Herczeg Zoltán Michael Madsen kedvenc divattervezője

 

Hónapokkal ezelőtt beszéltél arról, hogy a H1N1 vírus neve férfikollekció elkészítésére ihletett,  amelynek a H1Z1 nevet adod, ezzel is jelezve, hogy az általad képviselt stílus vírusként terjed majd el. A kollekciót nemrég a Hajógyári szigeten mutattad be színészekkel. Teljesülni fog az ígéret? A show után a ruháid vírusként terjednek?

A Herczeg-féle vírustámadás vicc, Magyarországon vagyunk. De ha Michael Madsen komolyan gondolja, hogy dolgozzunk együtt, akkor lehet, hogy terjedek majd, mint a vírus, de nem itthon.

Akkor kezdjük Michael Madsennel. A színész felfedezte a ruháidat, és szeretné, ha  közösen dolgoznátok. Hogyan alakult ki ez a kapcsolat?

Mialatt Madsen Magyarországon forgatta Koltai Róberttel a Magic Boys-t, Portugáliában díjat kapott a Hell Ride (Pokoljárás) című filmjéért. Úgy utazott ide Los Angelesből, hogy nem volt díjátadóra alkalmas ruhája. A magyarországi aszisztense Pokrivtsák Mónika volt, akit még a rock’n’roll korszakából ismerek, és neki azt tanácsolták, hogy az üzletembe hozza el Madsent alkalmi ruháért. Mivel mindent magamra szoktam szabtam, nem volt kérdés, hogy van-e a méretében ruha.

Nem tudtam ott lenni, amikor érkezett, vidéken voltam, a szüleimnek születésnapja volt, és nekem az a legelső. Tőlem aztán jöhet olyankor George Clooney, vagy akár Barack Obama. Az aszisztensem fogadta Michaelt, majd hívott, és elmondta, egy órán át volt az üzletben, mindent felpróbált, egy csomó cuccot elvitt, és azt üzeni, hogy ha hazajövök, találkozzunk, mert üzletet akar csinálni velem.
 

Milyen üzletre gondolt Madsen?

Akkor nem tudtam én sem. Amikor hazajöttem Pestre, meghívtak a stábvacsorájukra, ott volt Szabó Győző, Pindroch Csaba, Hujber Feri is. Beléptem, köszöntem mindenkinek. Michael az én ingemben és kabátomban volt, olyan jól állt neki. Öt éve nem tudtam eladni azt a kabátot, még mindig maradt a nyakamon belőle négy. Michael lassan felállt a székről, mint egy filmben a gengszter, és azt mondta, gyere ki beszélgetni. Kimentünk, és elmesélte, hogy, van egy amerikai ruhamárkája, és szeretné, ha a tervezője lennék. Csodálkoztam. Michael, te rengeteg helyen jártál a világban, szalonokban, százemeletes áruházakban, aztán eljössz Magyarországra az én 2x2 négyzetméteres üzletembe egy dzsuvás udvarban, és engem választasz? Miért? Azt mondta, mert nekem minden ruhád tetszik. Azonnal rendelt rendelt öt inget és egy farmerdzsekit.

Ezeket a ruhákat már a saját ruhamárkájához rendelte meg?

Nem, magának. Miután elment, emailben még megerősítette, hogy komolyan gondolja a közös üzletet, és írta azt is, hogy a legjobb haverja, Mickey Rourke meg fog pukkadni, mert neki még nincs saját ruhabrandje. Olyan volt az egész, mintha egy filmben szerepelnék. Akkoriban tartottam a születésnapi bulimat, az aszisztense eljött, én pedig küldtem rajta keresztül Michaelnek ajándékba egy narancssárga inget. Másnap küldött tíz fényképet arról, hogy a Halászbástyán azt az inget viseli, amikor a feleségével sétáltak.
 

 

Ezután készült el a H1Z1 kollekció. Ezt már annak reményében tervezted, hogy az a amerikai piacon is megjelenik?

Igen. Hiába foglalkoznék én a hazai piaccal, itthon csak a vegetáció van. A show-n színészek mutatták be a ruhákat, ők nyitottabbak, mint az átlagos magyar emberek, karmolták a kollekciót, de nekik természetesen ingyen adtam a darabokat. A tényleges forgalmam azután növekszik, hogy szerepelek olyan műsorokban, mint például a Hal a Tortán. Ha képernyőn van a fejem, megnő a blogom látogatottsága és többen is rendelnek tőlem. Ez lett az utam, elkezdtem szerepelni a tévében, utána hívtak különféle rendezvényekre reprezentálni. Ebből akkor lehet jól kijönni, ha nem csinálsz magadból kutyát.

Hol a határ, amíg még komolyan lehet téged venni?

Intelligensnek kell maradni, nem szabad semmi kamuba belemenni.

