sok cucc

A tárgyak tehát gyakran többek puszta funkcionális eszközöknél, pszichológiai szerepük is van. Egy pár cipő nemcsak a lábat védő alkalmatosság vagy a megjelenést kiegészítő funkcionális tárgy, de gyakorlati hasznán túlmutatva lehet státuszszimbólum, azaz társadalmi hovatartozásunk jelképe vagy akár egy szívet melengető emlék arról, amikor és akitől ajándékba kaptuk, netán az utazásról, ahol megvásároltuk.

Az persze jó dolog, hogy léteznek ezek a külső segítségek is önmagunk definiálására és minél hitelesebb kifejezésére, egyedi jellegünk megvédésére és emlékeink megőrzésére, de mégis tudatosan kell a tárgyakhoz való ragaszkodásunkra és a vásárlási szokásainkra tekinteni. A fogyasztói társadalom amúgy is a (szükségtelen) javak (mértéktelen) felhalmozását sulykolja belénk, nekünk kell tehát józannak maradva mérlegelni, nehogy a felhalmozás és a vásárlás függőséggé fajuljon.

Történelmi okok

Nem csak a fogyasztói társadalom és az egyén a „hibás”. Vannak egyéb, talán történelminek nevezhető okai is a felhalmozásnak: a hiánygazdaságban szocializálódott nagyszülők, dédszülők évtizedeken át a kevés meglévő választék megbecsülésére, a javak végtelen őrizgetésére, a biztonsági tartalék képzésére voltak trenírozva kényszerű okokból. Ezeket az évtizedes rutinokat nem könnyű levetkőzni még akkor sem, ha ma a holnap biztosítottabbnak tűnik.

Környezetvédelmi okok

Ugyanakkor mára megjelentek olyan környezettudatos szempontok is, amelyeket szintén figyelembe kell venni a vásárláskor és a kidobáskor is. Nagyanyáink őrizgetős technikái, újrahasznosító modelljei új értelmet nyerhetnek, de a felhalmozással, főleg a beszerzéssel továbbra is csínján kell(ene) bánnunk.

A Berlinben élő barátnőm a konyhámban mosolyogva tette hozzá ír párjának az ismerd meg Magyarországot gyorstalpalóhoz: ez az az ország, ahol minden otthonban van egy nejlonzacskó, amiben a nejlonzacskókat tartják. Milyen igaz! Ezt láttam otthon is. Akkor ugyan még azért, mert örülni kellett, hogy tegnap épp volt. Ma már azért, hogy holnap is legyen. Ne csak zacskó, holnap is!

Ha egy háztartás egy éven át csak 10%-kal csökkentené beszerzéseit, annyi szén-dioxid-kibocsátást spórolna, amennyi nagyjából 14 000 otthoni szemeteszsák megtöltésére lenne elegendő.

A változás nehéz, de nem lehetetlen

Sok év kutatás és tapasztalat alapján a szakemberek összegyűjtöttek, ha tetszik, felhalmoztak, néhány jó tanácsot arra vonatkozóan, hogyan lehet megszabadulni rossz szokásainktól és felesleges vásárlásainktól, elraktározási mániánktól:

• Szerződést írhatunk magunkkal, amiben pontos ígéreteket teszünk például bizonyos összegek megspórolására a vásárlási hóbortjaink csökkentésével, konkrét dolgoktól való időre történő megszabadulásra, amit az írott szó erejével betartatunk magunkkal.

• Megpróbálni feltárni magunkban, mik a kiváltó okai a felesleges vásárlásainknak vagy felhalmozásoknak, miért tesszük. Ha megvan az ok, próbáljuk a következményt kiváltani valami mással. Például: azért vásárolgatok, mert jó a plázában a barátokkal lógni? Akkor legközelebb egy parkban találkozzunk, és töltsünk ott értékes időt együtt.

• A felhalmozás helyett megpróbálni örömünket lelni például az adományozásban.

• Szabályokat, kritériumokat létrehozni a szelektálás megkönnyítésére: megválok attól, amit X ideje nem használtam már, aminek nincs konkrét helye, vagy már nem fér el.

• A vásárlás és szelektálás pillanataikor ne hagyjunk magunknak többet egy percnél a döntésre. A szakértők szerint ha ennyi idő nem elég eldönteni, hogy kell-e az adott tárgy, valószínűleg okokat keresünk magunkban arra, hogy megtarthassuk.

• Sok más ügyes praktika mellett azt is fontosnak tartják, hogy ha sikerül így változtatnunk apró lépésekben rossz szokásainkon, akkor jutalmazzuk meg magunkat valamivel. Csak vigyázzunk, nehogy egy újabb kacat legyen az!