Minden gyerek, aki augusztus 31-ig betölti a 6 évet, tankötelesnek számít, és elkezdheti az iskolát, de vezetői engedéllyel még egy évig maradhat az óvodában. De mitől is lesz egy gyerek iskolaérett?

Egy óvodás gyereknek szociálisan, szellemileg és fizikailag is elég fejlettnek kell lennie ahhoz, hogy iskolába léphessen tovább. Fontos, hogy addigra eldőljön, hogy jobb- vagy balkezes-e, tudjon ceruzát fogni, elég sokáig figyelni, ismerje fel a betűket, a hangokból a szavakat, legyen fejlett az emlékezete, és tudjon kapcsolódni a felnőttekhez. Korábbi cikkünkben ezeket részletesen áttekintettük egy szakértő segítségével, most röviden összefoglaljuk a lényeget.

Testi feltételek

  • A testsúly jó, ha eléri a 20 kg-ot, a testmagasság a 110-120-cm-t. Persze ezt nyilván genetikai tényezők is befolyásolják, és még egy csomó minden más, a lényeg, hogy a gyerek méretei ne nagyon maradjanak el ettől.
  • Elkezdődik az alakváltás: teste megnyúlik, eltűnik a babás pocak, megindul a fogváltás. (Ez utóbbi azért fontos, mert az idegrendszeri érés megfelelő fokát is jelöli.)
  • Fizikai és egészségi állapota megfelelő: elbírja az iskolatáskát, képes egy helyben ülni.
  • Testi szükségleteit képes irányítani, kielégítésüket késleltetni (evés, ivás, vécézés).
  • A nagymozgások és finommozgások egyaránt összerendezettek: képes elvégezni egyszerű tornagyakorlatokat, és a tagjait egymástól függetlenül tudja mozgatni, pl. írásnál nem mozog a kezével együtt a nyelve, és képes a csuklóját és ujjait a vállától függetlenül is mozgatni. Ezek fontos készségek az írástanulásban.
  • Jó kéz-szem koordináció, ami képessé teszi majd arra, hogy írás közben a szöveget, és ne a kezét nézze
  • Egyértelmű, hogy jobb- vagy balkezes-e, sőt az az igazi, ha hozzá ugyanazon oldali szeme és füle a domináns
  • Egyensúlya jó, segédkerék nélkül biciklizik, hajtja magát a hintán.
shutterstock 388630444
Fotó: Shutterstock

Értelmi, képességbeli követelmények

  • Beszéde tiszta, folyamatosan, gazdag szókinccsel, nyelvtanilag helyesen fejezi ki magát.
  • Figyelme jól leköthető öt, de akár húsz percig is.
  • Képes rövid és hosszú távon is emlékezni a látott és hallott dolgokra egyaránt.
  • Logikusan és elvontan is képes gondolkodni, tud következtetéseket levonni.
  • Ki tudja szűrni a lényeget, a fontos információkat.
  • Jól tájékozódik térben és síkban, ismeri az irányokat.
  • Ismeri a saját testrészeit.
  • Képes soralkotásra, sorminta folytatására.
  • Eszközzel, tízig magabiztosan számol.
  • Sok mindent tud az őt körülvevő világról, és ismeri a személyes adatait (név, lakcím, szülei neve, foglalkozása, stb.).

Lelki tényezők

  • Szeretne iskolába járni, várja, készül rá, eljátssza, beszél róla.
  • Képes alkalmazkodni a szabályokhoz - és meg is teszi.
  • Igénye van a közösségre, és képes is beilleszkedni, barátságokat teremteni.
  • Együttműködik, megérti, hogy a feladatokat el kell végezni.
  • Bizonyos mértékig ura az érzelmeinek, van önfegyelme, késleltetni tudja az igényei kielégítését.
  • Kudarctűrés: elfogadja, hogy a sikertelenség nem tragédia, hibázni nem gond, tovább próbálkozik.
  • Szót fogad a felnőttnek, elfogadja az irányítását, bízik benne, megteszi, amit kérnek tőle.
Blogmustra