Lakásfelújítás: A jó szakik rég külföldön vannak. De már a rosszak is

Szakmunkások nélkül virágzó építőipar, elszállt kivitelezési költségek, csalódott megbízók, csalódott szakemberek. Szociológus szerzőnk írása.

Köztudott, hogy az utóbbi néhány évben sokkal nehezebb szakembert találni, ha az ember lakásfelújításba fog. Mindenki hallott már legalább egy rémtörténetet, vagy szerzett maga is rémes tapasztalatokat a mesterekről, akik vagy méregdrágán dolgoztak, vagy a megbeszélés ellenére sokadszorra sem jöttek el. Ha esetleg mégis eljöttek, mindent elfuseráltak, és még a felelősséget sem vállalták a kontár munkáért. Mindenfelől azt hallani, hogy az építőiparban hatalmas a munkaerőhiány. A 2007-es válság után újra konjunktúra van az ágazatban, egyre több az építkezés és beruházás, új építésű házak, üzletközpontok, városnegyedek nőnek ki a földből az elmúlt évtized tetszhalotti állapota után. Ezzel párhuzamosan felgyorsult a szakképzett munkaerő nyugatabbra vándorlása, ahol nem ritkán sokszoros bért kaphat egy-egy jól dolgozó szakember.

De hogy látja ezt a másik oldal, mit gondolnak maguk a szakik a kialakult helyzetről? Ennek jártam utána.

Az építőipar jelenlegi helyzete

Azt minden megkérdezett megerősítette, hogy sokkal több a munkája, mint néhány évvel korábban. Az utóbbi 3-4 évben mindegyiküknek több lett a megrendelése, legyen az illető idősebb, a nyugdíj mellett dolgozó mester, vagy fiatalabb, önálló vállalkozó. Nehéz volt a beszélgetésre rávenni a szakikat, részben az állandó elfoglaltságaik, túlterheltségük miatt, részben annak okán, hogy az ágazatban – bár az utóbbi időben a számlaadási fegyelem javult – még mindig a szürke és fekete munka van túlsúlyban. Senki sem beszélt szívesen a munkájáról, hiszen nagyrészt tilosban járnak. Ennek ellenére sikerült az ismerősök segítségével első kézből információkhoz jutnom - persze nyilván a megbízhatóbb, vállalhatóbb mesteremberek álltak kötélnek.

A 2000-es évek első évtizedében volt nagy probléma az úgynevezett körbetartozás jelensége, amely az építőipar sajátos munkavállalási formájából adódik: átláthatatlanul sok az alvállalkozó egy-egy építkezésen, és ha felül az egyik láncszemnél fizetési gond adódik, lefelé bukik az egész dominósor. Sok csőd és egyéni tragédia kapcsolódik ehhez a jelenséghez, ma már azonban talán halványodtak ezek az emlékek. Csak egy-egy távoli eset erejéig idézték fel a kérdezettek, hogy egy-egy régi ismerősüknek nem fizetett a fővállalkozó, és ezért tönkrementek – például utcaseprőként látták viszont a korábbi ablakos mestert. Mindenesetre a nagyobb építkezéseken dolgozók számára valós kockázat a lánctartozás, és ha egyszer csapdába kerültek, futhatnak a pénzük után, egyre több munkát és anyagot fektetve a dologba, annak reményében, hogy előbb-utóbb megtérülnek a veszteségeik.

Nehéz megbízók?

Egyéni megrendelők esetében azonban úgy tűnik, nincs, vagy minimális az ilyen irányú kockázat: szinte sosem fordult elő velük, hogy a megrendelő nem akart fizetni. Vagy benyelték a veszteséget, vagy bevállalták a konfliktust és kiharcolták a bérüket – erre megvannak a módszereik. De leginkább fel sem merült ilyesmi, mindig előre világosan megbeszélik az árat, amin menet közben természetesen csak többletmunka esetén emelnek – ebből nagyon elvétve akad félreértés, bár a legtöbbjük csak szóban állapodik meg a tulajdonossal. Mivel van, hogy napokig a lakásban dolgoznak, bensőséges, szinte baráti viszony is kialakulhat a megbízóval, márpedig a bizalom kulcsfontosságú, hiszen üres lakás felújítása esetében a lakáskulcsok is náluk vannak. „Ki van nyalva a fenekünk” – mondták egymástól függetlenül a fűtésszerelők. Persze, hiszen szezon van, a megrendelők még hétvégén este 8-kor is tárt karokkal várják őket – aki mégsem, az megnézheti magát, oda abban az évben már ki sem szállnak.

Persze vannak fárasztó, értetlenkedő, türelmetlen vagy lekezelő, a szakit levegőnek néző, nehezebb ügyfelek: de ez nem kirívó, hanem általános emberi jelenség, amit egy jó mester többé-kevésbé rugalmasan kell, hogy kezeljen, ha nagyobb ügyfélkört akar.

Hol vannak a jó szakik?
Hol vannak a jó szakik?Fotó: Shutterstock

Csakis ajánlás útján – a bizalom fontossága

A megbízhatóság amiatt is fontos, mert szinte csak így lehet munkát kapni – ajánlás útján. A kérdezett szakemberek egyike sem hirdet – igaz, már régi motorosok a szakmában, nem is szorulnak rá. Sőt, egyenesen gyanúsnak tartják azt, ha valaki hirdetés útján próbál ügyfelet szerezni.