Egy megrendezett gasztro reality nem számít kamunak?

Kamuelemek mindenütt vannak, az a lényeg, hogy én ne kamuzzak. maradjak hihető.

Ha a személyedre koncentrált médiaszerepléseket nem vállalnád, csak mint ruhatervező nyilatkoznál, akkor idővel nem lehetne ugyanazt az ismertséget megszerezni, mint így, a könnyebb úton?

Ezen már nem gondolkozom, mert nálam már rég eljött az a pont, hogy rákanyarodtam a bulvárútra. Nem biztos, hogy ez a jó út, a USE és Nanushka sem lettek bulvárszereplők, mégis ismerik őket. Vannak olyan szakmai lapok, mint például a Room magazin, ahol rólam pont azért nem írnak, mert nem tartozom a klikkjükbe. Sosem kerestem meg őket, ők sem kerestek meg, de megkerestek engem mások, akiken keresztül a bulvárlapokba és a férfimagazinokba kerültem.

A bulvárszerepléseken keresztül sikerül elérned a közönségedet?

Aligha. Akik azokat a lapokat olvassák, nem igazán fognak felvenni csíkos ceruzanadrágot és narancsságra inget. Ez óriási dilemma nekem, de nem szoktam rajta gondolkozni. Ha felkérnek a Hal a tortánba, akkor megkérdezem, mit kell szerepelni? Főzni kell. Nem tudok. Majd megtanulsz, Zoli. Mindig azt csinálom, amiben benne van a szivem, más nem érdekel.

Térjünk vissza Michael Madsenre. Szeptember óta elkészült a kollekció, bemutattad a hazai közönségnek, ezután hogyan jutnak ki a ruháid az Egyesült Államokba?

A megbeszélésben ott tartottunk, hogy én tervezek a brandjébe, amit ő az arcával és a nevével elad Amerikában. Biztos vagyok benne, hogy ezentúl ő nem gondolta át, rám bízta a feladatot, hogy találjam ki, hiszen én vagyok a divattervező, a közgazdász, és üzletember. Egy szakmabeli barátommal együtt tehát leültünk, hogy kidolgozzuk az üzleti tervet. Rengeteg kérdés vetődött fel: ki kellene mennem, vagy itthon maradni? Hol gyártassunk, hogyan szállíttassunk? Üzletet nyissunk? Egyet? Többet? Franchise-t? Webshopot? Felvázoltunk három-négy tervet. Kiszámoltuk, ha Magyarországon legyártatom a brandjébe szánt ruhákat, akkor rá tudok tenni száz százalékot, amiért ő megveszi, és annak kb négyszereséért tudja eladni Amerikában. Az üzleti terveket lefordítottam és elküldtem neki tele kérdésekkel, mert döntenie neki kell.

Egyelőre a válaszát várom, de közben mindannyiszor megírja, hogy Amerikában már elkezdett engem promotálni. Én is írtam róla a blogomban, hogy Michael Madsennel pajtások lettünk, de senkit nem édekelt. Akkoriban az a hír vezetett a magyar sajtóban, hogy Orosz Barbara lángost töm a szájába.

Gondolkoztál azon, mi történik, ha nem jön össze a közös üzlet?

Persze. Nem éltem bele magam, az egész álomszerű: itthon tudnék gyártani, mert itt tudok jó minőséget csináltatni, ki tudom szállítatni, csak a divatbemutatóra kellene kimennem. Szeptember elején a stábvacsorán egyébként mindenkinek nagyon tetszett az ötlet, hogy összehozok egy vagány, felnőtt, stricis kollekciót. Szabó Győző kérdezte, miért nem színészekkel mutatod be? Mert veletek nem lehet időpontot egyeztetni, válaszoltam, és Szabó Győző akkor megígérte, hogy ha lesz bemutatóm, eljön modellnek.  Hujber és Pindroch is csatlakozott. Ott kattogott minden a fejemben: lesz Madsen, Szabó, Hujber, Pindroch, ebbe aztán beleteszek minden pénzt, energiát és hitet, nem fogok gagyizni, hogy mennyibe kerül az anyag, meg hogy lesz világítás.
 

  

Tudtam, hogy Michael még egy hónapig Magyarországon van, így a vacsorán felajánlottam neki, hogy az alatt az idő alatt összehozom a kollekciót, hogy a végén együtt tudjunk kimenni a kifutóra meghajolni. Azt mondta erre, Zoli, ne kapkodj, megcsináljuk majd a show-t januárban Las Vegasban, azután pedig a Cannes-i Filmfesztiválon májusban. Mondtam, jó, akkor nemzetközi színvonalú lesz. Michael elment, itt hagyta nekem az emlékeket, meg azt a két inget, amit még kért tőlem. Megszerettem őt.