként mindig tisztában vagy vele, hogy nem te vagy a kiválasztott. Nem veled vacsorázik, nem veled él, hanem valaki mással. A bűntudat mellett még szégyent is éreztem emiatt.
3. Saját magaddal leszel a legkeményebb
Elmondtam a történetet egy pár embernek, a fiam például azt mondta, hogy ha nem az anyja lennék, bizony lekurvázna. Ez nagyon rosszul esett, ahogy az is, ahogy a házas barátaim bezárkóztak előlem, mintha attól félnének, hogy lenyúlom a férjüket. Basszus, nem az tetszett a szeretőmben, hogy házas, hanem szerelmes voltam! És emellett utáltam magam. Csalódtam magamban, hiába nézett ki úgy, hogy boldog vagyok, én ítéltem el magam a legkeményebben amiatt, ami történt.
4. A tiltott gyümölcs teszi még szenvedélyesebbé a kapcsolatot
A hat hónapnyi viszony ideje alatt körülbelül 40 oldalnyi emailt és egyéb üzenetet írtunk egymásnak. Mivel nem találkozhattunk akkor, amikor csak akartunk, ha végre együtt voltunk, az a pár óra maga volt a Paradicsom. Minden percet lecsíptünk a napból, amit csak lehetett, hogy együtt legyünk. Izgalmas volt így élni, minél nagyobb titokban kellett találkoznunk, annál izgalmasabb volt az az 5 perc, amit együtt tölthettünk. Igaz a közvélekedés, miszerint minél többet dolgozol valamiért, annál édesebb a gyümölcse. De ez a kapcsolat esetében nem csak boldog ötperceket jelentett, hanem egy csomó fájdalmas órát is.
5. A bizonytalanság jobban fáj, mint a szakítás
Merthogy a bizonytalanság és a titkos randik állandó szervezése szépen lassan megmérgezi az embert. Szerelmes voltam és sose lehettem benne biztos, mikor látom legközelebb a szerelmem. Vissza fog hívni? Otthon lesz hétvégén a felesége? Minden boldog percre jutott egy kétségbeesett és hiába próbáltam szakítani vele, nem ment, ő volt a kábítószerem. És pont úgy is működött, mint egy drog: elképesztően jó érzés volt vele lenni és nagyon hiányzott minden percben, amikor külön voltunk. Egyszer egy barátom aztán feltette a kérdést: mekkora arányban áll egymással a fájdalom és a boldogság? Nálam 70 százalék volt a fájdalom, 30 százalék a boldogság. Nem valami jó arány, ugye? Ha ilyen helyzetben vagy, te is tedd fel magadnak ezt a kérdést: milyen arányt tudnál elviselni? Ha kibillen az egyensúlyod, azonnal lépj le. Én ezt tettem végül, amikor rájöttem, hogy ezt így nem tudom, nem akarom folytatni.
6. A szégyen és bűntudat megbetegíthet
Végül mégis az adta meg az utolsó lökést a szakításhoz, hogya szégyen és bűntudat szabályosan megbetegített. Összeszorult a torkom, begörcsölt a gyomrom, a kapcsolatunk alatt szinte folyamatosan folyt az orrom és alig ettem. Az érzéseim lassan megbetegítettek és nem lettem jobban akkor se, amikor úgy döntött elválik és összeköltöztünk egy hónapra – csak hogy aztán siethessen "haza" és végleg pont kerüljön a történetünk végére. Amikor ez megtörtént, megkönnyebbültem. Borzalmasan szomorú voltam, de kitisztult a kép.
7. Tanulj meg továbblépni!
Összesen kilenc hónap volt a kapcsolatunk az elejétől a legvégéig. Ebben benne van minden, az az egy hónap, amit együtt laktunk és az a hat hét is, amíg úgy döntöttem, nem beszélek vele. Millió könny, csodálatos és szörnyű pillanat, a bűnös élvezet, a folyamatos bűntudat. És körülbelül egy évembe telt túllépni ezen az egészen.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert nem hagytam, hogy a rossz érzések megmérgezzék az életem, nem csúsztam bele egy több éves huza-vonába és végül még a szeretőm feleségével is tudtam beszélni: ő megbocsátott nekem. Nekem tovább tartott megbocsátani önmagamnak. Ha az én cipőmben jársz és úgy érzed, nem tudsz továbblépni, engedd el az önvádat. Nézz szembe önmagaddal és fogd fel, hogy nem kell ezért évekig ostorozni magad: nem ér ennyit! Bocsáss meg önmagadnak, mert megérdemled. Lehet, nem vagy tökéletes és hibáztál, de senki nem az és mindenki hibázik néha. Tanulj a hibából és lépj tovább!