„Telefonszámról telefonszámra adnak. Ha most egynél bukik az ember, és megszívatja a tulajdonost, akkor onnantól kezdve kapufa, onnan nincs visszaút” – foglalja össze a lényeget az egyik szobafestő. „Főleg, ha az embernek már családja is van, nem csinálhatja link módon” – mutat rá a másikuk. „Ha rossz munkát csinálsz, és nem mész vissza kijavítani, az a vonal megszűnik, nem ajánlanak tovább, és egyszer csak azt veszed észre, hogy vagy nincs munkád, vagy csak nagyon rossz, alja munkát kapsz”– hívja fel a figyelmet a garanciavállalás fontosságára az egyik üveges mester.

Mindenki egybehangzóan állította: vissza kell menni és kijavítani, ha hibát találnak a munkájukban, ez benne van az árban. Ugyan szakmai érdekvédelmi és garanciavállalási fórum nincs – illetőleg van, de nagyon gyenge: az Iparkamara nem tölt be ilyen (de leginkább semmilyen) funkciót, nem vállal garanciát a tagok munkájáért, pedig ez tőlünk nyugatabbra általános jelenség. Ez strukturális probléma, melynek okait az elmúlt rendszerben is kereshetjük: itthon (még) nincs alulról, önszerveződően kialakult szakmai érdekképviselet, ahova a panaszos ügyfél fordulhatna. A lakáspiac is elaprózott Magyarországon: az egyes tulajdonosok állnak szemben a hanyag munkát végzővel, míg például Hollandiában vagy Németországban – ahol a bérlakások sokkal nagyobb részét teszik ki a lakásállománynak – a nagy házkezelő szervezetek, akiknek súlya és szava van, és akiktől tartanak a mesterek.

Drága szakik?

Az árak első hallásra valóban hajmeresztőnek tűnhetnek: akár 50 ezer forintos napidíj sem ritkaság egy vakolás vagy 5000 Ft/nm ár egy teraszburkolás esetén, és 105 ezer forintot kóstál baráti áron egy kapcsolószekrény felszerelése „mérőhely-kialakítás” címén – ami legfeljebb egy félórás munka négy csavar rögzítésével. A megrendelő pedig fizet, mint a katonatiszt, mert örül, hogy valaki legalább elvállalta a munkát. Egy pár dolgot azonban érdemes átgondolni.

Ha számlát ad a szaki, akkor ez számára csak bruttó pénz – amit a megrendelő a nettó béréből fizet, ezért érzi fájdalmasabbnak. A szürke zónából kilépő vállalkozót az adón kívül számtalan egyéb kötelezettség is terheli: könyvelő, TB, esetleg telephely díja, üzemanyagköltség és a többi. Az ingatlanárak egekbe emelkedésével az ár-érték arány is megváltozott: nem reális elvárni, hogy ma egy egy-másfél milliós négyzetméteráron értékesíthető újlipótvárosi lakáson a régi 3000 Ft-os órabéren dolgozzon a mester.

A helyzetet jól átlátó műszaki ellenőr úgy látja, hogy a fő gond az alulfizetettség: az anyagilag kevésbé megbecsült mesterek itthon sokkal rosszabb munkát adnak ki a kezükből, mint például Svájcban, ahol nagyon ügyelnek, nehogy elveszítsék a jól fizető ügyfelet. A megoldást a szakmunkás minimál órabér bevezetésében látná, ez azonban sok szereplőnek nem érdeke, ugyanis az összes bért az egekbe tolná. A jó munka bizony drága, sajnos itt kialakul az ördögi kör: a panaszkodó megbízótól például első körben megkérdezné, hogy kért-e számlát a szakitól? Először is el kell érni, hogy valaki a nevét adja a munkához, utána lehet számon kérni a minőséget. Ami szerinte sem nem javult, sem nem romlott az utóbbi időben: ma is vannak kontár módon dolgozó, de szépen, minőségi munkát a kezükből kiadó mesterek is, csak meg kell találni őket.

„Isten ments, hogy külföldre menjek, itthon is megélek” - a külföld csábítása

Mivel itthon maradt szakikkal beszélgettem, a szinte egybehangzó válasz az volt a kérdésemre, hogy nem mennének ki külföldre. „Az igazi szakember nem megy külföldre, annak itthon is van pénze” – vallják – persze csak a saját perspektívájukat bemutatva. Túl sok kényelmetlenséget és alkalmazkodást kívánna tőlük a kinti munka, ugyan valamivel több bérért, de vagy a családot is ki kéne szakítani a megszokott környezetéből, vagy tőlük távol kellene dolgozniuk, amit nem tartanak elfogadhatónak. Kinn a lakhatást is meg kell oldani, a nem fizetés kockázata is nagyobb, így nézve már korántsem tűnik számukra akkora üzletnek a dolog.

Azt viszont nagyon is érzékelik, hogy lassan elfogy az ország és vele együtt a mesterek: nincs utánpótlás, nincs szakképzés, régi iskoláikat megszüntették, lebontották. Az ellátandó terület pedig folyamatosan nő: egyre több üzletközpont, út, épület nő ki a földből, ezeket pedig üzemeltetni is kell valakinek, nem beszélve a karbantartásról. Nem nézünk túl rózsás jövő elé tehát, ami a szakikat illeti: nem látszik a kiút a jelenlegi helyzetből, hacsak nem a szakképzés újraélesztésével és a béremeléssel, ez azonban már messzire vezetne minket a lakásfelújítás témájától.

Mustra