Nyárvégi írás a félküllős magyar Velencéről, gejzírmezőről, vízbe nem merészkedő félnapos turistákról, a Győrben készült tihanyi levendulaolajról, valamint egy eldugott strandról – Nyulász Péter írótól.A nyár vége felé anya és apa már erősen úgy érzi, hogy szénné strandolta magát, a gyerekek azonban messzemenőkig nem osztják ezt a véleményt. Harminc fok közelében ők tántoríthatatlanul lubickolni vágynak, és minimum a Balatonban. Legfeljebb annyi kompromisszumra hajlanak, hogy a nap felében azért beleférhet némi kulturális töltés. Elő tehát a balatoni legendákkal a szomorú sorsú óriáslánytól, Haláptól az aranyhídon át a füredi forrásokig. A végső döntés estétől reggelig visszhangzik: irány Tihany.
Magyarország Velencéje
Félküllősnek tűnik a hasonlat, de megvan benne a ráció, és nem az, hogy Tihanyt is mindenünnen víz veszi körül. Sokkal inkább hasonlatos a félnapos turisták tömege és a sztereotip közhelyesség. Ahogyan Velence a Szent Márk tértől a Rialtóig tart, Tihany az apátságtól a visszhangdombig. Ide azután befészkeli magát minden kötelező elem: gondola, üvegfigura és karneváli maszk – párban ezzel paprika, csikós és matyó baba. Az ember fürödhet a giccstengerben. Ráadásnak jajgatósan fájdalmas, hogy ezen kegytárgyaknak vajmi kevés közük van Tihanyhoz, mert ha még legalább kecskeköröm volna! De az még műanyagból sincs (szerencsére). Valamelyest enyhít az identitászavaron a kézművesek „utcájának” három háza, és hogy itt-ott már a levendula is kezd gyökeret ereszteni, ámbár tihanyi levendulaolajból olyanra sikerül szert tenni, ami Győrben készült. Sovány vigasz, hogy legalább nem Kínában.
Mindeközben pedig – akárcsak Velence – Tihany is számtalan izgalmas látnivalót rejteget. Csak le kell térni a bóvliárusok szegélyezte nyomvonalról, és egy kis túrázást bevállalva máris ott a gejzírmező az Aranyházzal, a Ciprián-forrás és a sziklába vájt barátlakások, a levendulamező(k), a Külső-tó madarai, a Belső-tó csendje. Aztán még az is hasonlóság Velencével, hogy bár rengetegen jönnek a félszigetre, kevéssé teszik ezt strandolási céllal. Sőt, akit kérdeztem, többségében csak az út menti, keskeny szabad strandról tudott, pedig van még négy másik is, köztük egy igencsak rejtőzködő, ám annál barátságosabb Sajkodon.
Rejtett utakon
Nyugodtan lehet tesztelni: Sajkodról alig hallott valaki, és legkevésbé tippeli a Balaton partjára. Márpedig ez a kis falu szintén Tihany „titkos” kincseinek egyike a félsziget északnyugati öblében.
Olyannyira rejtett, hogy csak egy birkalegelőt átszelő rissz-rossz, keskeny aszfaltcsík vezet oda a 71-es főútról. Tábla viszont nem jelzi, hol kell lekanyarodni. Úgy lehet megtalálni, hogy a két Tihanyba vezető leágazás után balra az első úton (avagy azok előtt jobbra, ha Aszófő felől érkezünk), azután vagy két kilométer befelé a házakig. Ott a cukrászda, illetve a felhagyott ABC után tulajdonképpen az első adódó lehetőségnél jobbra kell fordulni.
Fütyülnek rá a madarak
A strandocska az út végén van, ott, ahol a rejtekadó erdő fái a vízig érnek. Csak pártenyérnyi a füves terület, de mivel kevesen ismerik, kényelmesen el lehet férni. A nyugalmat kedvelők malmára hajtja a vizet, hogy itt egyáltalán nincs vurstlihangulat, van viszont madárdal és békakuruttyolás. A kacsák és a hattyúk egészen a partig merészkednek, és gyakorlatilag együtt strandolhatunk velük. A víz pár méter után már nyakig ér – mint az a Balaton északi partján megszokott –, aki tehát a térdig pancsolót kedveli, inkább a déli parton keresgéljen. Viszont ha mégis ezt a strandot keresi fel, két csobbanás között kellemes és igazán romantikus sétát tehet az itt induló Lóczy-tanösvényen. A fák között, a parttól pár méterre halad a keskeny út, amelyről kitiltották az autókat.
Az első pár száz méter mentén kifejezetten csendes-magányos napozó-fürdőző helyekre is lelhetünk, ahol felritkul a nádas. Arra azért nem árt felkészülni, hogy itt iszamós-csúszós algalepte, öklömnyi, lapos köveken kell egyensúlyozgatni. Kiválóan alkalmasak ezek viszont sziklazátonyt és parti védművet építeni, hogy méltó környezetben lehessen vízre bocsátani a nagyapával eszkábált vitorlás hajót.
Strandtények
Maga a strand amúgy fizetős. Kemény 90 forint a gyerekjegy, és 160 a felnőtt, amitől valószínűleg mentesül, aki gyalogosan vagy bringával érkezik, mert a belépti díjat mókás módon a parkolójeggyel együtt szedik be, ami viszont 500 Ft egy napra – vagy 120 óránként. Cserébe azonban kapunk gondozott pázsitot, öltözőt, vécét, szabadtéri zuhanyozót, a gyerekeknek egy kis homokozót meg egy kis csúszdát. Van a strandon még két, korrektnek mondható árakon dolgozó büfé-étterem és egy sportszerkölcsönző is labdával, kajakkal, vízibiciklivel. Ha kellően kiáztattuk már magunkat, zárásként mindenképpen érdemes valami vízi alkalmatosságot birtokba venni egy órácskára. A késő délutáni órák súrló napfényében, a lagúnás nádas közelében, megest csak megmerítkezhetünk egyfajta giccses hangulatban. Na de mecsoda különbség…
A szerző eddig megjelent és előkészület alatt lévő könyvei:
Zsubatta! – (beszédfejlesztő) mondókás-verses könyv [2005; 2006]
Móra; Budapest
Miazami – kitalálós versikék [2007, 2008, 2009]
Móra; Budapest; (Szép könyv 2007-oklevél; Miazami tévéfilm: ROPROD; 2009, r.: Gárdos Péter)
Gyere velünk Budapestre! [2008]
Colorplus; Budapest
Miazmég – kitalálós versikék [2009. október végén várható]
Móra; Budapest
Ha ez bejött, olvasd el ezt is:
Hétvégére még napsütést ígérnek, irány valami közeli vízpart: „sunshine, reggae, cabrio – zizz a Velencei-tó”, azaz: „most van a jó idő, gyerekek, cuccolás a kombiba, majd a parton vacsizunk valamit”. | Csak beavatottaknak: Tóbíró szabadstrand
Az a fajta, legátlagabb strandoló, illetve fürdőző vagyok, aki azt sem tudja, mi a különbség a strand és a fürdő között – mi több, azok közé tartozom, akik nem járnak strandra, hanem belebotlanak. | Barlangfürdő – vigyázat, csúszik! (avagy Nyulász Miskolctapolcán)
