Karácsonyi filmek, amiket még véletlenül se nézz meg

Gondoltuk, tucatnyi lista fog készülni arról, hogy mit nézz karácsonykor. Igazából szerelem, meg a Grincs és a többiek, és legyen is így, hiszen ez való szentestére. Viszont mégis érdekes, micsoda méretes őrületek vannak/voltak a filmtörténelemben, amik karácsonyi film címén futottak. Ezek azok a filmek, amiket véletlenül se nézz meg.

De azért jó az ilyet elolvasni, elképedni és rácsodálkozni, hogy az ember sosem tudja elérni a végső határt, ha a hülyeségről van szó. Ezek már nem bűnös élvezetek, amiket nagy vigyorral, egy-két kupica pálinkával a gyomorban jó megnézni, ezek vallató eszközök, amiket egy cudar világban egy diktatórikus rendszer előszeretettel használna. Ezek már olyan fércművek, amikkel sose rabold el felesleges két órádat.

Azok a bugyuta vígjátékok

Ha úgy meg tudod nézni a Karácsonyi történet 2. előzetesét, hogy nem fordul fel a gyomrod az idiotizmusa miatt, akkor „keresse fel kezelőorvosát vagy gyógyszerészét”. Egy remek klasszikus amerikai vígjátéknak a fergetegesen borzalmas folytatása, amelyet tökéletes elajándékozni olyasvalakinek karácsonyra, akiről tudod, hogy „köszönöm, és boldog karácsonyt neked is ölelés-puszilkodás után sosem fog hozzányúlni a filmhez. Az 1983-as film egy remek fekete humorral megáldott sztori, kitűnő szórakozás, ez viszont egyszerű tisztátalanság, hitványság. Többnyire az eredeti szituációt lopkodja, majd valami egészen felismerhetetlenül trehány módon újrajátssza őket. Mintha azt mondta volna a szerző: „Nem kell aggódni, aki erre a filmre vetemedik, úgyis túl hülye lesz, hogy rájöjjön: se füle, se farka.”

Veterán nagyfater megmenti a karácsonyt

Minden ilyen listán szerepelnie kell egy demagóg keresztény karácsonyi filmnek, a Last Ounce of Courage pedig tökéletesen reprezentálja ennek a műfajnak a balgaságát. Sőt, igen professzionális ebben. A sztorit egy különleges perspektívából ismerjük meg, konzervatív dogmába csomagolva, megfűszerezve egy kis nonszensz őrültséggel, és mindez olyan bután tálalva, hogy azon csodálkozhatunk, az író hogy nem gondolhatott arra, hogy a legegyszerűbb elméjű néző is észreveszi a film elképesztően átlátszó manipulációját. Talán még az sem lenne elég meredek ehhez képest, ha valaki az arcodba kiáltana az utcán, hogy „térj meg!”. Egyébként a film egy öreg veteránról szól, aki kisvárosába a tisztázatlan körülmények közt kitiltott karácsonyt vissza akarja hozni (ne kérdezd, mi se értjük!). A film központi, aggasztó bonyodalma, hogy képes lesz-e főhősünk egy Jézus-felirattal ékesített keresztet ragasztani a város egyik kiemelkedő épületének falára, hogy megmentse a közelgő pusztulástól földünket? Egészen elképesztő. De továbbmegyünk: az egyik jelenetben a veterán unokája betoppan egy iskolai parádéra, ahol levetíti apja videóját Afganisztánból, amelyben éppen boldog karácsonyt kíván, mielőtt egy aknavető darabokra szedi. Igen, mindez egy boldog ünnepi parádén, ahol persze a videó végeztével mindenki felállva tapsol.

Csajkovszkij háromdében

Ez a film minden bizonnyal ötletként egész jól hangozhatott, de aztán a megvalósítás felé félúton valahol egy vállalhatatlan katasztrófává alakult át. A sztori olyan, mintha az eredeti Diótörő balettot egy irodai tűzőgépen keresztülhúzták volna, majd a kivágott darabokat véletlenszerű sorrendben újra össze próbálták volna rakni egy nappal a forgatás előtt. A hangnem egészen bizarr, valahol a háborús és a felhőtlen családi film közt található, miközben fel-felbukkannak patkányszerű lények náci uniformisban. Nem hiába kapott egész 0 százalékot a Rotten Tomatoeson, és megérdemelten szólt róla a híres kritikus, Robert Ebert is a következőképp: „Milyen lélek sötétségéből bukkant elő a Diótörő 3D szerencsétlen ötlete?” De hogy meg is mutassuk, miről is van szó: az egyik jelenetben a nácit játszó John Turturro a semmiből előteremtett fúvós zenekar muzsikájára nyírja ki a fogvatartott cápáját elektrosokkal. Igen, ez egy valós dolog a Diótörő 3D-ben. Villamoskádban lubickoló cápa egy betétdal alatt. Ja, és majd kimaradt a legfontosabb: a film magyar koprodukcióval készült!

Karácsonyellenes boszorkányok náci törpékkel

Az Elves című horror ékes példája annak, hogy mi minden lehet pocsék egy filmben. Minden is! És ennek a filmnek a sztorijában egy fikarcnyi jó sincs, viszont minden őrültség megtalálható benne: karácsonyellenes boszorkányok, neonáci tudósok, kivehetetlen manó bábuk és egy történet arról, hogy miként hozhatók létre ötcentis náci törpék egy szűzzel keresztezve. A karakterek zseniálisan nevetségesek, de talán egyik se annyira, mint a Dan Haggerty alakította alkoholista ingyenélő, aki képességénél fogva vérpacákban lát meg különféle jeleket a középiskolai rúnaírás és misztikus szimbólumok könyvének köszönhetően. Többet nem is árulunk el, már így is túl sokat tudsz a filmről, és amúgy se fogjuk megérteni, mi a bánatos élet ez. Égetnivaló kincs a VHS aranykorszakából.

Ennek a bekezdésnek nem lehet címet adni

Ha egy pillantást vetünk a Muszklimikulás borítójára, egyből egyértelművé válik, hogy miről szól a film: egy kedves Télapóról, aki egyben a karácsony védelmezője a hatvan centi átmérőjű tricepszével. És részben igazunk lenne, de ezzel épp csak a felszínét kapargatjuk ennek a furcsaságnak. A főszereplő egy milliomos, aki miután fejre esik, Télapó akar lenni. Van egy másik milliomos is, aki egyben képzelt feltaláló is, mindentudó egységet kezel számtalan szuperképességgel, mint például elektromos kéz, bűzös gázok kibocsátása, illetve egy indokolatlan sztetoszkóp. Az ő célja, hogy egy ragyogó, lila kristályt szerezzen meg egy Párizsszerű, árvaház alatt található katakombából. Más szóval: mi a fene ez?! Mintha egy véletlenszerű kazah szöveget másolnánk be Google Fordítóba, majd próbálnánk magyarra fordítani. Egyetlen értékelhető a filmben a 13 éves Mila Kunis, és ez nem vicc! A színésznő biztos nem büszke erre, de ha egyszer interjúzunk vele, erről kérdezzük elsőnek.

Persze a gagyi Mikulások tárháza ennyiben nem merül ki.

Mustra